Szimbolikusan lebontotta a vasfüggönyt a brit Queen együttes 1986. július 27-i budapesti koncertjével. A Népstadionban tomboló nyolcvanezer ember nemcsak a világ akkori legprofibb rockshow-ját láthatta, hanem a szabadság előszelét is érzékelhette. Exkluzív interjú a Queen hivatalos fotósával.
A Magic Tour egyetlen keleti blokkbeli állomása politikai és kulturális szempontból is történelmi mérföldkő volt. A nyolcvanas évek közepének Magyarországán egy ekkora volumenű nyugati stadionkoncert befogadása elképzelhetetlen logisztikai és politikai kompromisszumokat követelt. Az állampárt legfelsőbb köreiből érkező engedélyek után a Népstadion kapuit szó szerint át kellett alakítani, körülöttük pedig kiásni a talajt, hogy a stáb gigantikus, többtengelyes kamionjai egyáltalán beférjenek a küzdőtérre.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A koncert azonban messze túlmutatott a zenei élményen: kollektív társadalmi katarzist hozott. A hivatalosan hanyatlónak megbélyegzett nyugati popkultúra tökéletes fény- és hangtechnikája sokkolta és lenyűgözte a magyar közönséget. Azok a fiatalok, akik addig legfeljebb sistergő szalagos magnókon, a Szabad Európa Rádiót hallgatva vagy csempészett bakeliteken találkozhattak ezzel a világgal, hirtelen a világ közepén érezhették magukat. A Queen megmutatta az akkor már nyiladozó, de még mindig bezártságban élő Budapestnek a professzionalizmus és a határtalan kreativitás erejét.
A 40 évvel ezelőtti koncert jelentőségét jól mutatja, hogy a budapesti Brit Nagykövetség is exkluzív eseményen emlékezett meg róla - a rezidencián találkozott a múlt és a jelen: miközben a meghívottak a Madame Tussauds Budapestből kölcsönkapott, megtévesztően élethű Freddie Mercury-viaszszoborral fotózkodhattak, a háttérben egy tribute-zenekar keltette életre a korszak legnagyobb slágereit.
A diplomáciai ünnepségen jelen volt a turné pillanatait megörökítő Denis O'Regan fotóművész, valamint Mercury egykori bizalmasa és magántitkára, Peter Freestone is.
Kulisszatitkok a kamerán keresztül: Interjú a Queen hivatalos fotósával, Denis O’Regannel
A turné minden rezdülését, a feszültséget és a budapesti sikert is egyetlen ember rögzítette közvetlen közelről: a Queen akkori hivatalos fotósa, Denis O’Regan. A jubileumi budapesti rendezvényen alkalma nyílt az Euronewsnak arra, hogy beszélgessen a legendás fotográfussal, aki betekintést engedett a vasfüggöny mögötti rocktörténelem kulisszáiba.
Shenouda Nóra:
"Az Ön kezdeményezéséből született ez a megemlékezés - a 40 éves évforduló tehát Önnek is sokat jelent. Hogy érzi: különlegesebb volt vajon ez az esemény, mint a turné nyugati állomásai? Másnak érezte, mint a többi helyszínt?"
Denis O'Regan:
"Nagyon más volt, mindenki tudta, hogy ez különleges lesz. Hat napra jöttünk, ami nagyon szokatlan, mert a turnékon általában egy vagy két napra maradunk csak. Budapest legendává vált a Queen történetében. De már akkor is tudtuk, hogy különleges ez az esemény, amikor ide jöttünk. Szárnyas hajón érkeztünk Bécsből, a Gorbacsov nevű szárnyas hajón, és rengeteg ember várt minket a parton. A banda menedzsere, Jim Beach mondta is, hogy ez egy nagyon különleges időszak, mert a Queen az első rockbanda, aki ebben a stadionban játszhat. Bevallotta, hogy akár több estényi jegyet is el lehetett volna adni, de a Magyar Népköztársaság ezt nem akarta, mert attól tartottak, hogy talán kicsit túl népszerűvé és bomlasztóvá is válik ez a zene. Szóval maradt az egy este, de az az egy este egy valódi kulturális mérföldkővé vált Magyarország számára."
Shenouda Nóra:
"Vajon ennek az 1986-os budapesti koncertnek más hangulata volt, mint a turné többi állomásának?"
