Mostantól illetéket kell fizetniük a szállodahajók utasainak a görög kikötőkben. A kormány azt ígéri, hogy minden extra adót visszaforgat majd helyi fejlesztésekbe.
2024 újabb rekordév lesz a görög turizmusban. Várhatóan több mint 32 millió ember látogat el az országba, ami jelentős mértékben segíti a görög gazdaságot, ugyanakkor próbára teszi az infrastruktúrát.
Mivel milliók érkeznek Görögországba szállodahajókon, a kormány úgy döntött, hogy minden kikötőre kiveti a szállodahajók utasaira vonatkozó illetéket. A cél az, hogy megbirkózzanak a növekvő kereslettel és jobb szolgáltatásokat nyújtsanak.
„ Mindenhol meg kell fizetni ezt az illetéket, de ne 20 €-ra gondoljunk, ez csak egy szimbolikus összeg lesz" - mondja a kikötőkért felelős államtitkár, Evangelosz Kiriazopulosz. -" Olyasmi, amit a szállodákban már bevezettünk. Ezzel fejlesztjük a meglévő infrastruktúrát. Például Szaloniki kikötőjét, ahol korábban szinte egyáltalán nem volt szállodahajó, idén pedig 90 ilyen járművet fogadott."
A Görögországban közlekedő hajóknak és kompoknak mostantól az új uniós környezetvédelmi szabályokat is be kell tartaniuk, és zöldebb, de egyben drágább üzemanyagokat kell használniuk.
„A hajójegyek árának legnagyobb része az üzemanyagköltség" – mondja az Euronews helyszíni tudósítója, Szimela Tuhtidu. Az új európai szabályok szerint 2025 májusától minden hajónak alacsony kéntartalmú üzemanyagot kell használnia Görögországban, ami tovább növeli a hajózási ágazat üzemanyagköltségeit.
„Ehhez a szabályozáshoz mindenkinek alkalmazkodnia kell – teszi hozzá a Személyhajózási Vállalkozások Szövetségének elnöke, Dionüszosz Teodoratosz. Aki nem tartja be a szabályokat, annak büntetést kell fizetnie a kibocsátott széndioxidért. Ez azonban évente mintegy 320 millió eurós többletterhet jelent a görög hajózásnak, ami a jegyárak több mint 15%-os emelkedését eredményezi.
A görög kormány azt ígéri, hogy az idegenforgalomból származó minden extra bevételt visszaforgatja majd a helyi közösségek fejlesztésébe szerte az országban.