NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ismét Bécs a világ legélhetőbb városa, sőt: a Top 10-ben négy másik európai város is szerepel

Bécs látképe
Bécs látképe Szerzői jogok Fotó: Unsplash
Szerzői jogok Fotó: Unsplash
Írta: Camille BelloMagyar változat: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A lista élére olyan városok kerültek, akik jól kezelték a pandémia miatti korlátozásokat.

HIRDETÉS

Öt év alatt harmadszor fordul elő, hogy a londoni székhelyű The Economist Group kutatásán Bécs nyeri el a világ legélhetőbb városa címet. A 2022-es lista mutatói idén elkezdtek visszatérni a pandémia előtti értékekhez

A lista első tíz helyén nagyrészt nyugat-európai városok domináltak. Bécset a második helyen Dánia fővárosa, Koppenhága követi, a harmadik helyre pedig megosztva érkezett be a svájci Zürich a kanadai Calgaryval.

A hatodik helyen Genf áll, egy hellyel mögé csúszva Frankfurt, Amszterdam pedig a kilencedik lett. A The Economist megjegyzi, hogy a leggazdagabb országok közepes méretű városai kiemelkedően jól szerepeltek a felmérésben.

Az idei lista 10 legjobbja közül mindegyikről elmondható, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat ügyesen oldották fel, és sikerült az életet visszaterelni a normális, pandémia előtti mederbe. Az elmúlt két évben a világjárvány hatásai látszódtak a The Economist éves listáján, a lezárások és a távolságtartó intézkedések a befolyásolták a lista mutatóit, melyek idénre visszafordultak. 2021-ben az átlagos, globális  élhetőségi pontszám 69,1 volt, idén viszont 73,6, ami már megközelíti a járvány előtti, 75,9-es értéket. Bécs a 2021-es rangsorban a tizenkettedik helyig esett vissza, ám idén visszatért az első helyre, melyet 2018-ban és 2019-ben is megszerzett.

Mitől lesz egy város élhetőbb, mint a másik?

A válasz egyszerű: attól, hogy jobb életkörülményeket kínál, mint a másik. Konkrétabban: a The Economist összesítésében számokkal értékelik azokat a körülményeket, melyekkel adott városokban a lakók szembesülhetnek. Több mint harminc tényezőt vesznek figyelembe a lista készítésekor, melyek öt kategóriába sorolhatók: 

  • stabilitás, 
  • egészségügy, 
  • kulturális élet és környezeti tényezők, 
  • oktatás és
  • infrastruktúra.

Bécs közel tökéletesre vizsgázott, a végső indexe a 100-as skálán 99,1 lett, az egészségügy például 100 százalékot kapott. A várossal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy miközben a világ legélhetőbb városa, aközben egyben a legbarátságtalanabb is

A lista vége és a globálisan érzékelhető problémák

A legkevésbé élhető városok közé tartozik a szíriai Damaszkusz, a nigériai Lagos és a líbiai Tripoli. Az alacsony mutatókat az egyes országokban tapasztalható társadalmi zavargásoknak, a terrorizmusnak és a belső konfliktusoknak tulajdonítják.

A The Economist leszögezte: az élhetőséget befolyásolja a gazdasági válság, illetve Oroszország ukrajnai inváziója. A 2022-es jelentésben Kijev például nem is kapott pontszámot, mivel a The Economist tudósítója a háború kitörésekor kénytelen volt leállni a felméréssel. 

Moszkva tizenöt, Szentpétervár pedig tizenhárom helyet esett vissza a rangsorban, de Budapest és Varsó stabilitási pontszámai is csökkentek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

No Comment: Krampuszok lepték el Bécs utcáit

Újabb városokat rangsoroló lista élére került Bécs

„Reggaeton Be Gone": egy házi készítésű gép az AI segítségével hallgattatja el a szomszédok zenéjét