Danuta Dworakowska, fedőnevén „Lena” egészségügyi segédként szolgált a Hazafias Hadseregben, melynek 1944-es felkelése 63 napos harc után elbukott.
16 éves volt, amikor úgy döntött, hogy nem maradhat otthon: a Hazafias Hadseregben szolgáló egészségügyi segéd, Danuta Dworakowska, fedőnevén „Lena” csatlakozott az 1944-es varsói felkeléshez, hogy a németek által megszállt lengyel főváros szabadságáért harcoljon.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A varsói felkelés idején a város lakossága sokat szenvedett. A tüzérségi és légi támadásokban nemcsak katonák, hanem civilek is meghaltak.
Danuta így emlékszik: „Úgy lőtték őket, mint a kacsákat, levadászták az embereket. Ezt nagyon nehezen viseltem. Mert megértem, hogy a háború az háború, az egyik lő, a másik is lő, és harcolnak. De lelőni azokat a nőket, akik zabkását főznek, vagy a kútnál állnak egy vödörrel, hogy vizet merjenek?!”
– mondja Danuta, aki számára a lerombolt lakásuk látványa is igencsak fájdalmas volt.
„A zongorámat összetörték. Amikor a zongora lezuhant, a fedél kinyílt, a billentyűk szabadon maradtak – úgy néztek ki, mint a hibás fogak, mert a zongorabillentyűk kicsit lepattogzottak. Ezt biztosan soha nem fogom elfelejteni” – mondja a közel százéves hölgy, aki ápolóként emberi tragédiák tanúja volt, de átélt rendkívüli bátorságról tanúskodó pillanatokat is.
Az egyik legdrámaibb élmény a csatornarendszeren át vezető út volt. Danuta Dworakowska Danuta azt mondja: „Térden, vagy kúszva kellett haladni, a fejem a mennyezethez dörzsölődött. És eközben meg kellett próbálni nem pánikba esni!”
A varsói felkelés 63 napos harc után elbukott. Vajon a lengyelek hasonló helyzetben újra fegyvert ragadnának?
– mondja az egykori ápolónő.