NewsletterHírlevélEventsEsemények

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
Loader
HIRDETÉS

Bevándorlók az USÁ-ban – nem pénzt kapnak, csak lehetőséget

Bevándorlók az USÁ-ban – nem pénzt kapnak, csak lehetőséget
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az Insiders egy boszniai asszony útját követi, aki a legtöbb bevándorlót befogadó amerikai államba, Texasba érkezik, hogy új életet kezdjen.

Alma Telibecirevic régóta várt erre a pillanatra. Megérkezett a bevándorlási vízuma az Egyesült Államokba. Két és fél éve igényelte meg, amikor hozzáment amerikai férjéhez. Fullbright ösztöndíjjal tanult Arizonában, így találkoztak. Elkísértük Almát azon a napon, amikor megkapta a vízumot.

– Milyen érzés kinyitni a borítékot, és először látni?

– Mintha nem is lenne igaz – válaszolta Alma. – Szabadon utazhatok. Szabadnak érzem magam, hiszen annyi mindent kellett ezért tennünk, türelmesen várni, és ez az a pillanat, amire vártunk.

Már azt hittem, sosem lesz vége

Alma ösztöndíjának az volt a feltétele, hogy utána legalább két évet Boszniában tölt, hogy visszaadjon valamit a hazájának, ez volt a várakozás elsődleges oka.

– Hogyan fogott bele a bevándorlási eljárásba? Sok interjún kellett részt vennie, ellenőrizték a hátterét?

– Igen, ellenőrizték a hátteremet, de csak egyetlen interjú volt a folyamat végén – mondta Alma. – Az első fázisban el kellett küldeni minden információt arról, hogy ki vagyok én, ki a férjem, mit csinálunk, ilyesmi. Azt is bizonyítani kellett hogy tényleg együtt vagyunk, megkérdezték, hogyan kezdtünk el járni egymással. Ez egy hosszú eljárás, és valami mindig hiányzik, a hiánypótlás után pedig újabb hatvan napot kell várni. Egy-két dokumentum minden egyes lépcsőnél hiányzott, már azt hittem, soha nem lesz vége.

Alma Szarajevóban nőtt fel, a városban volt végig a ’92-ben kezdődött ostrom alatt. Az apját megölték a háborúban. Alma azt mondja, ennek ellenére soha nem akarta elhagyni az országot.

– A helyzet jobb volt közvetlenül a háború után – mesélte az asszony. – Volt remény. Volt mire építeni. De most már hosszú ideje stagnálunk. Semmi sem történik. Semmi sem változik, senki sem tudja, mitől változhatna bármi.

Még mindig nem esett le, hogy elhagyom az országot

Becslések szerint Bosznia négymilliós lakosságának negyede vándorolt ki közvetlenül a háború után. A háborúnak húsz éve vége, a kivándorlás új hulláma inult el. Az elmúlt két évben nyolcvanezren hagyta el az országot – gazdasági okokból, mint a 42%-os munkanélküliség. De az Egyesült Államokba kevesen vették az irányt.

Reggel öt óra van, Alma ma indul Arizonába. Maga mögött hagyja az országot, ahol képzőművészetet tanult és ahol PR- és marketingmunkákból élt – egy rendkívül bizonytalan munkaerőpiacon. De amit igazán nehezen hagy itt, az a csalás és a barátok.

– Kicsit elveszettnek érzem magam – vallotta be. – Még mindig nem esett le, hogy tényleg elhagyom az országot. Tegnap a barátaimtól búcsúzkodtam, és nagyon megrendítő volt. Sírtak meg minden. Azt hiszem, csak akkor fogom megérteni, hogy elhagytam Boszniát, amikor pár napja már Arizonában leszek. Nem könnyű. Egyáltalán nem.

Alma több mint huszonnégy órán keresztül utazik majd, bele értve a vámellenőrzést is.

Phoenixben fog élni a férjével: a városnak több mint egymillió lakója van, közülük sokan bevándorlók.

