Világ Irán cáfolja, hogy halálra ítéltek egy tüntetőt, annak ellenére, hogy Teherán gyors perrel és kivégzéssel fenyegetőzik
Világ Irán cáfolja, hogy halálra ítéltek egy tüntetőt, annak ellenére, hogy Teherán gyors perrel és kivégzéssel fenyegetőzik
gasztro Fényűző sörház nyílt Phenjanban – papíron a népnek, valójában a tehetőseknek A vadonatúj vendéglátó egységben a kormánypropaganda szerint bárki, bármikor betérhet, de a szegénységgel küzdő lakosság azonban aligha fordul majd meg ott. 18/12/2024
Észak-Korea Észak-Koreában tárgyal az orosz védelmi miniszter A dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, úgy értékelik, hogy Oroszország légvédelmi rakétarendszereket adott Észak-Koreának a csapatai küldéséért cserébe. 29/11/2024
Észak-Korea Büntetik a kereszténységgel kapcsolatba kerülőket Észak-Koreában egy katolikus szervezet szerint Az Aid to the Church in Need jelentést adott ki arról, milyen büntetést kaphatnak azok, akiket Kínából visszatoloncolnak Észak-Koreába. 28/11/2024
Észak-Korea Sokféle hasznot húzhat Kim elnök az észak-koreai katonák kurszki beáldozásából Máris 500 fölé teszik az oroszországi Kurszk körzetében elesett észak-koreai katonák számát, pedig épp csak megérkeztek a harcvonal közelébe. Egy ukrán dróncsapás nem csak velük végzett, hanem az őket eligazító orosz tábornokkal is. 27/11/2024
Észak-Korea Észak-Korea bővíti azt a gyárát, ahol rövid hatótávolságú rakétákat gyárt Moszkvának Phenjan kibővít egy kulcsfontosságú fegyvergyártó komplexumot, ahol az Oroszország által Ukrajnában használt, Hwasong-11 nevű rövid hatótávolságú rakétát szerelik össze - derítette ki egy amerikai agytröszt műholdfelvételek alapján. 25/11/2024
Észak-Korea „Korlátlan” nukleáris lehetőségekhez jut Észak-Korea, cserébe 100 ezer katonát is elküld Ukrajnába Oroszország és Észak-Korea kapcsolatai már olyan mélyre nyúlnak, hogy végső soron Phenjan akár 100 ezer katonát is elküldhet Ukrajnába. A gigászi vállalás kulcsa az, hogy Moszkva nem csak eltűri, de támogatja is Kim Dzsongun elnök féktelen nukleáris törekvéseit. 18/11/2024
Észak-Korea Észak-Korea Orbán EU-ellenességét dicséri, és új ballisztikus rakétákat tesztel Szokatlan helyről kapott támogatást a magyar miniszterelnök. Phenjan úgy látja, "Magyarország nem fél az imperializmus fenyegetéseitől, és nem tűri, hogy bábállammá és Brüsszel alattvalójává degradálják." Közben nem sokkal az amerikai elnökválasztás előtt a rezsim újabb rakétatesztet hajtott végre. 05/11/2024
Észak-Korea Nagyszabású rakétatesztet végzett Észak-Korea az állami televízió közlése szerint Nyugati szakértők szerint már lehetnek Dél-Korea elérésére alkalmas rakétái Phenjannak. 01/11/2024
Észak-Korea Tizenegy szankciókat felügyelő országot fenyeget Észak-Korea, köztük négy EU-tagot Tizenegy ország új szervezetet hozott létre azzal a céllal, hogy ellenőrizzék az Észak-Koreával szemben bevezetett nemzetközi embargó betartását. Az új csoport megalakítására azért volt szükség, mert Oroszország az ENSZ-ben megvétózta az eddigi ellenőrző testület működésének meghosszabbítását. 20/10/2024
Észak-Korea Észak-koreai katonák Ukrajnában: mennyire erős valójában Kim Dzsongun hadserege? A kommunista állam hadseregének pontos mérete továbbra sem ismert, de elemzők szerint hatszor tesztelt nukleáris fegyvert, és ballisztikus rakétákat fejlesztett ki, amelyek képesek elérni az Egyesült Államokat. 18/10/2024
Észak-Korea Példátlan növekedésbe csapott át Észak-Korea gazdasága az orosz fegyvervásárlások sodrásában A phenjani rendszer öt év után először könyvelhet el GDP-növekedést, most viszont kiugrót. 26/07/2024
