Megrongálták a polgári infrastruktúrát és energiatermelő létesítményeket is találat ért.
Oroszország ötszáz drónt és rakétát lőtt ki Ukrajna több régiójára a szerdára virradó éjjel. A támadások főként Nyugat- és Közép-Ukrajnát célozták meg, és legalább öt embert megsebesítettek – közölte az ukrán légierő.
Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, hogy megrongálták polgári infrastruktúrát és energiatermelő létesítményeket is találat ért. Az ukrán elnök arra kérte szövetségeseit, hogy gyakoroljanak nagyobb nyomást Oroszországra a békét elősegítendő.
Az Európai Unió a háború kezdete óta támogatja Ukrajna védekezését, az Európai Bizottság vezetője többször megerősítette, hogy a szándék töretlen.
Szerdán a brit védelmi miniszter Kijevbe érkezett, hogy a védelmi erőfeszítésekről tárgyaljon az ukrán védelmi miniszterrel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az SCO-csúcson találkozott a kínai, iráni és az észak-koreai vezetőkkel is, ezek az országok politikailag, gazdaságilag és szállításokkal is támogatják Oroszországot.