A francia elnök a „stratégiai függőség" veszélyeire is figyelmeztetett Párizsban a globális politikára vonatkozó előrejelzésében.
Világpolitikai kérdésekről ismertette álláspontját a francia elnök Párizsban a külföldön dolgozó francia nagykövetekkel tartott találkozóján. A „stratégiai függőség" veszélyeire figyelmeztetve Emmanuel Macron önálló és erős európai védelmi ipart sürgetett.
Macron szerint Európa nem alapozhatja védelmi iparát az amerikai technológiára és iparra, illetve arra id figyelmeztetett, hogy ha Európa kishitűséget mutat, a Donald Trump vezette Egyesült Államoktól nem kap majd tiszteletet.
A megválasztott amerikai elnökről szólva Macron azt is mondta, Trump elnök „tudja, hogy van egy szilárd szövetségese, Franciaország, amelyet nem becsül le, egy olyan szövetséges, amely hisz Európában, és világos ambíciót hordoz a transzatlanti kapcsolatok iránt.
A 2025-ös globális diplomáciára vonatkozó előrejelzésében Macron külön kitért a szíriai változásokra, a közel-keleti helyzetre, az afrikai Száhel-övezetre és az ukrajnai háborúra is. Utóbbiról szólva azt mondta, nem vár „gyors és könnyű" megoldást, valamint leszögezte, hogy a területi kérdésekről folytatandó egyeztetéseket csak az ukránok részvételével lehet megtartani.
Macron szerint az Egyesült Államoknak kellene meggyőznie Oroszországot, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, Európának pedig biztonsági garanciákat kell adnia Ukrajnának.
Franciaország nem hagyja magára Szíriát
Szíriával összefüggésben Macron úgy vélte, „nem szabad naivitással tekinteni" az arab országban zajló változásokra, egyúttal ígéretet tett arra, hogy Párizs nem hagyja magára a nyugati erőkkel szövetséges kurdokat a terrorizmus elleni harcban. Hozzátette: Franciaország támogatja Szíria „hosszú távú átalakulását" egy szabad országgá, amely tiszteletben tartja az etnikai és vallási sokszínűséget, illetve az eltérő politikai nézeteket.
Beszédében Macron Iránt a Közel-Kelet legnagyobb stratégiai és biztonsági kihívásának nevezte, felidézve Teherán Oroszországnak nyújtott segítségét Moszkva Ukrajna elleni háborújában, valamint a közel-keleti fegyveres csoportoknak nyújtott támogatását. Hozzátette, hogy a síita állam egyúttal az egyik legfontosabb téma lesz a Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel folytatandó egyeztetésén, és felhívta a figyelmet az iráni nukleáris program jelentette veszélyekre is.
Franciaország afrikai szerepvállalásáról azt mondta, Párizs helyesen cselekedett, amikor a terrorizmus elleni harc hegyében 2013 óta katonákat állomásoztatott a kontinensen, „azonban az afrikai vezetők elfelejtették ezt megköszönni". "Egyik sem lenne ma szuverén ország, ha Franciaország nem mozgósította volna a saját hadseregét" – jelentette ki a Száhel-övezet államaira célozva.
Veszély leselkedik a klímavédelemre is
A francia államfő a globális felmelegedés elleni küzdelemre leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet, amelyek szerinte erősödnek Donald Trump Fehér Házba való visszatérésével. Felidézte, hogy Trump már az előző elnöki ciklusa során azzal fenyegetőzött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fokban korlátozni szándékozó párizsi klímaegyezményből. Macron szerint „ma a helyzet még súlyosabb", mert Trump, miközben a vonatkozó egyezményekből való kilépést hangoztatja, „gátlástalanul fokozná a fosszilis tüzelőanyagok tömeges kitermelését".