Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A szankciók ellen érvelt a román elnök Brüsszelben

A szankciók ellen érvelt a román elnök Brüsszelben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Klaus Iohannis szerint otthon is képesek megoldani a problémákat

Elítélte a román kormány reformjait Klaus Iohannis elnök Brüsszelben, de azt is elutasította, hogy az unió szankciókkal büntesse országát emiatt.

A szociáldemokrata kormány bírósági reformjai és a korrupcióellenes törvények gyengítése miatt az uniós szervek fellépését követelik civilek.

Az elnök szerint azonban az ország képes egyedül megbírkózni a gondokkal.

“Épp ezért szólaltam fel a törvényhozásban is, pedig általában nem teszek ilyet. Megpróbáltam elmondani, mennyire fontos Romániának az igazságszolgáltatás függetlensége, amiért harcolni fogok” – mondta a román elnök, miután Jean-Claude Junckerrel tárgyalt.

A Carnegie Intézet elemzője szerint a román politikai válságot a nyugatról hazatérő fiatalok oldhatják meg.

“Valamilyen úton, talán jobb fizetéssel haza kéne csábítani a diaszpórát, a fiatalokat. A kisvárosokban aztán ők érhetnének el változást az önkormányzatoknál. Ennek a változásnak alulról kell jönnie, az elit ugynis önmagával van elfoglalva “ – mondta Judy Dempsey elemző.

Romániában egy év alatt a második szociáldemokrata kormány bukott meg.

Az új miniszterelnököt Donald Tusk uniós vezető levélben figyelmeztette a korrupció elleni harc fontosságára.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Uniós biztos: a kultúra a szélsőségek elleni legfontosabb pajzs

Az Európai Bizottság bemutatta a demokrácia megmentésének tervét

Amerikai nagybevásárlás, orosz hitel, kínai gyorskölcsön – röpködnek a dollár- és eurómilliárdok