NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Nem tud megalakulni a belga kormány, a királynak kell besegítenie

Bart de Wever
Bart de Wever Szerzői jogok AP
Szerzői jogok AP
Írta: Nóra Shenouda
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ismét holtpontra jutottak Belgiumban a kormányalakítási tárgyalások, miután lemondott megbízatásáról a megbeszéléseket vezető politikus, Bart de Wever.

HIRDETÉS

Fülöp belga király július elején kérte fel De Wevert, az Új Flamand Szövetség (N-VA) vezetőjét a kormányalakításhoz vezető egyeztetések lebonyolítására, miután az ő pártja nyerte a legtöbb szavazatot.

Az egyeztetéseken részt vevő öt párt már júliusban sem tudott megállapodni azokban a társadalmi-gazdasági alapelvekben, amelyeket Bart de Wever terjesztett be.

Fülöp király csütörtök este elfogadta De Wever lemondását, miután másfél órán át tárgyalt vele a Laekeni királyi palotában. Az uralkodó hivatalának közleménye szerint a király találkozni fog a koalíciós egyeztetéseken részt vevő pártok vezetőivel.

Az Egyesült Királyságban az uralkodó nem vesz részt hasonló tárgyalásokon, ott egészen más a hagyomány: a király vagy királynő a parlamenti választásokon legtöbb szavazatot nyert párt vezetőjét kéri fel a kormányalakításra (például III. Károly júliusban Keir Starmert, a Munkáspárt vezetőjét.) Itt ritkaságszámba megy a koalíciós kormányzás, mivel a brit politikai rendszerben hagyományosan a Munkáspárt vagy a Konzervatív Párt által alapított kormányok váltják egymást, és nem sokszor fordult eddig elő, hogy egyiknek vagy másiknak ne lett volna meghatározó többsége az Alsóházban. A második világháború ideje után például először 2010-ben fordult elő, hogy David Cameronnak, a Konzervatív Párt vezetőjének egyezkednie kellett a Liberális Demokratákkal egy parlamenti választást követően.

Egy másik királyságban, Dániában azonban hasonló rendszer működik, mint Belgiumban: az uralkodó itt is aktívan részt vesz a kormányalakítási tárgyalásokon. Miután konzultál a politikai pártok vezetőivel, azt kéri fel közülük, aki pártjának a legtöbb szék jut a dán parlamentben, a Folketingben.

Amiatt is fontos, hogy mielőbb megalakuljon a belga kormány, mert szeptember 20-ig be kell mutatnia a költségvetést az Európai Bizottságnak. Az országban a leghosszabb időszak választott kormány nélkül 592 napig tartott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Puigdemont visszatér Belgiumba, hogy elkerülje a spanyol bíróságot

Lemondott a belga miniszterelnök a választásokon elszenvedett súlyos vereség miatt

Zajlik a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok költségkalkulációja