A két államfő alapvető kérdésekben nem ért egyet, és bár szombaton egyeztettek Párizsban, nem jutottak előbbre. Folytatják vitájukat a G7-ek jövő heti olaszországi találkozóján.
Globális biztonságpolitikai kérdésekről tárgyal, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok feszültségén igyekszik enyhíteni az amerikai elnök hivatalos állami látogatás keretében Párizsban.
Emmanuel Macron és Joe Biden nem a francia fővárosban találkoztak először ezen a héten. Azután ülnek tárgyalóasztalhoz az Elysée-palotában, hogy mindketten részt vettek a II. világháború egyik sorsdöntő hadműveletének, a szövetségesek normandiai partraszállásának 80. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken Normandiában.
Szombaton este díszvacsorát ad a francia elnöki pár az amerikai elnöki pár tiszteletére.
Az Euronews tudósítója arról számolt be a két államfő közös sajtótájékoztatója után, hogy az számos kérdést nyitva hagyott még úgy is, hogy Emmanuel Macron és Joe Biden is igyekeztek egységet mutatni a világnak.
Sophia Khatsenkova összefoglalójában arra emlékeztetett, hogy sem az ukrajnai, sem a gázai háború ügyében nincs egyetértés köztük alapvető kérdésekben, és láthatóan a gazdasági ellentéteket sem sikerült elsimítaniuk.
Ami az ukrajnai háborút illeti, a francia köztársasági elnök - más uniós vezetőkhöz hasonlóan - kiképzőket akar küldeni az ukrán frontra annak ellenére, hogy az orosz külügyminiszter a minap úgy nyilatkozott, hogy a külföldi kiképzők "legitim célpontok az orosz hadsereg számára". Az amerikai elnök épp azért zárkózik el az ukrán hadsereg támogatásának ettől a formájától, mert attól tart, hogy ez nyílt konfliktust szülne az Egyesült Államok és Oroszország között.
Gazdasági kérdésekben elsősorban az amerikai inflációcsökkentő törvény(IRA) adta lehetőségeket kifogásolja a francia államfő mondván, hogy az olyan mértékben támogatja a fejlett és a zöld technológiában utazó amerikai cégeket, hogy azok gyakorlatilag behozhatatlan piaci előnyre tesznek szert. Ettől aztán az európai gazdasági szereplők, amelyek már a kínai cégekkel sem képesek felvenni a versenyt, az amerikai vállalkozásokkal szemben is kudarcra vannak ítélve.
Joe Biden és Emmanuel Macron hétvégi párizsi tárgyalásai minden bizonnyal folytatódnak majd a G7-ek olaszországi találkozóján a jövő héten (június 13-15).