Iráni ellenzékiek száműzetésben

Iráni ellenzékiek száműzetésben
Írta: Euronews

Iránból elüldözött emberi jogi aktivisták várják Törökországban, hogy Európa vagy Észak-Amerika megadja nekik a menekültstátuszt.

Kuhjar Gudarzit öt év börtön várja Iránban. Az emberi jogi aktivistát, bloggert és újságírót eddig hatszor zárták börtönbe. Az utolsó büntetés elől kalandos körülmények között Törökországba menekült. Azt tervezi, hogy Amerikában fejezi be a repülőgép-mérnöki egyetemet, amit azért kellett félbehagynia, mert tevékenysége miatt eltanácsolták a teheráni mérnöki karról. A diploma megszerzése után vissza akar térni Iránba.

Nincsen egyedül: sok iráni emberi jogi harcos vár Törökországban arra, hogy Európában vagy Észak-Amerikában menedékjogot kapjon. Szinte mindannyian megjárták a rezsim börtöneit, de lélekben így sem tudnak elszakadni a hazájuktól. Erről vallanak az Euronews helyszíni riportjában.

- Ha az ember tesz valamit, hogy tényleg jobb legyen, annak megvan az ára – mondta az Euronews riporterének Kuhjar Gudarzi. – Minél többen hajlandóak megfizetni, az ár annál kisebb lesz. És akkor egyre többen lesznek azok, akik hajlandóak tenni valamit – még ha ez soha nem is lesz ingyen.

kapcsolódó cikkek