
További cikkek a témában

Szudán
Gyerekek százezrei éheznek Szudánban - az ENSZ segítséget kér
A polgárháborús afrikai országban legalább négymillió gyerek menekül a harcok elől. Közülük 700 ezren olyan súlyosan alultápláltak, hogy meghalnak, ha nem kapnak gyors segítséget. És ez nem az egyetlen veszély, amely fenyegeti őket.

Szudán
Az ukrán titkosszolgálat Afrika közepén is harcol a Wagner zsoldosai ellen
Úgy tűnik, az ukrán titkosszolgálat wagneristákat ejtett foglyul Szudánban. Ez igazolni látszik a katonai hírszerzés vezetőjének 2023 májusában tett kijelentését, mely szerint Ukrajna "a világ összes orosz háborús bűnösét ki fogja iktatni, bárhol is legyenek".






Szomália
Amerikai tengerészgyalogosok haltak meg az Arab-tengeren - újabb éjszakai ellencsapás is következett
Amerikai, japán és spanyol katonák tartóztattak fel egy felségjelzés nélküli hajót az Arab-tengeren, Szomália partjainál, január 11-én. Iráni fegyvereket találtak rajta, melyeket valószínűleg Jemenbe, a húszi lázadóknak szállítottak.

Niger
Magyarország lehet a híd az EU, és a migrációt legalizáló Niger között
Január közepén titokzatos, magyar felségjelű repülő szállt le Niamey-ben. Majd hamar kiderült, hogy nincs itt semmilyen titok. A magyar kormány óvatosan újra felvette a diplomáciai kapcsolatot a puccsista nigeri vezetéssel. Szerinte ugyanis még ott kéne megállítani a migrációt.

Kulturális hírek
Kincseket rejtő, 4500 éves ókori egyiptomi sírt tártak fel régészek
A sírban rendkívüli kincseket fedeztek fel, köztük egy, a második dinasztia korából származó gyermeksírt, egy jó állapotban megőrzött alabástrom edényt a 18. dinasztia korából, valamint Isist és Harpokratészt ábrázoló agyagszobrokat.







Malawi
Michelle Obama, Amal Clooney és Melinda Gates közösen számolná fel a gyermekházasság intézményét
A világ legbefolyásosabb asszonyai közül hárman arra szövetkeztek, hogy egy generáción belül világszerte felszámolják a gyerekmenyasszonyok házasságba kényszerítésének hagyományát. Az ENSZ szerint a jelenlegi tempóban haladva még 300 évre lenne szükség a cél eléréséhez.








