Montenegró 3,2 milliárd eurós uniós csatlakozási csomagja aprópénz a blokk adófizetőinek, de precedenst teremthet a jövőbeli bővítések finanszírozására.
Várhatóan Montenegró teremti meg a precedenst arra, miként finanszírozzák a jövőben az EU bővítését, ami újabb bonyolító tényezőt jelent a következő, hosszú távú költségvetésről szóló, amúgy is összetett vitában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az Európai Bizottság múlt hónapban bemutatta Montenegró csatlakozásának pénzügyi csomagját. Jelenleg az uniós tagságra pályázó jelenlegi tagjelölt országok közül Montenegróé a legelőrehaladottabb állapotban lévő folyamat.
A mintegy 626 ezer lakosú nyugat-balkáni ország gazdasági költségét 3,2 milliárd euróra becsülték – ez kevesebb mint 1 euró uniós adófizetőnként, vagy ahogy a bizottsági illetékesek fogalmaznak: kevesebb, mint egy csésze kávé ára.
A pénzügyi hatás ugyan csekély lehet, eltörpülve az EU közel 2000 milliárd eurós hosszú távú költségvetése mellett, de Montenegró hatása az amúgy is érzékeny költségvetési tárgyalásokra jóval nagyobb lehet, mint ahogy azt mérete alapján várni lehetne.
„Montenegró pénzügyi csomagja várhatóan vitatott lesz, nem annyira a pénz miatt, hanem elvi kérdésként” – mondta egy uniós diplomata az Euronewsnak, aki a téma érzékenysége miatt névtelenséget kért.
Az EU-bővítés új lendületet kapott, miután gyakorlatilag stagnált Horvátország 2013-as csatlakozása óta. A bizottság illetékesei azzal büszkélkednek, hogy az elmúlt hat hónapban több előrelépés történt, mint az előző tíz évben.
Az új lendület azonban a csatlakozási folyamat reformjára irányuló felhívásokat is erősítette: több uniós főváros új demokratikus garanciákat és fokozatos integrációt javasol olyan országok számára, mint Ukrajna.
Ennek eredményeként Montenegró – amelynek csatlakozási szerződését néhány hete kezdték el megfogalmazni – lett a próbaeset arra, miként nézhet ki a következő bővítési hullám, miközben a Bizottság saját javaslatait készíti elő, hogy ezen a téren visszaszerezze a kezdeményezést.
„Montenegró precedenst teremt. Nem kellene, de elkerülhetetlenül ez történik” – fogalmazott egy második diplomata, rámutatva, hogy a tagállamok szeretnék, ha az új többéves pénzügyi keretről folyó tárgyalásokon képviselt álláspontjuk ebben az ügyben is tükröződne.
Költségvetési következmények
A várható fő vitapont az lesz, miként finanszírozzák azokat a többletköltségeket, amelyeket Montenegró hozna az uniós költségvetésbe – a meglévő források átcsoportosításával vagy új források bevonásával –, és milyen következményei lennének mindennek a közösségi alapokra.
A finanszírozási programok a tagállamok eltérő politikai prioritásait tükrözik, és a költségvetési tárgyalások egyik fő törésvonalát jelentik: a déli és keleti tagországok több pénzt szeretnének a kohéziós és agrárpolitikákra, míg az északi fővárosok a versenyképességre és a védelemre helyeznék a hangsúlyt.
Ha Montenegró uniós tagállammá válik, úgynevezett nettó kedvezményezett lenne, vagyis több pénzt kapna az EU-tól, mint amennyit befizet. A Bizottság javaslata szerint a kohéziós és agrártámogatások jelentős része abból a forrásból érkezne, amelyet Montenegró a Globális Európa tervből, az EU fejlesztési segélyprogramjából kapott volna.
Más szóval, ahogy Montenegró kiesik a fejlesztési segélyre jogosult országok közül, az ország számára már megítélt összegeket mezőgazdasági és regionális támogatásokra csoportosítanák át. Az, hogy a többi pénzügyi program finanszírozása honnan érkezne, továbbra is nyitott kérdés.
A Bizottság arányos növelést javasol olyan területek forrásaiban, mint a védelem és a versenyképesség, azzal a céllal, hogy „ne legyen negatív hatása az EU‑27 számára előirányzott finanszírozásra”.
De továbbra is kérdés, honnan származzon ez a plusz pénz. Vagy az egész EU-ra kivetett adókból, az úgynevezett saját forrásokból kellene további bevételre szert tenni, vagy a tagállamok nemzeti befizetéseit kellene megemelni.
A „nettó befizető” országok, például Németország és Hollandia – a takarékosok néven ismert csoport – régóta szorgalmazzák az uniós költségvetés összméretének csökkentését, hogy alacsonyan tartsák a nemzeti hozzájárulásokat, és várhatóan most is a meglévő források átcsoportosítását fogják preferálni.
Noha a tényleges összeg a nemzeti költségvetésekhez képest elenyésző lehet, a kérdés precedenst teremthet a jövőbeli csatlakozási szerződésekre nézve – legyen szó Albániához és Moldovához hasonló, kisebb országokról, vagy a jóval összetettebb ukrán esetről.
A döntés azonban többről szólhat, mint arról, ki milyen részt kap a közös forrásokból. Visszatartó hatása lehet azokra a gazdagabb országokra is, amelyek a tagságot fontolgatják, és már a kezdetektől nettó befizetők lennének.
Izland különösen érintett: augusztus végén népszavazást tartanak arról, újraindítsák-e az uniós csatlakozási tárgyalásokat, miután az ország 2015-ben felfüggesztette tagsági kérelmét.
„Montenegró teremti meg a precedenst” – mondta egy, az ügyet közvetlenül ismerő forrás. „Az EU-nak következetesnek kell lennie a jövőbeli csatlakozási folyamatok során. Viták kereszttüzébe kerül majd, hogy melyik kasszából érkezik a pénz.”