Észak-Korea Észak-Korea mindenben kész támogatni Putyin elnök ukrajnai invázióját Kim Dzsongun szerint az orosz elnök csak az egyensúlyt tartja fenn a világban. 19/06/2024
Észak-Korea A megtörhetetlen fegyverbarátság örök mérföldkövének megszilárdítása – Putyin Észak-Koreába készül A két vezető legutóbb Oroszországban találkozott, és egymás kölcsönös felfegyverzésében állapodott meg.. 12/06/2024
Észak-Korea Nem sokkal fellövése után felrobbant az újabb észak-koreai kémműhold Észak-Korea ismét megkísérelt katonai műholdat az űrbe juttatni, hogy jobban megfigyelhesse ellenségeit. Percekkel az indítás után azonban robbanás történt, a műhold megsemmisült. 28/05/2024
Észak-Korea Elhunyt az észak-koreai propaganda vezetője Kim Dzsong Un szerda hajnalban meglátogatta Kim Ki Nam holttestét egy phenjani temetőben. 08/05/2024
Észak-Korea Reménytelen a szankciók ellenőrzése az észak-koreai ENSZ-nagykövet szerint Kim Szong közleményt adott ki az országa elleni szankciókkal kapcsolatban. 05/05/2024
Észak-Korea Elakadtak az észak-koreai lőszerszállítások Oroszország felé Az orosz hajók, amelyek ősz óta közlekedtek Észak-Korea és Oroszország kikötői között, már három hete nem szállítanak konténereket a KNDK-ból. A szünetelés átmeneti megkönnyebbülést jelent Ukrajna számára, akinek ősszel napi hatvanezer tüzérségi lövedék pusztítátását kellett elviselnie 02/03/2024
Észak-Korea Idén már negyedik rakétatesztjét hajtotta végre Észak-Korea A diktatúra katonai csapásmérő képességét akarja tovább fejleszteni, erre utalnak az újabb és újabb rakétatesztek. 02/02/2024
Aktuális utazási hírek Megnyílt a határ: orosz síturisták érkeznek Észak-Koreába februárban Városlátogatás és lesiklás a programban. Észak-Korea lassan megnyitja határait, a turizmustól a gazdaság fellendülését várja. Az orosz turisták beutazása jelzésértékű: szakértők szerint Phenjannak már fontosabb jóban lenni Moszkvával, mint Pekinggel. 13/01/2024
Észak-Korea A Hamász észak-koreai fegyvereket is bevet Izrael ellen - közölte a dél-koreai hírszerzés Az F-7-es gránátvetők mellett a Hamász propagandavideóin és -fotóin az észak-koreai Bulsae irányított páncéltörő rakétával is pózolnak a terroristák. 09/01/2024
Észak-Korea Észak-Korea új atomreaktorának működésére utal a forró víz távozása Mióta Phenjan 2009-ben kiutasította a NAÜ ellenőreit, a nemzetközi szervezet főként műholdképek segítségével figyeli meg az országot 22/12/2023
Észak-Korea Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea Egy nap leforgása alatt ez már a második rakéta volt a térségben. Szöul súlyos provokációnak tartja az esetet, és közös nemzetközi válaszlépést sürget. 18/12/2023
Észak-Korea Észak-Korea újra megpróbál felbocsátani egy katonai kémműholdat A rezsim kedden harmadjára próbálkozott meg azzal, hogy szembemenjen az ENSZ határozataival, és kémműholdat lőjön fel az űrbe. Azt egyelőre nem tudni, hogy most sikerrel jártak-e. 21/11/2023
Észak-Korea A Kim-dinasztia szerencsés és balszerencsés foglyai Észak-Korea rendszerellenes felforgatással vádolja, nyilvános vezeklésre kényszeríti, és kíméletlenül bünteti a külföldieket olyan koholt bűncselekményekért, amelyek a fejlett demokrácia országaiban jótékonykodásnak vagy legfeljebb csínytevésnek minősülnek. 22/10/2023
Észak-Korea Lavrov: „Észak-Korea és Oroszország a feszültségek enyhítésére törekvő politikát folytat” Az orosz külügyminiszter Phenjanban azt is mondta, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseinek katonai tevékenysége aggodalomra ad okot. 19/10/2023
Észak-Korea Észak-Korea kitoloncolja azt az amerikai katonát, aki nyáron átszaladt Dél-Koreából a határon Észak-Korea bejelentette, hogy kitoloncolja Travis Kinget, azt az amerikai katonát, aki júliusban átszaladt Dél-Koreából a határon. 27/09/2023