Szkeptikusan optimista beszélgetés az éghajlatváltozás elleni lépések lokális és globális folyamatairól a most zajló bakui klímacsúcson résztvevő Ürge-Vorsatz Dianával, a CEU professzorával, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökével.
HIRDETÉS
A „pénzügyi” klímacsúcs, a COP29 fő célja, hogy a résztvevők a finanszírozási kérdésekről tárgyaljanak, megállapodjanak arról, hogy a fejlett, gazdag országok (cégek) évente mekkora összeget fordítsanak a fejlődő országok klímaváltozással összefüggő költségeinek fedezésére.
A kormánydelegációk legfőbb témája a szűk két hét alatt az lesz, hogy milyen mértékben emeljék meg a gazdag országok adófizetőitől a világ szegényebbik részének csatornázott támogatásokat.
Mennyire érzi reálisnak az eddigi „zöldítésre” fordított évi 100 milliárd dollár öt- vagy tízszeresére emelését? Mi az első két nap után a benyomása?
- Nem gondolom, hogy az elnöki megnyitó beszédből vagy kormányfői felszólalásokból messzemenő következtetéseket lenne érdemes levonni. Nem a beszédeken fog múlni” - kezdi a professzor asszony. Mivel itt nagy összegekről van szó valószínű, hogy a klímacsúcs végéig kell várni a konkrét megállapodásig. Addig kisebb felajánlások, licitek várhatóak. Hiszen itt a pénzeket mindenki ehhez-ahhoz kívánja kötni. De az lényeges, hogy az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) évi 300-800 milliárd dollárra becsülte az adoptációs szükségleteket. És ha mérséklésre is akarunk költeni, akkor még nagyobb összegekről kellene beszélnünk. Ennek ellenére nyilván a politikai környezet, helyzet egyre nehezebb... Meglátjuk, hogy ebből mi valósul meg. Én azt gondolom, hogy ebben lesz előrehaladás.
A politikai környezeten – gondolom – azt érti, hogy volt egy amerikai elnökválasztás, és visszatér az az elnök, Donald Trump, aki kiléptette az Egyesült Államokat a Párizsi Klímamegállapodásból 2017-ben. Az USA, mint az egyik legnagyobb kibocsátó (és még számos nagy szén-dioxid-kibocsátó ország; Kanada, az Európai Unió, Franciaország, Németország, Brazília, Kína és Oroszország) nem vesz részt a legmagasabb szinten ezen a klímacsúcson.
- Nem tudom, hogy a sajtó és a közvélemény miért várja el, hogy minden elnök személyesen megjelenjen. Nem hiszem, hogy egy elnöki különgéppel és egy hatalmas stábbal van értelme idejönni – ami jelentős plusz szennyezés, terhelés -, mert egy államfő nem utazik menetrend szerinti járaton, turistaosztályon. Most nem olyan kérdésekről van szó, amihez nekik itt kellene lenniük.
Ez a COP a Párizsi Megállapodás végrehajtásának részleteiről szól. Az, hogy mennyit hajlandóak adni, azt telefonon is megtehetik, illetve alacsonyabb szinten is megtörténhet, hiszen a háttérben erről már egyeztettek. Szóval, nem ezen múlik, hanem az országok elkötelezettségén. Másrészt látni kell, hogy a politikai környezeten nem csak az Egyesült Államokat kell érteni, hiszen idén csaknem a világ fele az urnákhoz járult. És általában nem úgy alakultak az eredmények, ami a környezetvédelem ügyének kedvez. Számos országban a befelé forduló politikai irányzatok nyertek, így ilyen körülmények között még nehezebb, még több pénzt kisajtolni az adófizetőkből. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a magánszektornak is hozzá kell járulnia. Lehet nézni a szupernyereséges vállalkozásokat, de legfőképp a fosszilis ipar – amely a leginkább profitál ebből – szereplőinek hozzájárulása lenne a lényeges, igazából nekik kellene ennek a finanszírozásnak egy részét állniuk. Egyelőre azonban erről szó sincsen.
(Keddi hír, hogy mégsem lép életbe a 2021-es "történelmi" ítélet: a brit olaj- és gázipari cég, a Shell megnyerte fellebbezését a mérföldkőnek számító klímavédelmi döntéssel szemben, amely arra kötelezte volna a vállalatot, hogy drasztikusan csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az elsőfokú ítélet szerint a Shell-nek úgy kellett volna megváltoztatni működését, hogy 2030 végére 45 százalékkal csökkentse saját, illetve beszállítói és vásárlói szén-dioxid kibocsátását is.)
Miközben a fosszilis energiahordozók bányászatának támogatására 2022-ben többet költött a világ (7 milliárd dollár), mint a párizsi megállapodás évében (2015 – 4,5 milliárd). Így a klímaváltozás nem hogy lassul, tovább gyorsul. Ennek ellenére a társadalomban mintha érződne egyfajta klímafásultság a COVID-járvány után, a háborúk árnyékában.
