Tudósok új MI-eszközt fejlesztenek: az arcváltozások időbeli elemzésével próbálják megjósolni a rák kimenetelét
Az arc a lélek tükre. Nemcsak érzelmeinket tükrözi, hanem az idő múlását és – mint kiderült – egészségi állapotunkat is.
Vannak, akik idősebbnek látszanak másoknál, még ha ugyanannyi idősek is. A betegségek, a stressz és az életmód mind nyomot hagynak rajtuk.
Az Egyesült Államokbeli Mass General Brigham tudóscsoportja kifejlesztette a FaceAge nevű mesterséges intelligencia (MI) eszközt, amely egyetlen fénykép alapján képes megbecsülni egy ember biológiai életkorát.
A biológiai életkor a szervezet fizikai állapotát és öregedési folyamatát tükrözi, nem pedig a tényleges, naptári életkort.
Ez új betekintést adott a kutatóknak abba, hogyan reagálnak az emberek a daganatos betegségekre és azok kezelésére, kiknek nagyobb az esélyük a túlélésre, és kik reagálnak jobban a terápiára.
A FaceAge segítségével korábban azt találták, hogy a rákos betegek jellemzően körülbelül öt évvel idősebbnek látszanak kronológiai életkoruknál, és hogy a nagyobb eltérés rosszabb túlélési eredményekkel függ össze a daganatterápiát követően.
Előrejelezheti a FaceAge a túlélést?
Egy új tanulmányban (forrás: angol) arra jutottak, hogy az arckorváltozás üteme (Face Aging Rate, FAR), amely fényképek segítségével méri a biológiai életkor időbeli változásait, nem invazív biomarkerként szolgálhat a daganatos betegségek prognózisának megítélésére.
„A több, rutinszerűen készült arcfotóból származtatott arckorváltozási ütem lehetővé teszi egyén egészségi állapotának szinte valós idejű nyomon követését” – mondta Raymond Mak, a tanulmány egyik társszerzője és levelező szerzője, a Mass General Brigham Cancer Institute sugárterápiás onkológusa, az Artificial Intelligence in Medicine (AIM) program oktatója.
A kutatók 2276 különböző daganattípusban szenvedő beteg fényképeit elemezték, akik 2012 és 2023 között legalább két sugárterápiás kezelést kaptak a Brigham and Women’s Hospitalban.
A képek a rutin klinikai munka részeként készültek minden egyes sugárterápiás kezelés előtt.
A medián FAR-értékek azt mutatták, hogy a páciensek arcon látható öregedése 40 százalékkal meghaladta kronológiai életkoruknak megfelelő ütemet.
A magasabb FAR alacsonyabb túléléssel járt együtt, és ez a hatás volt a legerősebb, amikor a fotók között több mint két év telt el.
„Eredményeink arra utalnak, hogy a FaceAge időbeli mérésével tovább finomítható a személyre szabott kezelési tervezés, javítható a betegtanácsadás, és jobban meghatározható az onkológiai kontrollvizsgálatok gyakorisága és intenzitása” – tette hozzá Mak.
A tanulmány a FaceAge-eltérést (FaceAge Deviation, FAD) is kiszámította, amely azt becsüli meg, hogy egy beteg egyetlen arcfotón biológiailag mennyire tűnik idősebbnek vagy fiatalabbnak kronológiai életkoránál.
Azok a páciensek, akiknél a FAD és a FAR értéke is magas volt, szignifikánsan nagyobb valószínűséggel számíthattak rosszabb túlélési kimenetelre.
A FAR azonban hosszabb időintervallumoknál megbízhatóbbnak bizonyult a túlélés előrejelzésében, mint önmagában a FAD, ami arra utal, hogy a dinamikus mérések megbízhatóbbak lehetnek az egyszeri időpontban végzett értékeléseknél.
A szerzők szerint a FAR és a kiinduló FAD összevonása árnyaltabb és informatívabb képet adhat egy ember változó egészségi állapotáról.
„A FaceAge időbeli követése egyszerű fényképekből egy nem invazív, költséghatékony biomarkert kínál, amelynek segítségével az emberek tájékozódhatnak egészségi állapotukról” – mondta a tanulmány társszerzője, Hugo Aerts, a Mass General Brigham AIM-programjának igazgatója.
„Reméljük, hogy a további kutatásokból kiderül, miként szolgáltathat a FaceAge prognosztikai információkat más krónikus betegségekben szenvedő betegek és az egészséges emberek számára is.”
A csapat egy webportált (forrás: angol) is elindított, amely a nagyközönség számára is nyitott: bárki feltölthet egy arcfotót, hogy megkapja saját FaceAge-értékelését, és ezzel hozzájárulhat a folyamatban lévő kutatásokhoz.