Denis O'Regan:
"Mindenképpen. Az emberek például Londonban sok nagy zenekar koncertjére járnak, és talán elkezdik magától értetődőnek venni ezt. De itt valami nyilvánvalóan nagyon-nagyon különleges volt. Érezni lehetett aznap este. A Queennek is speciális volt, hiszen Freddie megtanulta azt a magyar népdalt. Hatalmas erőfeszítéseket tettek a koncertbe, és abba, hogy filmre vigyék. Az utcákon is éreztük, hat napig voltunk itt, szóval sokkal többet tapasztaltunk meg, mint magát a koncertet."
Shenouda Nóra:
"Egy interjúban azt olvastam, hogy a Queen azt kérte: tartsák tőlük távol a rajongókat. Ön ezt tapasztalta? A film alapján nem így történt."
Denis O'Regan:
"Egyszer sem éreztem ezt. Teljesen elérhetőek voltak, Brian még hőlégballonozni is elment. Én magam többször is sétáltam John Deaconnel Budapest utcáin. Amikor a szárnyashajóval megérkeztünk, rengetegen vártak bennünket, és senkit nem tartottak vissza. Még Freddie autóját is teljesen körbevették. Én biztosan nem tapasztaltam semmiféle szándékot arra, hogy a rajongókat távol tartsák. Azt nem tudom, mi történt a szállodában, hogy egyáltalán tudták-e az emberek, hol szállt meg a Queen, de abból, amit én láttam, nagyon nyitott és felszabadult volt a hangulat mindenhol."
Shenouda Nóra:
"A szavaiból úgy veszem ki, hogy jól érezte itt magát."
Denis O'Regan:
"Boldognak éreztem magam és megtiszteltetésnek vettem, hogy itt lehetek. Furcsa, mert annak ellenére, hogy világsztárok voltak, ők is megtiszteltetésnek vették, hogy itt koncertezhetnek. Hiszen ők lehettek az elsők, ami nagy dolognak számított."
Shenouda Nóra:
"Mondhatjuk, hogy idővel a barátai lettek a sztárok? Egy Önnel készült interjúban úgy fogalmazott, hogy annyi rocklegendát fotózott, hogy szinte a „berendezés részévé” vált számukra."
Denis O'Regan:
"Mindig ott voltam körülöttük. Már jóval azelőtt tudtam, hogy David Bowie-val, a Queennel és a Rolling Stonesszal szeretnék turnézni, mielőtt egyáltalán fotós lettem volna. Korábban beutaztam Európát vonattal, és ekkor jöttem rá valamire: arra, hogy egész életemben utazni szeretnék. Úgy döntöttem, ezt a három dolgot – a zenét, a fotózást és az utazást – összekapcsolom. Ezután felvetettem nekik, hogy vigyenek magukkal a turnéikra. Tulajdonképpen minden egy tudatos terv része volt."
Shenouda Nóra:
"Akkor végül is a megfelelő helyen volt a megfelelő időben."
Denis O'Regan:
"Igen, de én gondoskodtam is róla, hogy a megfelelő helyen legyek a megfelelő időben. És arról is, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő dolgot mondjam. Én vetettem fel az ötletet, hogy vigyenek magukkal egy fotóst a turnéikra. És ez meg is valósult. David Bowie-val dolgoztam együtt a legtöbbet, két világkörüli turnéra is elkísértem.
Shenouda Nóra:
"Volt alkalma tehát közelről megismernie Freddie Mercury-t. Hogyan jellemezné őt?"
Denis O'Regan:
"Nagyon vicces volt. Ez az első szó, ami eszembe jut róla. És állandóan káromkodott. Borzasztó volt a szóhasználata. Folyton az F-betűs szót használta, és ettől valahogy még viccesebb lett. És ami igazán érdekes, hogy a színpadon és a színpadon kívül is alapvetően ugyanaz az ember maradt. A legnagyobb különbség talán csak az volt, hogy a színpadon kívül valamivel félénkebben viselkedett - azokkal, akiket nem ismert. Akiket viszont közel engedett magához, azokkal egészen elképesztően szókimondó és pimasz tudott lenni. És a valaha élt legnagyobb showman volt."
Shenouda Nóra:
"Ha csak egyetlen fotót választhatna, amely Freddie Mercury személyiségét a legjobban megmutatja, melyik lenne az?"
Denis O'Regan:
"Bárcsak kettőt mutathatnék! A színfalak mögött készítettem két képet róla: az egyiken Freddie egyenesen a kamerába néz, már a színpadi ruhájában. Csakhogy néhány perccel korábban is készítettem róla egy fotót, amelyen még a hétköznapi ruháját viseli... (megmutatja Freddie testtartását) ...teljesen ellazulva. Miután felvette a színpadi jelmezt... (mutatja Freddie jellegzetes pózát) egy pillanat alatt teljesen megváltozott."
