A tech-milliárdos felvetette, hogy műholdakkal lehetne árnyékolni a Földet. Az ötlet mögött valódi kutatások állnak, de egy bolygóméretű napernyőhöz példátlan űripari teljesítmény kellene. És még akkor is kérdés maradna, hogy ki állíthatja be a világ hőmérsékletét?
Álom, mese, science fiction, vagy létező lehetőség? Ma még nehéz megítélni, de az ötlet mögött van realitás. Ám hogy mikor, mennyiért és ki által valósítható meg - akár csak részben is -, az már más kérdés.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ha túl erősen süt a nap, kinyitjuk a napernyőt. Miért ne tehetnénk ugyanezt az egész Földdel? Az első hallásra gyermeki kérdésből évtizedek alatt komoly kutatási téma lett: lehetne-e a világűrben elhelyezett szerkezetekkel eltéríteni vagy visszaverni a bolygónkat érő napsugárzás kis részét, és ezzel mérsékelni a felmelegedést?
A témával foglalkozó amerikai nonprofit szervezet, a Planetary Sunshade Institute közlése szerint egyelőre nem tudnak olyan konkrét intézkedésről, amely Musk vállalatához kapcsolódik. A felvetés tehát létezik, de egy elindított SpaceX-napernyőprogram még nem igazolható.
Az ötlet mindenesetre arra utal, hogy Musk a globális felmelegedést valós és beavatkozást igénylő problémának tekinti – még ha az általa emlegetett megoldás egyelőre a nagyon távoli jövőbe vezet is.
Közben valóban van egy másik, egészen rendkívüli SpaceX-terv: a vállalat legfeljebb egymillió, napenergiával működő adatközpont-műhold telepítésére adott be kérelmet az amerikai hírközlési hatósághoz. Ezek mesterséges intelligencia számításokat végeznének az űrben. A feladatuk az adatfeldolgozás volna, nem a Föld hűtése. A két elképzelés a közösségi médiában könnyen egyetlen látványos történetté olvad, pedig eltérő célú és elhelyezkedésű rendszerekről van szó.
Az űrbeli adatközpontok terve mögött már konkrét ipari megrendelés is áll, és más dolgok is történnek viharos sebességgel
A német Singulus Technologies november 10-én jelentette be, hogy a SpaceX több mint 60 millió euróért rendelt tőle napelemcellák előállítására szolgáló gyártósort, amelyet 2027 első felében szállítanának le. A cellák a Starmind nevű rendszer műholdjain működő számítógépeket látnák el energiával. A megtermelt áramot tehát az űrben használnák fel, és a Földre csak a számítások eredményét továbbítanák.
A napernyő terve ezek közül a legtávolabbi és a legdrágább, de nem lehetetlen.
Mekkora ernyő kellene egy egész bolygóhoz? A Holdat is szolgálatba kellene állítani
A jelenleg emlegetett 1% mögött szinte felfoghatatlan méretek vannak. A vezető bolygókutató intézet becslése szerint ennyi napfény eltérítéséhez körülbelül hárommillió négyzetkilométernyi árnyékolófelületre lenne szükség, ami nagyjából India területének nagysága.
A rendszert nem egyetlen merev lemezként képzelik el. Az egyik vizsgált megoldás több ezer, hatalmas és vékony fényvisszaverő felületet hordozó űreszközből állna. A teljes rendszer tömegét ennél a változatnál ötven–százmillió tonnára becsülik.
A méret azt is megmagyarázza, miért kerül elő a tervekben a Hold. Ha minden alkatrészt a Föld felszínéről kellene feljuttatni, a rakétaindítások igénye rendkívüli lenne. A holdi nyersanyagok kitermelése és feldolgozása csökkenthetné ezt a terhet, csakhogy ehhez előbb olyan ipart kellene létrehozni a kísérő égitesten, aminek ma még nyomai sem látszanak ekkora léptékben.
Nem a Nap eltakarása volna a cél
A Föld hőmérsékletét alapvetően befolyásolja, mennyi energiát kap a Naptól, és mennyit ad le a világűr felé, de az üvegházhatású gázok feldúsulása nehezíti a hő távozását. Egy űrbeli árnyékolórendszer a mérleg másik oldalába avatkozna be, vagyis valamivel kevesebb napenergia érkezne a bolygónkhoz.
Roger Angel, az Arizonai Egyetem kutatója például már 2006-ban olyan, apró űreszközökből álló felhőt vizsgált, amely a beérkező napsugárzás mintegy 1,8 százalékát tartaná távol a Földtől. A tanulmány egy esetleges vészmegoldás megvalósíthatóságát elemezte arra az esetre, ha a veszélyes éghajlati változásokat a kibocsátások korlátozásával sem sikerülne elkerülni.
A kutatók által előnyben részesített helyszín messze túl van a szokásos műholdpályákon. A szerkezetek a Nap és a Föld közötti térségben, az úgynevezett L1 Lagrange-pont közelében helyezkednének el, ahol együtt keringhetnének a Földdel a Nap körül, és tartósan a bolygó napos oldala előtt maradhatnának. A napernyő egyes változatait a Földtől nagyjából kétmillió kilométerre helyeznék el, és helyzetük folyamatosan korrigálnák. Fontos szempont, hogy ne kerüljenek túl közel a Földhöz.
Mikorra lehetne ebből valami?
A Planetary Sunshade Institute 2026-os jelentése hatféle megoldást elemzett. Összefoglalója szerint a napernyő megépítéséhez nincs szükség új fizikai törvények felfedezésére, a reális ipari lehetőség azonban még húsz–negyven év távolságában lehet.
A szükséges időt jelentősen befolyásolná a nagy teherbírású rakéták indítási gyakorisága és a holdi nyersanyagok hasznosításának fejlődése. Az intézet azt is jelzi, hogy az összefoglalt kutatások egy része még tudományos lektorálás alatt áll, de a terv elméletileg megvalósítható.
A legfontosabb korlát, hogy az alacsonyabb globális átlaghőmérséklet nem jelentené automatikusan a korábbi éghajlat helyreállítását. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint a napsugárzás módosítása mérsékelhetné vagy lassíthatná a felmelegedést, de semmiképp sem jelentene végső megoldást. A regionális és évszakonkénti jelentős eltérések megmaradnának. A legnagyobb hiányosság pedig az, hogy a napernyő egyetlen tonna szén-dioxidot sem vonna ki a légkörből.
És akkor jönnek a politikai és hatalmi kérdések
Ki dönthetné el, mennyire legyen hűvös és hol? Még egy működőképes technológia sem válaszolná meg a legkényesebb kérdést: ki rendelkezne felette?
A beavatkozás minden országot érintene, viszont az előnyök és a kockázatok eloszlása egyensúlytalan lenne. A rendszer felügyeletét nyilván az Egyesült Államok igényelné magának, míg az érintett országok közös döntéseket követelnének. A bolygókutató intézet ezért a nemzetközi irányítási megoldások kidolgozását sürgeti. Mielőtt egy ilyen hatalmas fejlesztése belevágnak, előre tisztázni kell, hogy ki határozná meg a kívánt hűtés mértékét, milyen bizonyíték alapján lehetne egy aszályt vagy terméskiesést a napernyő működéséhez kötni, ki fizetne az esetleges károkért, és milyen feltételekkel lehetne változtatni a rendszeren?
A bolygóméretű napernyő ezért komolyan vizsgálható műszaki elképzelés mellett politikai dilemma is. A legveszélyesebb félreértés az volna, ha a jövő ígérete miatt ma kevésbé tartanák sürgetőnek a kibocsátások csökkentését.