A hadieszköz nem az állami raktárakból, hanem magáncégektől érkezik a frontra. Az ukrajnai háborúnak köszönhetően a szlovák fegyverexport egyre jobban teljesít.
Robert Fico szlovák miniszterelnök egyik választási ígéreteként, már hivatalba lépése előtt leszögezte, hogy leendő kormánya „egyetlen golyót sem” ad el Kijevnek. Közel két és fél évvel a 2023 októberi kormányalakítást követően Szlovákia fegyveripara virágzik, a Kyiv Post pedig emlékeztet, hogy ez elsősorban az ukrán frontvonalon jelentkező keresletnek köszönhető.
Robert Fico az Európai Unió egyik leginkább Moszkva-barát vezetője, aktuális miniszterelnöki mandátuma során már kétszer járt hivatalos látogatáson Vlagyimir Putyin orosz elnöknél. A sokszor euroszkeptikusan viselkedő szlovák kormányfő bírálta az Európai Unió Moszkva elleni szankcióit, és ellenezte, hogy Ukrajna a NATO tagja legyen, de meg kell jegyezni, hogy a szankciókra jórészt mégis igennel voksolt, ellentétben Orbán Viktorral, aki általában csak akkor bólintott az Oroszorságot sújtó rendelkeezdésekre, ha cserébe teljesítették egy-egy kérését, például hogy húzzanak le a szankciós listáról egyes orosz üzletembereket vagy vallási vezetőket.
Fico korábban azzal magyarázta a fegyverembargót, hogy amennyiben hadieszközekeet ad el Kijevnek, azzal csak a háború elhúzódását segíti elő.
Szlovákiában számos privát fegyvergyár van, akikre nem vonatkozik Fico választási ígérete, ukrán lapinformációk szerint pedig ezek a magáncégek jelentős profitot termelnek az Ukrajnába irányuló fegyvereladásokból.
2024-ben Szlovákia fegyverexportja 1,15 milliárd euróra rúgott, ami az ország gazdasági teljesítményének 1 százaléka, ezzel együtt a duplája a 2023-ban regisztrált szintnek, és körülbelül tízszerese az ukrajnai háború előtti éveknek.
Az Oxford Economics kutatóintézet jelentése szerint Szlovákia a teljes export arányában a világ egyik leggyorsabban növekvő fegyverszállítójává vált, az arány a 2022–2024-es időszakban körülbelül 0,7%-ra emelkedett.
Bár a 2025-ös adatok még nem szerepelnek a statisztikákban, a szlovák SME hírportál becslése szerint a fegyverkivitel tavaly a GDP 1,7–2 százalékát érhette el, ami rekordot jelent. Igor Melicher szlovák védelmi miniszterhelyettes szerint ez a tendencia „nem a háború, hanem a kereskedelem támogatását jelenti. A szlovák kormány a választási programjában ígéretet tett polgárainak, hogy egyetlen golyót sem küldünk az állami raktárakból Ukrajnába, és ezt az ígéretet betartjuk.”
Melicher augusztusban a Politicónak nyilatkozva azt mondta, hogy „azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mert osztjuk az ottani értékeket. Tiszteletben tartjuk a szabad piacot, ezért a védelmi iparban működő vállalatok korlátozása meglehetősen képmutató lenne a részünkről.”