Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Juncker szerint a tagállamokon a sor a menekültválságot illetően

Juncker szerint a tagállamokon a sor a menekültválságot illetően
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az Európai Bizottság elnöke szerint Brüsszel már megtette, amit lehetett.

A tagállamokon a sor a menekültválság hatékonyabb megoldását illetően, Brüsszel már megtette, amit lehetett, hangsúlyozta Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke a 2016-os év teendőit vette számba csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Az elnöknél betelt a pohár az Európai Bizottságot érő bírálatokat illetően:

- A bizottság mindent megtett, amit tudott, nehéz kondíciók mellett. Néhány tagállam azonban úgy tűnik, nem alkalmazza azokat a döntéseket, amiket a tagországok minisztereinek tanácsában meghoztak. Továbbra is mélyülő bizalmi válság felé sodródunk, amin 2016-ban úrrá kell lennünk, hogy alkalmazhatóak legyenek jogilag és politikailag is azok az alapelvek, amikben egyetértésre jutottunk – mondta Jean-Claude Juncker.

Az Európai Bizottság elnöke emlékeztetett a schengeni zónán belüli szabad mozgás fontosságára, ami nemcsak uniós alapelvként fontos, de a gazdasági élet szereplőit is hátrányosan érintené annak szigorítása.

A görög hitelválság, az orosz-ukrán feszültség és a munkahelyteremtés kihívása mellett továbbra is a terrorveszély és a menekültválság a legnagyobb probléma Juncker szerint.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Menekültekkel teli buszt küldött Merkelhez egy bajor politikus

Orbán "oligarchikus" rendszerét bírálta az Európai Unió Bíróságának elnöke

Migrációs nyomás: Magyarország nem hajlandó résztvenni a menedékkérők áttelepítésében