Agyi implantátummal kommunikál az ALS-ben szenvedő beteg

Agyi implantátummal kommunikál az ALS-ben szenvedő beteg
Írta: Euronews

Hanneke de Bruijne három gyermek édesanyja.

Hanneke de Bruijne három gyermek édesanyja. 2008-ban derült ki, hogy ALS-ben szenved.

Az amiotrófiás laterális szklerózis az izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejteket pusztítja. (Stephen Hawking brit asztrofizikus is ebben a betegségben szenved.)

Az asszony korábban már használt szemkövető technológiát, egy éve pedig beleegyezett, hogy az Utrechti Egyetem kutatói kísérletképpen implantátumot építsenek az agyába.

A platinából készült eszköz érzékelőihez elemekkel működő erősítő kapcsolódik.

- Amikor megmozdítom a kezem, elektromos impulzus keletkezik, ez így van a paralízises betegnél is. A mozgató idegek sérülése miatt ugyan nem tud megmozdulni, ám az impulzus nála is megvan. A jel tehát eljut a koponyába beépített érzékelőhöz, a drótokat pedig a bőr alatt vezetjük el, minden belül van, tehát a műtét után nincs fertőzésveszély – magyarázza Nick Ramsey idegtudós.

Az implantátum úgy működik, hogy a beépített elektródákról leolvassa az agyi aktivitást, a vezetéken keresztül pedig jelez a pacemakerre emlékeztető eszköznek, amely drót nélkül kommunikál egy számítógéppel.

Amikor Hanneke ki akar választani egy betűt, elképzeli, hogy megmozdítja a jobb kezét, így jelez.

Nick Ramsey idegtudós szerint azonban még nem elég gyors a rendszer.

- A betűk kiválasztásához speciális számítógépes szoftverre van szükség, ami egyelőre korlátot jelent. 90 százalékban azzal megy el az idő, hogy meg kell várni, amíg a képernyő megfelelő része aktiválódik, hogy rá tudjon kattintani. Egy kicsit még lehet javítani rajta, de nem lesz sokkal gyorsabb –

Hanneke egyszerű videojátékokkal gyakorol.

Az “utrechti tudóscsoport”:
http://www.umcutrecht.nl/en/Research/Research-programs/Brain-Center-Rudolf-Magnus/News/2016/BCI-research-in-the-spotlight szeretné kiterjeszteni a kutatást. Összesen húsz páciens bevonását tervezik.

kapcsolódó cikkek