A Meloni-kormány közös műveleti központot hoz létre Tripoliban Líbiával, Törökországgal és Katarral az ilegális migráció visszaszorítására. Közben a líbiai intézmények megállapodtak, hogy 2027. február 17-ig elnökválasztást tartanak a káosz leküzdésére.
Olaszország Líbiában újabb nemzetközi elemmel bővítette az irreguláris migráció elleni politikáját, miután megszerezte az EU jóváhagyását egy, a témára vonatkozó rendelethez, amely gyakorlatilag a Meloni-kormány által támogatott albániai modell alapján készült.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A héten az olasz kormány bejelentette egy Sala Operativa Congiunta nevű közös műveleti központ működésének megkezdését Tripoliban, hogy támogassa Líbia erőfeszítéseit „az illegális migrációs jelenségek kezelésében, valamint a líbiai kutató- és mentőkapacitások megerősítésében” – olvasható a kormány honlapján (forrás: olasz).
Az új szerv, amely egy kísérleti szakaszban indul, Katar és Törökország részvételével működik, és a 2025 augusztusában, Isztambulban tartott csúcstalálkozón a líbiai és a török elnökkel közösen hozott döntések gyakorlati megvalósítását jelenti.
A migrációs áramlások kezelése továbbra is elsődleges feladat Olaszország és Európa számára, és ehhez hozzátartozik a líbiai nemzeti SAR-övezetben (Search and Rescue) működő kapacitások megerősítése is az emberéletek védelme és az embercsempész-hálózatok elleni fellépés érdekében, ami részben a határok „kiszervezésének” logikáját követi.
Éppen ezért a Meloni-kormány migrációs politikája – kezdve az Albániában létrehozott visszaküldési központokkal – erős ellenállásba ütközött Olaszországban az ellenzék részéről, nem utolsósorban a művelet magas költségei miatt.
Olaszország azonban nem először köt megállapodásokat Líbiával az irreguláris bevándorlás feltartóztatására; jelentős pénzügyi támogatással kísért egyezményeket korábban balközép kormányok is aláírtak.
A líbiai káosz felerősítette a Líbiából Olaszország és Európa felé irányuló irreguláris indulásokat
A keményvonalas politika eddig legfeljebb részben bizonyult hatékonynak, amit a líbiai partokról újra és újra induló hajók és az ezekhez kapcsolódó tragédiák is mutatnak, különösen Dél-Olaszország és Görögország irányában.
Az indulásokat az is megkönnyítette, hogy komoly nehézségekkel küzd a líbiai főváros, Tripoli kormánya – az a kabinet, amelyet a nemzetközi közösség elismer –, részben a hatalmat egymás között felosztó milíciák közötti belháború, részben pedig az ország keleti részével fennálló tartós megosztottság miatt, ahol egy másik, de facto több nemzetközi szereplő által támogatott kormány működik.
Rendet hozhat az a megállapodás, amelyet a legfontosabb líbiai intézmények kötöttek elnök- és parlamenti választások megtartásáról legkésőbb 2027. február 17-ig.
A megállapodásra egy csütörtöki megbeszélésen került sor Aguila Száleh, a Képviselőház elnöke, Mohammed Takala, az Államtanács elnöke és Mohamed al-Menfi, az Elnöki Tanács vezetője között.
A megállapodás – a török Anadolu hírügynökség (forrás: olasz) és az olasz Il Sole24Ore (forrás: olasz) beszámolója szerint – egy olyan bizottság felállítását írja elő, amely felügyeli a teljes választási folyamatot, és amelyet úgy állítanak össze, hogy a líbiai hatalmi struktúra fő szereplői mind képviseltessék benne magukat.
A testületben helyet kapna a líbiai központi bank kormányzója, a nemzeti választási bizottság elnöke, az 5+5 közös katonai bizottság két tagja, valamint a keleti és a nyugati biztonsági erők képviselői.
A megállapodás azt is rögzíti, hogy a jövőben megválasztandó elnök összehívja az Alkotmányozó Gyűlést egy átfogó nemzeti párbeszéd elindítására, amelynek célja egy végleges, állandó alkotmány elfogadása.
Ez reményt keltő fejlemény, tekintve, hogy a korábbi hasonló kezdeményezések kudarcot vallottak. Ezúttal fenntartják az összes, külföldön befagyasztott líbiai vagyon zárolását egészen addig, amíg meg nem választják a nép által választott elnököt, és a költségvetés feletti rendelkezést egy, a különböző feleket képviselő szakmai bizottságra bízzák.
A jó szándékoktól függetlenül még látni kell, hogyan viselkednek majd a különböző milíciák és politikai szereplők abban a kényes egyensúlyban, amely a polgárháború és a Kadhafi-rezsim bukása után alakult ki.