Shenouda Nóra:
"Láthatta a teljes átalakulását."
Denis O'Regan:
"Pontosan. Mick Jaggerrel is ugyanezt tapasztaltam. Nyolc hetet töltöttem turnén a Rolling Stones-zal. Ott álltam mellette a színfalak mögött. Aztán kisétált a színpadra. Én közben átmentem a nézőtér felőli oldalra... ...és hirtelen úgy tűnt, mintha tíz évet fiatalodott volna ahhoz az emberhez képest, akivel néhány másodperccel korábban még a backstage-ben beszélgettem. Mindig arra gondoltam: „Hogy csinálja ezt?” Az arca megváltozott. A kisugárzása is. Ahogy kilépett a közönség elé, minden életre kelt benne."
Shenouda Nóra:
"Ön szerint sokat változott a koncertek vagy a rocksztárok fotózása azóta, hogy elkezdte fényképezni a zenekarokat?"
Denis O'Regan:
"Ma minden sokkal könnyebb. A fotózás ma már szinte ingyen van. Régen egyáltalán nem így volt, nagyon sokba került. Már indulás előtt meg kellett venned az összes filmtekercset, aztán magaddal cipelni őket a világ körül. Drága volt és limitált. Mindig azt szoktam mondani, hogy olyan volt, mintha egy gépfegyvered lenne, meghatározott számú tölténnyel. Ha elfogyott a film, vége volt. Ezért meg kellett várni pillanatot. Ma már akár több ezer képet is készíthetsz.
Egy digitális kamerával szinte bármilyen fényviszonyok között lehet dolgozni, és ma már szinte bármit meg lehet oldani. A mi időnkben Photoshop sem létezett. Most már egy mobiltelefonnal is kiváló minőségű képeket lehet készíteni, ráadásul azonnal látod az eredményt. Régen viszont elküldted előhívásra a filmet, aztán egy-két hétig is várhattál, mire megtudtad, egyáltalán sikerültek-e a képek. Teljesen más világ volt. De szeretem a Photoshopot és a digitális fotózást, mert bárhol lehet használni."
Shenouda Nóra:
"Ezek szerint nincsenek ellenére a digitális újítások."
Denis O'Regan:
"Egyáltalán nem. A fiatal fotósok gyakran azt mondják nekem: „Nektek sokkal könnyebb dolgotok volt.” Erre mindig azt kérdezem tőlük: tényleg? Honnan tudtam volna, hogy hol lép fel egy zenekar? Nem volt internet. Hogyan léphettem volna kapcsolatba velük? Mobiltelefon sem létezett. Legalább százszor nehezebb volt. Sokan azt mondják, ma sokkal komolyabb a biztonság. Ez igaz. Ma minden sokkal szervezettebb és kifinomultabb. A lehetőségek viszont ma is ugyanúgy adottak. Egyszerűen csak sokkal többen fényképeznek, mert a fotózás olcsóbb és könnyebben elérhető lett. Amikor én kezdtem, alig akadt valaki, aki ezt akarta csinálni. Én viszont akartam.
Emlékszem, amikor először láttam a Led Zeppelint. Jimmy Page egy hegedűvonóval szólaltatta meg a gitárját. A vonóról lehulló gyantapor lassan felszállt a reflektor fényébe, miközben a hang végigvisszhangzott a nézőtéren. És arra gondoltam: „Ez a pillanat most örökre elmúlt. Micsoda pazarlás! Azt akartam, hogy az ilyen pillanatok megmaradjanak. Meg akartam őrizni őket. Tulajdonképpen itt kezdődött minden. Később egy barátom azt mondta, mindenképpen látnom kell David Bowie-t. Elmentem. A Ziggy Stardust-korszak volt. Selyemkimonóban lépett színpadra, két oldalán egy-egy lány állt, akik a műsor közben letépték róla a jelmez egyes darabjait. Volt benne pantomim. Volt benne színház.
Arra emlékszem, csak arra tudtam gondolni: „Én nem is tudtam, hogy létezik egy ilyen világ.” Senki más nem csinált ehhez hasonlót. Abban a pillanatban eldőlt: őt akarom fényképezni. Nem egyszerűen azért, mert fantasztikus előadó volt. Hanem azért, mert ezeket a pillanatokat meg akartam őrizni."
