Újra reflektorfényben a Plútó: majdnem 20 évvel azután, hogy kimondták róla, hogy nem bolygó, hanem törpebolygó, a NASA igazgatója megint kinyitotta az erről szóló vitát.
A NASA 2027-es költségvetési kérelméről szóló, közelmúltbeli szenátusi meghallgatáson (forrás: angol) a NASA igazgatója, Jared Isaacman olyan megjegyzést tett, amely újranyit egy kérdést, amelyet a tudományos közösség sok tagja már lezártnak tekintett: vissza kellene-e sorolni a Plutót a bolygók közé?
A Plutót 1930-as felfedezése óta a Naprendszer kilencedik bolygójaként tartották számon. Ez 2006-ban változott meg, amikor a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) hivatalosan is meghatározta, mit tekint bolygónak.
Az új definíció szerint egy égitestnek három feltételnek kell megfelelnie: a Nap körül kell keringenie, elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy saját gravitációja nagyjából gömb alakúvá formálja, és ki kell tisztítania pályáját a környezetében található törmeléktől.
A Plutó az első két feltételt teljesíti, a harmadikat azonban nem. A Kuiper-övben található, egy olyan térségben, amelyet számos, hasonló jeges objektum népesít be, és nem rendelkezik azzal a gravitációs mezővel, amely pályája teljes megtisztításához szükséges lenne. Ezért az IAU a törpebolygó kategóriába sorolta át.
A meghallgatás végén került újra elő a téma, amikor Jerry Moran kansasi republikánus szenátor felvetette a kérdést. Moran számára ez személyes ügy: a Plutót egy kansasi születésű csillagász, Clyde Tombaugh fedezte fel.
Isaacman válaszában azt mondta, határozottan azok közé tartozik, akik visszaállítanák a Plutó bolygóstátuszát. Hozzátette, hogy a NASA jelenleg olyan tudományos cikkeken dolgozik, amelyeket a tudományos közösség elé szeretne terjeszteni, hogy újra napirendre kerüljön ez a vita.
Az érdeklődés újbóli fellángolása részben az elmúlt évtized fejleményeinek köszönhető. 2015 júliusában a NASA New Horizons űrszondája készítette el az első közeli felvételeket a Plutóról, és meglepően összetett világot tárt fel. A képeken hegyek, nitrogénjégből álló gleccserek és geológiailag sokszínű felszín látható, amelyek megkérdőjelezték a törpebolygóról alkotott korábbi elképzeléseket.
Mindezek a felfedezések azonban nem vezettek változáshoz: az IAU, amely az égitestek elnevezésében az egyetlen nemzetközileg elismert illetékes szervezet, nem vizsgálta felül 2006-os döntését.
A Plutó egyelőre hivatalosan továbbra is törpebolygónak számít. Az, hogy ez a státusz megváltozik-e, attól függ majd, mennyire lesznek meggyőzőek azok a tudományos érvek, amelyeket a NASA várhatóan hamarosan előterjeszt.