Az ukrán nők előtt tisztelgett az Európai Parlament, ahol egy ukrán író mondott beszédet

Az ukrán nők előtt tisztelgett az Európai Parlament, ahol egy ukrán író mondott beszédet
Szerzői jogok  https://www.europarl.europa.eu/
Írta: Arató László

Az ukrán író most a nők élethez való joga mellett állt ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy most a hazájukért harcoló nők Európát is védik

A nemzetközi nőnap alkalmából az Európai Parlament tiszteleg az ukrán nők ellenállása előtt. Okszana Zabuzsko író is beszédet mondott

Írásaival mindig hangot adott azoknak a nőknek, akik erőszak áldozataivá váltak, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket, miközben védték az elveiket. Most a nők élethez való joga mellett állt ki.

"A nők csak harcolnak, harcolnak a totalitárius sötétség ellen, amely hamarosan felemészti az országukat. Mivel Putyin azt állította, hogy nem lesz Ukrajna, nem kellene, hogy legyen Ukrajna, és ez azt jelenti, hogy mindannyiunktól megtagadják a létezésünket. Megvédik tehát hazájukat, városaikat, otthonaikat, családjukat és szeretteiket. Ezzel pedig minden különösebb megfontolás nélkül védik Európát" - mutatott rá Okszana Zabuzsko.

Emlékeztetett, hogy az ukrán nők most harcolnak, logisztikát biztosítanak és barlangokban szülnek. Hangsúlyozta, hogy a nyugati nemzetek habozásának minden pillanata valakinek életébe kerül.

"Ébredj fel, és segíts harcolni, mielőtt eljönnek érted... Most, amikor már itt a háború, a háború Európában és az európai városokban, Ukrajna városait pedig szőnyegbombázok pusztítják, ideje gondolkodni a saját biztonságodról" - mondta az írónő.

Oksana Zaboujko két hete hagyta el Ukrajnát, és nem tudja, mikor térhet haza.

kapcsolódó cikkek