Még mindig nem esett le, hogy elhagyom az országot

Alma még csak két napja van itt Phoenixben, korai lenne még arról beszélni, hogy érzi magát. Ezért más boszniaiakat kérdeztem, akik szintén a jobb élet reményében jöttek.

Van egy Old Town Sarajevo nevű étterem Phoenixben, ahol a helyi boszniaiak kicsit a hazájukban érezhetik magukat. A tulaj, Seida Zenic 1999-ben a családját jött meglátogatni, majd hozzáment egy amerikaihoz. Azóta elvált, de itt maradt.

– Több okból is szeretem Amerikát. Vannak jó állások, van jó iskola a gyerekeknek. Amerikában érezni lehet a szabadságot: az ember olyan életet teremthet magának, amilyet akar – mondta a vendéglátós az Euronewsnak.

St Louis és Chicago után Phoenixben van a legnagyobb boszniai diaszpóra. Sokan menekültként érkeztek a kilencvenes évek első felében. Egyikük, Adnan arról beszél, hogy az amerikai álom még mindig lehetséges, de itt sem fenékig tejfel az élet.

– Van egy saját cégem – mondta Adnan. – Amerika lehetőséget adott nekem, de azért nagyon óvatosnak kell lenni. Az ember megkaphat mindent, de el is veszthet mindent. Nagyon kemény. Meg kell tanulni, milyen az amerikai élet.

Dr. Esad Bokailo is megtanulta, milyen az amerikai élet. 1994-ben jött az Egyesült Államokba, előtte egy évet töltött koncentrációs táborban a háború alatt. Megtanult angolul, elfogadtatta a diplomáját, és most pszichiáterként dolgozik Phoenixben.

– Amikor elveszítettem mindent a puszta életemen kívül, az Egyesült Államok adott nekem lehetőséget. Nem ajándékot kaptam, nem adtak pénzt, amiből kifizethettem volna a lakbért – hívta fel a figyelmet egy lényeges dologra az orvos. – Lehetőséget adtak, mert képes vagyok boldogulni, túlélni, és ezt már Boszniában bizonyítottam. Akármilyen menekültről van szó a világban, ideértve a szíriaiakat, csak lehetőséget kell adni nekik – akár itt, akár a hazájukban.

El kell végezni a papírmunkát

Alma is lehetőséget szeretne, hogy bizonyíthasson, ha már berendezkedett egy kicsit a férjével, Mat-tel. De előbb el kell intézni néhány alapvető dolgot.

– El kell végezni a papírmunkát: kell egy társadalombiztosítási szám, létre kell hozni egy bankszámlát, honosítani a jogosítványt – vette számba a feladatokat Alma. – Időbe telik majd, mire meg tudom mutatni, mire vagyok képes, mire sikerül kapcsolatokat kiépíteni. Kíváncsi vagyok, van bennem egy adag várakozás.

Alma reméli, hogy hamar megkapja a zöld kártyát, és idővel az állampolgárságot is. Tudja, azt is, mennyire szerencsés. Az Egyesült Államokban az előválasztási kampányban sok szó sett a bevándorlásról. Csak Arizonában 350 ezer illegális bevándorló él.

– A világ nem így működik – mondta erről Alma. – Az ember nem határozhatja el csak úgy, hogy elégedetlen vagyok a munkámmal, és akkor bármelyik országba elmehetek, és jelentkezhetek egy állásra. Sok múlik azon, milyen országból jöttél, milyen útleveled van, ami jelenthet több vagy kevesebb lehetőséget.

– Amerika a bevándorlók földje – szögezte le Alma férje, Mat. – Ha valaki nem amerikai őslakos, akkor valahonnan máshonnan jött. Én személy szerint azt hiszem, hogy meg kell tartanunk azt az általános hozzáállást, hogy ha valaki szegény, fáradt, éhes, akkor őt ebben az országban be kell fogadni. Szerintem azoknak az embereknek, akik vállalják a legális procedúrát azért, hogy állampolgárok lehessenek, mint Alma is, annyira meg kell könnyíteni ezt a folyamatot, amenyire emberileg lehetséges.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szír menekültek Texasban

Bevándorlás: különbségek Európa és Amerika között

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül