Új dokkolókat szereltek az űrállomásra

Új dokkolókat szereltek az űrállomásra
Szerzői jogok  ESA/NASA
Írta: Németh Árpád

Ezekhez fognak csatlakozni azok az űrjárművek, amelyeket még csak most építenek és tesztelnek a Földön.

Újra jelentkezett a világűrből Luca Parmitano, az Euronews űrtudósítója:

Üdvözlök mindenkit, Luca Parmitano vagyok, az Európai Űrügynökség űrhajósa, és az önök tudósítója a világűrből. A Nemzetközi Űrállomásról jelentkezem. Valamivel több mint egy hónapja érkeztem. Az eltelt két hét sok és érdekes munkával telt el. Kezdjük néhány kísérlettel, amelynek részese voltam. Az egyik a Mikró-15. Ez tulajdonképpen egy pluripotens őssejtekkel kapcsolatos mikrobiológiai kísérlet. Az őssejtek bármilyen sejtben fejlődőképesek, és bármilyen testsejtbe képesek átalakulni. Tanulmányozásuk mikroközegben segít változásuk, illetve kémiai és biológiai változatosságuk megértésében.

A mi szempontunkból a járművel végzett extraaktivitás, az EVA, magyarán az űrséta volt nagyon érdekes, amit két kollégám, Drew Morgan és Nick Hague hajtott végre. Először voltam az IV, a belső jármű tagja. Felsegítettem űrruhájukat, majd én küldtem ki őket biztonságosan, és én segítettem őket vissza. Eközben felszerelték az IDA3-at, a nemzetközi dokkoló adaptert, az űrállomás új dokkoló egységét. Ezekhez fognak csatlakozni azok az új űrhajók, amelyeket még csak most építenek és tesztelnek a Földön, és amelyek még több űrhajóst fognak ideszállítani. Ennyit az űrkrónika legújabb fejezetéből.

Luca Parmitano tudósítása az Európai Űrügynökség együttműködésével készült.

kapcsolódó cikkek