NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Civil kezdeményezés menekültek támogatására Belgiumban

Civil kezdeményezés menekültek támogatására Belgiumban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Brüsszelben egy civil kezdeményezés nyomán 3-4 ezren állnak készen arra, hogy menekülteket fogadjanak be otthonaikba

HIRDETÉS

Jobbára szudáni, eritreai és afganisztáni menekültek özönlötték el a belga fővárost azután, hogy a francia hatóságok csaknem másfél éve bezárták a calais-i dzsungelvárost.

Emiatt tavaly szeptemberben Brüsszelben civil kezdeményezés indult a városba érkező menekültek támogatására.

– Amikor apám felvetette a befogadás ötletét, elgondolkoztunk, hisz idegenekről van szó, de aztán gyorsan döntöttünk – mondta Charlotte Gilis.

– Hatan élünk otthonunkban: két kisebb gyerek, két nagyobb, az élettársam meg én. Ha valakit befogadunk, el kel szállásolni. A menekülteknek a két nagyobb gyerek szobájában szorítottunk helyet – egészítette ki lánya szavait Dimitri Gilis.

A civilek a Maximilian parkban – a bevándorlási hivatal előtt – ételt osztanak és orvosi ellátást biztosítanak.

– Amióta felfedezte a menekültpolitikát, őszintén elkezdett érdeklődni iránta. Beleásta magát a témába, és rájött arra, hogy mennyire csodálatos és dinamikus – nyilatkozta Mehdi Kassou, a civil kezdeményezés szóvivője.

A népes Gilis család rövid tanácskozás után döntött úgy, hogy idegeneket fogad az otthonába. Főznek rájuk, ellátják őket. Brüsszelben szeptemberben mindössze tízen vállalták menekültek befogadását, ma már 3-4 ezren jelentkeztek a menekültek elszállásolására.

– Egy kicsit képmutatónak tartom, hogy egyesek befogadják a menekülteket, mások nem. Elenyésző a szolidaritás az európai országok között. A menekülthullámot elsősorban azok sínylik meg, akik a bejáratnál állnak – mondta a családfő.

A befogadottak csak hálálkodni tudnak:

– Nagyon kedves családnál leltünk otthonra. A brüsszeliek csodálatos emberek. Olyanok, akik másokat is szeretnek – nyilatkozta a dél-szudáni menekült.

Tőle eltérően több száz menedékkérő még mindig nem talált otthonra. Támogatás nélkül várnak arra, hogy ügyükkel elkezdjen foglalkozni a belga bevándorlási hivatal. A menekültek között vannak szírek és irakiak is, akik a polgárháború elől menekültek el hazájukból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ciprus megállapodást köt Libanonnal az illegális menekültek visszatartásáról

State of the Union: egyeseknek a hatékony vezető akkor is megfelel, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak