A katolikus egyházfő 11 napos délkelet-ázsiai és óceániai utazása a pápaság történetében is a leghosszabb pápai körutak közé tartozik.
Véget ért Ferenc pápa eddigi leghosszabb körútja, visszatért a Vatikánba. A katolikus egyházfő 11 napot töltött Délkelet-Ázsiában és Óceániában. Indonéziából Pápua Új-Guineára ment, onnan Kelet-Timorba, majd Szingapúrba.
Mindenütt ugyanazt kérte a helyiektől: békét, vallási türelmet és a fiatal generációk védelmét. Szungapúrban találkozott is fiatalokkal, akiknek személyesen is beszélt minderről azt hangsúlyozva, hogy a különböző hitű embereknek konstruktrív párbeszédet kell folytatniuk egymással ahelyett, hogy saját hitük igazságát vagy elsőbbségét hirdetnék.
Ebből ő példát is mutatott, hiszen körútja első állomásán, Indonéziában, ahol arányaiban a legtöbb muszlim él a világon, ellátogatott a legnagyobb mecsetbe, és ott nemcsak, hogy találkozott a legfőbb imámmal, még egy deklarációt is aláírtak a vallási megbékélésről.
Ferenc pápa most záruló körútja a pápaság történetének is az egyik leghosszabb utazása volt időben és a megtett út szempontjából is. Ha nem is a földön, hanem a levegőben, de majdnem 33 ezer kilométert járt be múlt hét kedd óta.