Németország Németország bevezeti az önkéntes, de kötelező regisztrációval járó sorkatonai szolgálatot
Németország Németország bevezeti az önkéntes, de kötelező regisztrációval járó sorkatonai szolgálatot
Izrael Bíróság előtt az izraeli miniszterelnök Erre még nem volt példa az ország történetében. 24/05/2020
Kína Ismét a kínai befolyás ellen tiltakoztak Hongkongban Az új nemzetbiztonsági törvény szinte az összes tiltakozási lehetőséget megvonná a hongkongiaktól. 24/05/2020
Pakisztán Ketten túlélték a pakisztáni légikatasztrófát Egyikőjük már videót is feltöltött magáról az internetre. 24/05/2020
Szingapúr Nyert, miután a celeb megerősítette: helyesen ejtették ki a nevét Egy szingapúri férfi egy helyi rádió nyereményjátékában csak azok után nyert. hogy Tony Hadley, a Spandau Ballet frontembere megerősítette: igenis pontosan mondták ki nevét. 23/05/2020
Kína Vuhanban betiltották a vadon élő állatok fogyasztását A szomszédos tartományokban az egzotikus állatok tenyésztésének leállítására ösztönzik a gazdákat. 23/05/2020
Japán 40 éves a Pac-Man, a világ egyik legismertebb játéka Ahhoz, hogy valaki nyerjen, mind a 256 szintet teljesítenie kellett egy ültő helyében – ez csak keveseknek sikerült. A Pac-Man idővel igazi klasszikussá vált. 22/05/2020
Japán A dzsúdó alapértékei: a bátorság Együttműködésben a IJF A sportolók szerint a cselgáncs egyik alapértéke a bátorság. Sorozatunkban számba vesszük a sportág értékeit. 22/05/2020
No Comment No comment: biciklis hírnök harcol a vírussal Afganisztánban Idrisz már több mint 1000 kilométert járt be, hogy maszkviselésre és gyakori kézmosásra buzdítsa a falvak lakóit. 22/05/2020
No Comment No comment: robotok helyettesítették a diákokat egy manilai iskolában A végzősök a robotok fején lévő tableteken keresztül figyelték az eseményeket. 22/05/2020
Szponzorált tartalom Milyen gazdaságpolitika segít túljutni a sokkhatáson a Közel-Keleten? Márkához kapcsolódó tartalom, támogatta a: Department of Tourism and Commerce Marketing Dubai Mik a járvány gazdasági hatásai? Milyen gazdaságpolitika segít túljutni az üzleti sokkon? A Közel-Kelet sem kivétel. 22/05/2020
Európai hírek Európai politikusok is aggódnak a hongkongi helyzet miatt Európai politikusok is aggódnak a hongkongi helyzet miatt. Az a véleményük, hogy Kna erőszakos fellépése miatt sérülhet az "egy ország, két rendszer" elve. 22/05/2020
Pakisztán Lakott területre zuhant egy utasszállítógép Pakisztánban Több mint 100 emberrel a fedélzetén zuhant a repülőgép Karacsi egyik lakónegyedére. 22/05/2020
Kína Kína szigorítana a hongkongi törvényeken Pekingben a nemzetbiztonságra hivatkoznak, Hongkongban a demokráciát féltik. 22/05/2020
India Amphan ciklon – pusztítóbb volt, mint a koronavírus-járvány Több mint 80 ember meghalt az ítéletidő következtében Indiában és Bangladesben. 22/05/2020
No Comment Robotkutya felügyeli a rendet egy szingapúri parkban Igaz, hogy jobban hasonlít egy sáskára, mint egy kutyára, és egy kicsit ijesztő is, de tervezői elégedettek a próbaküldetéssel. 21/05/2020
Szponzorált tartalom Új trendek: e-kereskedelem, robotok - sok cég talál jó lehetőségeket Márkához kapcsolódó tartalom, támogatta a: Department of Tourism and Commerce Marketing Dubai Gazdasági tendenciák, e-kereskedelem, a szórakoztatóipar átalakulása, a társadalmi távolságtartás és a robotok megjelenése. 21/05/2020
Sport Olimpia: további halasztás nem lehetséges Thomas Bach NOB-elnök elfogadja a japán fél álláspontját, de hisz a jövő évi rendezésben. 21/05/2020
Japán Madzsongozás miatt mond le a tokiói főügyész Kurokava Hiromu megszegte a kijárási korlátozásokat. 21/05/2020
India India: halálos áldozatai is vannak az Amphan szuperciklonnak Már másfél millióan hagyták el otthonukat, és még legalább ennyi embert kell kimenekíteni a partvidékről. 21/05/2020
India Ciklon fenyegeti Indiát és Bangladest Az Amphan lehet a térséget sújtó legerősebb ciklon a 2007-es Szidr után, amely több mint 3000 ember halálát okozta. 20/05/2020
Kína WHO: folytatódik Peking és Washington párbaja Trump levelét figyelemelterelésnek, a felelősség elkenésének minősíti a kínai külügy. 19/05/2020
Kína Visszaugrott a tavaly évi végi szintre a légszennyezettség Kínában Egy finn tudományos tanulmány szerint a koronavírus-járvány miatti, február-márciusi drasztikus visszaesés után bekövetkezett emelkedés az ipari tevékenységek újraindulásának köszönhető. 19/05/2020
India Milliókat kell kitelepíteni Indiában Szuperciklon közelít az ország keleti partjaihoz. 19/05/2020
Kína Reményt keltő gyógyszerkísérlet folyik a Pekingi Egyetemen A Pekingi Egyetem kutatói szerint a gyógyszer még idén, pont időben, a vírus télre várható, következő rohama idején elérhető lehet. 19/05/2020
Kína Verekedés tört ki a hongkongi törvényhozásban Megint Peking befolyásszerző akciója tüzelte fel a kedélyeket. 18/05/2020