Világ GDPR: Magyarországon nem hoz nagy változást Az Európai Unió új adatvédelmi szabályzata azokban a tagállamokban okoz majd feltörést, ahol korábban más elvek alapján szabályozták az adatkezelést. Az Euronews a GDPR kidolgozásában résztvevő Jan Albrecht német EP-képviselőt kérdezte. 18/05/2018
Belgium Megbukott a magyar oktatásügy is az EP bizottságában Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT), amely szerdán szavazta meg nagy többséggel a véleményét a témáról. 16/05/2018
Real Economy A konvergenciaprogram sosem ér véget Az Európai Unió minden tagországának teljesítenie kell négy feltételt, hogy bevezethesse az eurót. Ez kemény munka, amely nem ér véget a tagság elnyerésével, hiszen fel kell zárkózni az élvonalhoz. 15/05/2018
Világ A kutatási biztos mer nagyot álmodni A Global Conversation-ben Carlos Moedas-t kérdeztük ambíciózus terveiről, a mesterséges intelligenciáról és a brexitről is. 04/05/2018
Világ Kisokos az EU napi egy csésze kávéba kerülő költségvetéséről Szerdán derül fény az Európai Bizottság javaslatára az EU 2021-2027-es büdzséjéről. 01/05/2018
Világ Megfoszthatják a magyarokat és a lengyeleket az EU-s pénzektől Minősített többség támadhatná meg a javaslatot, ami azoktól a tagállamoktól venne el forrásokat, ahol "veszélyben van a bírói függetlenség". A kedvezményezettek elvileg nem szenvednek kárt. 30/04/2018
Világ Félti a bíróságot a magyar kormánytól Verhofstadt Az Orbán-kormány egyik legnagyobb európai kritikusa a liberális frakciót vezető politikus négy bíró lemondásának a hírére reagált. 20/04/2018
Németország [ÉLŐ] Merkel és Macron Európa jövőjéről A német kancellár és a francia elnök sajtótájékoztatót tart csütörtöki megbeszélésük után. 19/04/2018
Európai hírek Macron elutasította az illiberális demokráciát A francia elnök Strasbourgban arról beszélt, hogy csak a liberális demokrácia védheti meg Európa identitását. 17/04/2018
Világ Európai Parlament: szinte csak a Néppárt ünnepli a Fidesz győzelmét De még a pártcsaládon belül sem mindenki boldog tőle. A szélsőjobboldal viszont kivétel nélkül lelkes. 09/04/2018
Gazdaság A kohéziós politika 30 éve: eredmények és kihívások Az Euronews adásában vezető európai politikusokat hallhatunk a témában. 24/03/2018
Belgium ÉLŐ: európai uniós csúcs Brüsszelben A tagállamok vezető politikusainak tavaszi találkozóján főleg a gazdaságról, és azon belül a kereskedelemről lesz szó. 22/03/2018
Real Economy Új szabályozás a bizonytalan foglalkoztatás ellen Európában már minden negyedik munkaszerződés részmunkaidős, vagy nem garantál minimális munkaidőt. A megváltozott munkaerőpiaci helyzetre új szabályozást próbálnak kialakítani az Európai Unióban. 20/03/2018
Világ Nehezebb lesz vízumot szerezni az EU-ba Ahhoz, hogy ne zárkózzanak be a tagállamok, új szabályozásra van szükség. 18/03/2018
Világ Exkluzív interjúnk Jean-Claude Junckerrel Az EU most hat nyugat-balkáni ország felé nyit. Az Európai Bizottság elnöke mind a hat államba ellátogatott. 02/03/2018
Világ Maradásra buzdítja a briteket az Európai Tanács elnöke Tusk: a mi szívünk nyitva, meggondolhatják magukat a britek 16/01/2018
Világ "Valódi fenyegetés a demokráciára" a populizmus megerősödése Tony Blair politikai kutatóintézete szerint egy populista övezet alakult ki a Balti- és az Égei-tenger között, és ez veszélyeztetheti Európa egységét 03/01/2018
Bulgária A bolgároké az EU-elnökség 2018 első félévében A Nyugat-Balkán európai integrációjának folytatása az egyik prioritás. 01/01/2018
Lengyelország Uniós "atombomba" vár a magyarokra és a románokra is? A lengyelek és a magyarok szerint politikai indíttatású az EB döntése, Tusk azt reméli, hogy "Varsó észhez tér". 20/12/2017
Világ Vestager: Foglalkozni kell a big data veszélyeivel Az adat is erőforrás - figyelmeztet az EU versenyjogi biztosa. 12/12/2017