NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

24 éve nem látott, közel 100 százalékos idei inflációval küzd Törökország

Árus egy ankarai piacon
Árus egy ankarai piacon Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews & AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az élelmiszerek ára majdnem megduplázódott.

HIRDETÉS

Törökország statisztikai hivatala hétfőn közölte, hogy az ország éves inflációs rátája szeptemberben elérte a 83,45 százalékot, és hogy ez 24 éves csúcsot jelent.

A létfontosságú termékek ára az egekbe szökött, az áremelkedés nem állt meg, a háztartások nyögik a magas energia- és élelmiszerárakat, illetve a lakhatási költségekkel, a rezsivel küzdenek. A statisztikai hivatal szerint a fogyasztói árak 3,08 százalékkal emelkedtek csak az előző hónaphoz képest.

Az állami intézmény bejelentésénél sokkal rosszabb adatokat közölt egy független inflációkutató csoport, akik 186,27 százalékra lőtték be az éves inflációs rátát.

Miként Magyarország, úgy a legtöbb nyugati ország kamatemeléssel próbálja kézben tartani az inflációt, Törökország viszont ennek az ellenkezőjét teszi.

Zuhan a török líra

A múlt hónapban a török jegybank újabb kamatcsökkentést hajtott végre, így 12 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat az infláció, a zuhanó líra és a kiegyensúlyozottnak nem nevezhető fizetési mérleg ellenére.

Az első kamatcsökkentést egy évvel ezelőtt hajtották végre, azóta a líra több mint 50 százalékot veszített az értékéből az amerikai dollárral szemben.

Közgazdászok szerint a törökországi infláció növekedését Recep Tayyip Erdogan unortodox gazdaságpolitikája táplálja. A török elnök meg van győződve arról, hogy a magas hitelfelvételi költségek magasabb árakhoz vezetnek (miközben ez szembemegy a bevett gazdasági elmélettel), 2023-ra pedig az infláció csökkenésére számít.

A statisztikai intézet közleményében megjegyezte: az éves áremelkedések közül a legnagyobb mértékben, szám szerint 117,66 százalékkal a közlekedési ágazatban nőttek az árak, ezt követte az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára, melyek 93 százalékkal emelkedtek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

15,6 százalékos volt az infláció augusztusban Magyarországon

Rezsicsökkentés-csökkentés: a válaszolók kétharmadának nőtt a számlája, de sokkal rosszabbat vártak

Amerikai bankcsőd: nincs közvetlen veszély az EU gazdasági biztosa szerint