Shenouda Nóra:
"Végezetül mesélne egy kicsit a terveidről? Gondolom, még mindig rengeteget dolgozik."
Denis O'Regan:
"Igen. Bár sokat már nem fotózok. Mostanában inkább más jellegű projekteken dolgozom. Például Londonban van egy különleges hangstúdió, ahol hatvan hangszórót rejtettek a falakba, és nyolc vetítővászon veszi körül a látogatót.Velük közösen hoztuk létre a David Bowie Experience című élményt. Az installációban a fotóim, a David Bowie-val kapcsolatos személyes történeteim és az ő zenéi találkoznak. Igazán különleges élmény lett. Sőt, beválogatták a Velencei Filmfesztivál programjába is, úgyhogy szeptemberben ott leszek. Nemrég készült el egy új David Bowie-könyvem. Emellett elkészült az új Queen-kötetem is. Hoztam magammal egy példányt Budapestre – jelenleg mindössze négy létezik belőle. Később egy díszkiadás is megjelenik.
Freddie Mercury születésnapja környékén új Queen-kiállítás nyílik Montreux-ben, ami történetesen szinte egy időben lesz a velencei filmfesztivállal. Emellett németországi múzeumokban is készül egy kiállítássorozat. Ez David Bowie-ra koncentrál majd, hiszen jövő januárban lenne nyolcvanéves.
Szeretnék dokumentumfilmet készíteni mindazokról a rendkívüli emberekről, akikkel az évek során együtt dolgozhattam. Emellett szeretnék egy könyvet és egy podcastet is készíteni ezekből a történetekből. A szöveg nagy részét már megírtam. Most az a célom, hogy a történeteket és a hozzájuk tartozó fotókat egyetlen egésszé formáljam.
Ez a következő nagy feladat."
A Tisza „himnusza” a Népstadionban: A Tavaszi szél és a szimbólumok játéka
Az 1986-os budapesti koncert abszolút fénypontja, amelyből később generációs mítosz született, az a pillanat volt, amikor Freddie Mercury egyedül maradt a színpadon Brian May akusztikus gitárkíséretével. A frontember a tenyeréből puskázva, fonetikusan, de lenyűgöző tisztasággal énekelte el a „Tavaszi szél vizet áraszt” című magyar népdalt. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és művészmozikban azóta is rendszeresen vetített koncertfilmen jól látszik a közönség kezdeti megdöbbenése, amit szinte azonnal felváltott a hetvennyolcezer torokból feltörő, elementáris erejű együtténeklés.
A sors és a magyar történelem sajátos fintora, hogy ez a klasszikus népdal az elmúlt időszakban teljesen új, erős politikai és társadalmi kontextust kapott. Bár a mű eredendően a természet ébredéséről, a megújulásról és a szerelemről szól, a hazai közéletben a Tisza Párt és a politikai változást sürgető tömegek nem hivatalos himnuszává, a társadalmi elégedetlenség és az újrakezdés szimbólumává vált.
Freddie Mercury 1986-ban természetesen nem láthatta előre a 2020-as évek magyar belpolitikai csatáit, és választása kizárólag a vendéglátó ország előtti tiszteletadásról szólt. Ugyanakkor az, hogy a világ legnagyobb rockzenésze éppen ezt a dalt és ezeket a metaforákat énekeltette el a magyar szabadságvágy történelmi pillanatában, utólag nézve szinte prófétai, látnoki gesztusnak hat. Amint azt Orbán Anita külügyminiszter, aki jelen volt a budapesti jubileumi ünnepségen, beszédében kiemelte: "kulturális földrengést" indított el Freddie éneklésével.
A „Hungarian Rhapsody” politikai öröksége
A budapesti fellépésről készült Hungarian Rhapsody: Queen Live in Budapest című koncertfilm nem egyszerűen egy sikeres zenei produkció lenyomata, hanem a 20. század egyik legfontosabb kelet-európai kordokumentuma. A brit stáb és a Mafilm közös munkája professzionálisan konzerválta azt a pillanatot, amikor a zene egyetlen estére teljesen hatástalanította a hidegháborús megosztottságot és a diktatúra merev kereteit.
A Queen látogatása kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a magyar társadalom kulturálisan és szellemileg a Nyugathoz szeretne tartozni, még ha akkor még a geopolitikai realitás mást is mutatott. Ez a felismerés és a Népstadionban átélt kollektív erőélmény komoly muníciót adott a magyaroknak az alig három évvel később bekövetkező rendszerváltáshoz.