Az első Globális Beatles-napon egy, a legendás együttest övező, máig élő rejtély nyomába eredünk...
Ma van az első hivatalos Global Beatles Day, egy dátum, amelyet a Beatles és az Apple Corps Ltd. végre hivatalosan elismert.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
1967. június 25-én John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr beléptek a londoni Abbey Road Stúdiók első számú stúdiójába, és előadták szeretett „All You Need Is Love” című daluk első nemzetközi műholdas televíziós közvetítését.
Ennek a hivatalos premiernek az alkalmából az Euronews Culture a Fab Four körüli egyik legmakacsabb rejtélyre összpontosít, egy talányra, amely sok zenekedvelőt még ma is ébren tart: ki volt a rozmár a klasszikus, 1967-es „I Am The Walrus” című dalukban?
Mielőtt fény derülne az igazságra, következzen egy kis háttér…
A Lennon által írt dalt részben Lewis Carroll 1871-es „The Walrus and the Carpenter” („A rozmár és az ács”) című verse, valamint két, LSD-használatról szóló pletyka inspirálta. Lennon később megütközve mesélte, hogy csak jóval később jött rá: a versben a rozmár a negatív figura.
Az elmeállapotot megváltoztató pszichedelikumokkal kapcsolatban azonban semmiféle hasonló megbánást nem érzett.
A dal a Magical Mystery Tour című tévéfilmjük filmzenealbumán jelent meg, és különlegessége, hogy a BBC betiltotta, mégpedig a negyedik versszak utolsó két sora miatt: „Yellow matter custard / Dripping from a dead dog’s eye / Crabalocker fishwife, pornographic priestess / Boy, you’ve been a naughty girl / You let your knickers down.”
Már ebből a rövid részletből is látszik, hogy az „I Am The Walrus” telis-tele van színes, szürrealista képekkel: szerepel benne például „sitting on a corn flake”, „the egg man”, „elementary penguin singing”, sőt még egy pajkos utalás is Edgar Allan Poe-ra.
Sokan úgy értelmezték, hogy indiai filozófiai elemeket tartalmaz, elemezték a vak vallásos imádat kritikájaként, és magyarázták már a kapitalizmus elleni rakétaként is.
Valójában Lennon azért írta a dalt, hogy összezavarja a hallgatókat.
Egy levél hatására döntött így: értesült róla, hogy egy tanár az órán Beatles-dalokat elemez, és komoly, tudományos értelmezéseket társít az együttes dalszövegeihez. Ez felbosszantotta, ezért elhatározta, hogy minél több elvont képet zsúfol a dalba, hogy összezavarja mindazokat, akik kétségbeesetten jelentést keresnek a szavaiban.
Most pedig rátérhetünk a központi kérdésre: ki volt a rozmár?
A későbbi diszkográfiában aztán elrejtettek egy nyomot… Az 1968-as „The Beatles” dupla album (ismertebb nevén a „Fehér Album”) tartalmazza a „Glass Onion” című dalt, amelyben John csibészesen azt énekli: „The walrus was Paul”.
Meg is van a válasz. Legalábbis a rajongók akkor ezt gondolták…
A képet azonban tovább kuszálta, hogy 1970-ben Lennon kiadta a „John Lennon / Plastic Ono Band” című albumot, első szólólemezét a Beatles feloszlása után. A keserédes „God” című dalban az énekes ezt mondja: „I was the Dreamweaver / But now I'm reborn / I was the walrus / But now I'm John / And so, dear friends / You'll just have to carry on / The dream is over.”
Akkor tehát Paul volt a rozmár, vagy John?
És mit is jelent ez egyáltalán? Dicsőség rozmárnak lenni, vagy inkább sértés, tekintve, hogy Carroll versében a rozmár ravaszul csőbe húz egy maréknyi, emberi tulajdonságokkal felruházott osztrigát, majd megdöbbentő módon felfalja a védtelen kagylókat?
A válasz megkerüli ezeket a kérdéseket, mert bármilyen próbálkozás alapvetően félreérti az „I Am The Walrus” lényegét és pszichedelikus játékosságát. Ahogy már szó volt róla, ez egy szándékosan értelmetlen dal, egy halandzsa-remekmű, amelyhez nem lehet szó szerinti jelentést rendelni.
Érdemes úgy tekinteni rá, mint arra a mémre: „A függönyök kékek voltak – Amit a szerző ezzel mondani akarta / Amit az angoltanár szerint a szerző ezzel mondani akarta.”
„A függönyök az óriási depresszióját és az életkedv teljes hiányát jelképezik” – állítja a tanár.
Amit a szerző valójában gondolt: „A függönyök rohadtul kékek voltak.”
Néha jobb, ha az ember nem akar minden egyes szót túlelemzni. Sokkal felszabadítóbb érzés lehet annak felismerése, hogy nem mindennek vannak lehántandó rétegei. Néha egyszerűen csak egy glass onionról van szó.
G’goo goo g’joob.
Boldog Global Beatles Day-t kívánunk. Nézzék meg a cikk tetején lévő videót is: kimentünk, hogy megkérdezzük a zenekedvelőket, hallgatják-e még ma is a Fab Four dalait.