Ellopott műtárgyak sorsa: szigorúbb műkereskedelmi szabályok között bonyolult, titokzatos utat járnak be
A három festmény villámgyors ellopásától egy parmái múzeumból egészen a tavaly egy holland múzeumból eltulajdonított, 2500 éves aranysisak felkutatásáig a közelmúlt híreit sorra múzeumi fosztogatások és a mesterművek iránt különös vonzalmat érző tolvajok történetei tarkítják.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Interpol legutóbbi „Assessing Crimes Against Cultural Property (forrás: angol)” című jelentése azt mutatja, hogy Európa a műkincs- és kulturális javak ellopásának egyik gócpontja (forrás: angol), 2021 végén több mint 18 000 kulturális tárgyat tartottak nyilván ellopottként a régióban. De mihez kezdenek a műkincstolvajok a zsákmányolt tárgyakkal az üveg szétverésével, a festmények lekapásával és a múzeumból való sietős kereket oldással járó, nem túl elegáns mutatvány után?
Különösen az olyan egyedi műtárgyak esetében, mint a festmények, amelyeket nem lehet beolvasztani, mint egy aranysisakot, vagy szétszedni, mint a zsákmányolt ékszereket, a lopott kulturális javak értékesítése rendkívül kockázatos, és alig – ha egyáltalán – ígér bármiféle hasznot.
A műkincspiacot szabályozó jogszabályok az idők során jelentősen megváltoztak, és a legtöbb vevő ma már ellenőrzi egy műtárgy provenienciáját – vagyis tulajdonlási előéletét – vásárlás előtt, derül ki a De Gruyter Brillnél megjelent folyóirat-cikkből (forrás: angol).
A tolvajok nem tudják a „good title”-nek nevezett érvényes jogcímet, vagyis a jogszerű tulajdonjogot – amely a törvényes tulajdonost illeti meg – a vevőre ruházni, ahogy azt írja (forrás: angol) Dr. Anja Shortland, a londoni King's College politikai gazdaságtan tanszékének professzora a _The Conversation_ben.
Az ellopott műtárgyakra vonatkozó nyilvánosan elérhető nyilvántartások – például az Interpol országjelentések alapján rendszeresen frissített nyilvános adatbázisa, a Stolen Works of Art Database (forrás: angol) – szintén megkönnyítik annak ellenőrzését, hogy egy műtárgyat jogszerűen szereztek-e meg. Akiket olyan műalkotásokkal keresnek meg, amelyekről gyanítják, hogy lopottak, információt is továbbíthatnak az illetékes hatóságoknak, amit gyakran pénzbeli „nyomravezetői díjakkal” ösztönöznek e darabok visszaszolgáltatásáért.
A szigorúbb, a műtárgyak eladását és vásárlását szabályozó törvények, valamint a könnyen hozzáférhető nemzetközi adatbázisok miatt a legtöbben nem hajlandók fosztogatásból származó műkincset venni. A lopott műtárgyak a legális piacon gyakran zsákutcába jutnak.
Ennek ellenére a műalkotásokat továbbra is gyakran fosztják meg jogellenesen tulajdonosuktól, és némelyikük évekig nem kerül elő. Miért történik mindez még mindig?
„A műkincslopás többnyire alkalmi bűncselekmény” – fogalmaz (forrás: angol) Leila Amineddoleh, a Fordham Egyetem jogi karának adjunktusa. A műalkotásokat ritkán a kiállítóterekből viszik el, sokkal gyakoribb, hogy a múzeumok vagy galériák raktáraiból, illetve szállítás közben tűnnek el.
Ezeket a tereket gyakran kevésbé szigorúan ellenőrzik. Ha a műtárgyakat raktárból lopják el, előfordulhat, hogy a következő leltárig senkinek sem tűnik fel a hiányuk, ami elég időt ad a tolvajnak, hogy a legális piacon értékesítse a művet, mielőtt a tágabb közönség egyáltalán értesülne a lopásról.
A modern illegális megoldások, például a hamis provenienciaigazolások beszerzése szintén megkönnyítik az ilyen zsákmányolt darabok értékesítését.
Előfordul, hogy az ellopott műalkotásokat zsarolási eszközként használják: Michelangelo Merisi da Caravaggio Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel című festményét beszámolók szerint 1969-ben lopták el egy szicíliai templomból, és egy bűnszervezet arra próbálta felhasználni, hogy tárgyalásra kényszerítse a katolikus egyházat – írja a The Guardian (forrás: angol).
Gyakran azonban ezeket a műalkotásokat és leleteket az illegális piacon próbálják értékesíteni. Az online platformok és a közösségi hálózatok fejlődése jelentős szerepet játszott a lopott kulturális javak, például a műalkotások értékesítésében – hívja fel a figyelmet a UNESCO (forrás: angol).
A kulturális javak kifosztását a konfliktusok is súlyosbítják, amelyek – ahogyan azt a UNESCO kifejti (forrás: angol) – „katalizátorai az antikvitások szisztematikus lopásának, amelyet elszegényedett lakosok vagy szervezett bűnözői csoportok követnek el”.
A hétköznapi emberek számára a műalkotások – különösen a közgyűjteményekben, múzeumokban és galériákban őrzöttek – ellopása szinte élősködő módon hat a kulturális gyarapodásra.
Szakértők szerint az ellopott műtárgyak visszakerülési aránya 10 százalék alatt van, egyes becslések mindössze 2–3 százalékra teszik, derül ki a Smart Locks Guide áttekintéséből (forrás: angol) a műkincslopási statisztikákról. Ez azt jelenti, hogy ha egy műalkotást ellopnak, a nagyközönség jó eséllyel soha többé nem láthatja viszont.
A jelenlegi, aktív és kiterjedt fegyveres konfliktusokkal terhelt helyzetben különösen nagy veszélyben vannak a kulturális javak. A műalkotások és műtárgyak – amelyek a szépség és a mesterségbeli tudás mellett a történelmet és a kollektív emlékezetet is hordozzák – ellopása a helyi közösségek örökségét fenyegeti.