- Itt nem érzek ilyet. Százezrek vannak itt iszonyú, kínzó körülmények között. Eszement árakon jön ide mindenki, hogy a klímakérdéssel foglalkozzon. Tehát itt abszolút nem érződik klímafásultság. Ennek ellenére a lesújtó adatok igazak.
És azt is kimutattuk, hogy 2018-ban az összes nemzeti össztermék (GDP) 6 és fél százalékát költöttük a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos szubvenciókra és támogatásokra. És azóta ez jelentősen emelkedik! Tehát ezek a pénzügyi folyamatok nem jó irányba mennek. Sajnos. Annak ellenére, hogy a tavalyi COP28 elnöke, aki a dubaji állami olajtársaság elnöke is, kimondta, és a klímacsúcs záródokumentuma is kimondta, hogy el kell távolodnunk a fosszilis tüzelőanyagoktól.
Ehhez képest az idei házigazda, Azerbajdzsán (mely külkereskedelmi kivitelének 90 százalékát a földgáz adja) elnöke nyitóbeszédében kijelentette; „a földgáz és a kőolaj Isten ajándéka”. És a magyar miniszterelnök is arról beszélt Bakuban, hogy „nem áldozhatjuk fel iparunkat és mezőgazdaságunkat a klímavédelemért”.
- Az biztos, hogy hatalmas feladatunk lesz az IPCC-ben a következő értékelési ciklusban, hogy megvizsgáljuk azokat a lehetőségeket, amelyek a versenyképességet, - a gazdaságit és a társadalmit - nem rontják, hanem inkább javítják. Hiszen pontosan arról van szó, hogy az országok nem akarják a gazdasági eredményeiket beáldozni. Ugyan mutattunk sok ilyen lehetőséget, de arról van szó, hogy ezeket a tudománynak még okosabban kell megmutatnia, vonzóbbá kell tennie. Itt az azeri elnökről volt szó, és sokszor azokat szidjuk, akik bányásszák, árulják a fosszilis üzemanyagokat, de mindnyájan - mi is, akik felhasználjuk, ülünk az autónkban – felelősek vagyunk.
Itt mindenkinek át kell gondolni, hogyan tudunk részt venni az átmenetben úgy, hogy minél kevésbé sérüljön a gazdaság, az életminőség – sőt, javuljon – és mégis jelentősen csökkentsük a kibocsátásokat. Vannak erre módszerek és lehetőségek, de ezeket még okosabban kell csinálnunk.
Mintha a politikusok, a döntéshozók úgy állnának ehhez, hogy lakjon jól a kecske, de maradjon meg a káposzta is. Lehetséges ilyen megoldás?
- Tudok rengeteg ilyen megoldást említeni. Például sokkal jobban tervezett városok. Sok európai város egyébként arrafelé megy. Ha olyan városnegyedeket alakítunk ki, ahol 15 perc gyaloglással vagy kerékpárral bármi elérhető, nagyon kevesen fognak ragaszkodni ahhoz, hogy mindennap beüljenek az autóba és dugóban vesztegeljenek, majd órákig keressenek parkolóhelyet. Tehát ilyen rendszereket kell megalkotnunk. Ha ez megtörténik, élhetőbbek lesznek a városok, visszaköltöznek a fák, a zöldövezetek, visszatérnek az üzletek a belvárosba, visszafordul a külvárosiasodás. Mert nem kell kimenni a városból ahhoz, hogy találkozzunk a természettel. Látjuk ezt a folyamatot nagyon sok nyugat-európai városban... Baku viszont ennek totális ellentéte. Az út egyik oldaláról a másikra hosszú kilométereken át nem lehet átmenni, a város közepén nyolcsávos utak vannak, amin özönlenek az autók – de ezt csak közbeszúrtam....
Valamint – hogy folytassam - nullaenergiás épületek, amiket szinte ugyanannyiért lehet megépíteni, mint egy hagyományost, és amelyek több energiát termelnek, mint fogyasztanak. Csak ez sem annyira közismert, meg az ipar sem állt még rá. Meg az ipari érdekek sem ezt szolgálják. Szóval, nagyon sok olyan megoldás van, ahol 'nem csak a kecske lakik jól és marad meg a káposzta, hanem még fizetnek is a káposztáért, amit megevett'. Tehát rengeteg ilyen megoldás létezik, a kutatásaim is ezekről szólnak, az ICC is megírja ezeket. Csak ezek nem olyan megoldások, hogy egy közülük megoldja a világ összes problémáját, ez megoldás-csokor.
Mi legyen a régi építésű épületekkel? Azok átépítéséhez, zöldítéséhez tőke kell, kellene.
