Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Szijjártó Péter szerint a MOL három napon belül bevásárolhatja magát a szerb NIS-be

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter Szerzői jogok  AP
Szerzői jogok AP
Írta: FT
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A külgazdasági- és külügyminiszter szerint az ügylet kulcsfontosságú a régió energiabiztonságának érdekében.

Szijjártó Péter külügyminiszter az RTS szerb tévének adott interjúban elárulta, hogy a MOL a NIS-ben szerzett részesedése esetén regionális olajpiacot tervez létrehozni, és hogy az alkuról egy-három napon belül megállapodás születhet. Szijjártó hangsúlyozta, hogy tárgyalnak az Egyesült Arab Emírségek állami tulajdonú vállalatával, az ADNOC-kal, és hogy a szerb állam öt százalékkal növelheti a részesedését a NIS-ben.

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, hogy két-három napon belül kiderül, hogy ki vásárolja meg az orosz részesedést a NIS-ben, ez a határidő pénteken jár le. Đedović Handanović miniszter viszontt elmondta, hogy a MOL és a Gazpromneft között folytatódnak a tárgyalások az orosz részesedés eladásáról. Szijjártó az RTS-ben mindezt megerősítette, és azt mondta, hogy a MOL és a Gazpromneft között a megbeszélések gyors ütemben haladnak, és hogy reméli, hogy megállapodásra jutnak. Azt mondta, hogy amennyiben ez sikerül, a magyar kormány minden diplomáciai segítséget megad a MOL-nak az ügylet mielőbbi sikeres lezárásához.

A NIS január 23-ig folytatja az olajfinomítást és addig importál nyersolajat, viszont a biztonságos ellátáshoz és a műszaki karbantartáshoz szükséges pénzügyi tranzakciókat, illetve az orosz részesedés eladásáról szóló tárgyalások határidejét március 24-ig hosszabbították meg. Szijjártó biztos abban, hogy az ügylet részleteivel az amerikai kormány is elégedett lesz, és akkor könnyű lesz megoldást találni a pancsovai finomító működésének meghosszabbítására.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a magyar kormány diplomáciai támogatása a MOL számára azért indokolt, mert ha a MOL sikeresen megszerezné a NIS többségi részesedését, akkor a vállalaton keresztül a szlovák, a magyar és a szerb olajpiacok integráltan fognak működni, ami energiabiztonsági szempontból szerint kedvezőbb helyzetbe hozza ezt a régiót, mint valaha. "Mi három szárazföldi ország vagyunk, melyek – enyhén szólva – sem tartoznak a világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező országok közé, és ez a hiányosságunk most jelentősen csökkenni fog a három piac integrált működése révén" - emelte ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy a pancsovai finomító kulcsszerepet fog játszani ebben a fejlődésben.

Új vezeték Szerbia és Magyarország között, és a sokszor megénekelt orosz energia

Szijjártó arról is beszélt, hogy fontosnak tartja egy Magyarország és Szerbia közötti új olajvezeték építését, ezért kormányközi megállapodást írt alá Dubravka Đedović szerb energetikai miniszterrel, mely kedvező környezetet teremt a MOL számára a szerbiai olajpiacon való működéshez, és amely prioritást biztosít a Szerbia és Magyarország közötti új csővezeték építésének. A tárcavezető elmondta, hogy Magyarországon előkészítenek egy jogszabályt, amely ezt a beruházást nemzetgazdasági prioritássá nyilvánítja, így 2028-ban megvalósulhat.

Szijjártó azt is elmondta, hogy szerinte az energiaellátást ideológiai kérdésként kezelni nemcsak hiba, hanem bűn is, utalva ezzel arra, hogy az Európai Unió teljesen le akar válni az orosz energiáról. A külügyminiszter azt monta, hogy vissza kell térni az alapokhoz, és azt kell mondani, hogy az energia fizikai kérdés, és "mint fizikai kérdésnek megvannak a maga törvényei és definíciói, amelyeknek semmi közük az ideológiához. Nem szabad érdekelni, honnan származik a gáz, amíg olcsó és megbízható. Senki sem kényszerülhet arra, hogy olcsó és megbízható energiaforrásról drágább és kevésbé megbízhatóra váltson. A jelenlegi helyzet megmutatta, hogy ebből tanulságot kell levonnunk."

A riporter erre azt mondta, hogy ez a válasz feltehetőleg tetszene Oroszországnak, mire Szijjártó közölt, hogy "ez engem nem érdekel, mert Brüsszelben rendszeresen szembesülök azzal a váddal, hogy valami az oroszoknak tetszik. Mindig magyar szemszögből nézem a dolgokat, nem tudom más szemszögéből nézni a saját problémámat. A nemzeti érdek az első, és hogy valakinek tetszik-e vagy sem, az nem prioritás számomra" - zárta mondandóját Szijjártó.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

A MOL felvásárolhatja a NIS szerbiai olajcéget

Leállhat Szerbiában a pancsovai olajfinomító

Robert Fico szombaton Floridában találkozik Donald Trumppal