Az Európai Unió álláspontja az, hogy az ukrajnai béketárgyalásokat nem lehet Ukrajna és az EU részvétele nélkül megtartani.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas vasárnap kijelentette, hogy az USA és Oroszország között létrejövő, Ukrajnával kapcsolatos megállapodásokból Ukrajnát és az EU-t sem szabad kihagyni. Az uniós külpolitika vezetője hétfőre összehívta a külügyminiszterek tanácsát, hogy megvitassák a következő lépéseket.
„Az USA-nak megvan a hatalma ahhoz, hogy komoly tárgyalásokra kényszerítse Oroszországot. Az USA és Oroszország közötti bármilyen alkunak magában kell foglalnia Ukrajnát és az EU-t, mert ez az ügy Ukrajna és egész Európa biztonságát érinti" - mondta Kallas.
A külügyminiszteri találkozót virtuálisan tartják meg hétfő délután, és Kallas bejelentése szerint a miniszterek napirendjén a közel-keleti és gázai fejlemények is szerepelnek.
De vissza Ukrajnához. A főképviselő a háború kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jogi helyzet egyértelmű: „minden ideiglenesen megszállt terület Ukrajnához tartozik". A politikus arra is figyelmeztetett, hogy a tárgyalásos rendezés nem teremtheti meg a terepet a NATO, Európa vagy Ukrajna elleni további agresszióhoz.
Zelenszkij: semmit rólunk nélkülünk
Az amerikai álláspont nem azonos az európaival az ügyben. Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy akkor is találkozna Vlagyimir Putyinnal, ha a Putyin-Zelenszkij találkozó nem jön létre.
Az ukrán államfő reakciójában arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háborút lezáró tárgyalásokon Kijev képviselőinek is ott kell lenniük:
„Minden olyan döntés, amely Ukrajna nélkül történik, egyúttal a béke elleni döntés is. Nem fognak semmilyen eredményre vezetni. Ezek koraszülött döntések. Soha nem fognak működni" - mondta.
Vasárnap vezető európai politikusok - köztük Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Ursula von der Leyen EB-elnök és Alexander Stubb finn elnök - nyilatkozatot adtak ki, amelyben megismételték azt a már korábban is hangoztatott álláspontjukat, hogy „az ukrajnai béke felé vezető útról nem lehet Ukrajna nélkül dönteni".
A nyilatkozatban az is szerepel, hogy „a nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni," de hozzáteszik, hogy a jelenlegi frontvonalnak kell „a tárgyalások kiindulópontjának lennie".
Egy orosz tűzszüneti javaslatban az szerepel, hogy a teljes tűzszünetért cserébe Ukrajnának át kell adnia Donyeck és Luhanszk megye egészét. A hírek szerint erre már egy ellenjavaslat is érkezett ukrán és európai tisztviselőktől.