- Nézzük azt a rengeteg budapesti irodaházat, amelyek 20 százaléka spekulációs céllal üres. Ez a negatív minta. Egy ügyes város átrendezés, tudatos várostervezés lenne a fontos. Másrészt a Bartók Béla utat újra visszaadták az életnek, az embereknek. Ezt meg lehetne tenni a Thököly úttal, a Rákóczi úttal, és így tovább. Van, ahol mennek ezek a folyamatok. Viszont sajnos a legtöbb fejlődő országban azt gondolják, hogy akkor van Kánaán, tejjel-mézzel folyó, ha ugyanolyan városi struktúrákat építenek, mint az USÁ-ban – itt Bakuban is -, ami sokkal többe kerül. Egy brutális úthálózatot, lehajtókkal, hatalmas pakolókkal sokkalta drágábban lehet megépíteni, mint egy jól megtervezett kerékpár-úthálózatot, tömegközlekedési rendszerrel. Tehát nem csak pénzről van szó.
A döntéshozókat mégsem szorítja kellőképp a nadrág, nem érzik vagy nem akarják érezni bőrükön a klímaváltozás súlyát. Nem szólalt meg a vészcsengő, pedig a szakemberek, az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek, az évről évre egyre melegedő átlaghőmérséklet egyértelmű vörös jelzés.
- Eljut hozzájuk a vészjelzés. De a döntéshozás úgy működik, hogy a döntéshozó rendszerek négy évekre vannak optimalizálva – jó esetben. A céges rövidebbre, miután minden negyedévben ki kell mutatni a növekedést az eredményben. Tehát a rendszerek olyanok, hogy aki igazán komolyan veszi, az 'főbe lőtte magát'. Az elveszti a következő választást vagy leváltják a cég éléről.
Mert jelenleg sem a politikában, sem a gazdaságban nem ebbe az irányba ösztönzik a vezetőket. Inkább büntetik azt, aki eziránt elköteleződik.
Azért optimizmusra okot adó adatokra is lelhetünk. Az Európai Unió 3,8, az Egyesült Államok pedig 0,6 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását az elmúlt évben.
- Pontosan, ezt is látni kell. Rengeteg eredményt érünk le, és Magyarországon is sok területen szépen csökkentek a kibocsátások Fontos hangsúlyozni, hogy még nem vagyunk ott, hogy globálisan az összkibocsátás csökkenne, még növekedik, de Kína hamarosan stabilizálni fogja (tavaly 0,3 százalékkal emelkedett), ami nagyon nagy dolog, hiszen 2030-ra vállalta és előbb teljesíti. Mi is (Magyarország) egy csomó célt hamarabb teljesítettünk, például a megújuló energiával, és szinte az összes EU-s ország hamarabb teljesítette az ezzel kapcsolatos vállalását. Az EU-s kibocsátás évek óta folyamatosan csökken, annak ellenére hogy a GDP nő. Az Egyesült Államokban szintén, évtizedek óta csökkenőben van a kibocsátás. Tehát fontos látnunk az eredményeket is.
A bakui COP29 végén mivel lenne elégedett? Gondolva itt arra is, hogy egy év múlva, a brazíliai Belémben következő COP30-on mérleget kell majd vonni arról, mi teljesült a tíz évvel korábban aláírt Párizsi Megállapodásból?
- A globális értékelést ötévente kell megvonni. Fontos – amiről eddig kevesebb szó esett – a metán csúcs. Itt az első két nap erről is szólt. És jelentős eredmény az, hogy megállapodtak a metán-kibocsátások jelentésében és monitorozásában Hiszen a metán egy nagyon jelentős üvegház-hatású gáz, és hamarabb tudunk ezzel kapcsolatban jótékony változást elérni, mint a szén-dioxiddal, mert környezeti hatása nem olyan tartós, mint a szén-dioxidé. Csökkentésével rövid távon nagyon jelentős előrelépést tudunk elérni. Ez az egyik. A másik – hogy amennyire tudom – ez az elnökség szeretné rábírni a tagországokat, hogy adják le hamarabb a nemzeti hozzájárulásukat, amelyek egyébként jövőre lennének esedékesek, akkor van a határideje ennek. És azok legyenek ambíciózusabbak, hogy azzal is ösztönözzék a többieket. Az jelentősen elősegítené a haladást.
A legfrissebb becslés szerint éppen ennyi pénzbe kerülne évente a világgazdaság jelentős részében fokozatosan minimálisra csökkenteni a fosszilis energiától való függőséget és fenntartható pályára állni. Azaz ennyit kóstál a bolygó túlhevülésének elkerülése. Jelenleg ennek az összegnek körülbelül negyede jut klímacélokra.
Bármilyen mértékben is növekszik a konferencia végére a klímafinanszírozási célszám, kicsi az esélye, hogy az olló a katonai és a klímakiadások között érdemben zárulna az elkövetkező években.