Esztétikai és filozófiai megfontolásokkal - és persze: üzleti-kereskedelmi érdekkel magyarázza a világsajtó a divat világában tapasztalható radikális változást: a szuperszűk (skinny) nadrágok helyét átmenet nélkül veszik át a már-már értelmezhetetlenül bő nadrágok. Vissza a hetvenes évekbe, itt is.
HIRDETÉS„Az elmúlt néhány évben, mintha nem lenne elég gondunk, mindenkinek rosszul kezdett kinézni a nadrágja,” kezdi hosszas elemzését a nadrágtrendekről a New York Times Magazine szerzője, Jonah Veiner, aki szerint a társadalom nagy része által „megfelelőnek” tartott nadrágok egyetlen szóval „kicsik” voltak: vagyis szűkek, és többnyire még rövidek is, a slimm-től a sinny-ig, csupán néhány kivétellel.
Az úgynevezett skinny farmerek először 2005 körül jelentek meg a piacon, és nagyon gyorsan elterjedtek, már nemcsak trendinek számítottak, hanem – ahogy Jonah Veiner fogalmaz - „a létezés strukturális tényének” (jelentsen ez bármit is), függetlenül attól, hogy a nadrágot viselő ember milyen nemű, korú és testalkatú. Ilyen nadrágot kezdtek hordani a sztárok, a környékbeli pultosok, a sportolók, a műsorvezetők, a könyvelők, az építőmunkások, „az unokaöcséd és a nagynénéd.”
A szerző szerint a 2020-as évben, a covid időszakában kezdtek el a farmerek egyre kevésbé tapadni a lábszárhoz, először az egyenes szárú Levi's 501-es stílus kezdett visszajönni – ami „olyasmi, mint a modern nadrágok greenwichi középideje” –, de aztán rendkívül gyorsan tovább tágult a trend, akkori szemmel kifejezetten idétlennek tűnő, rendkívül bő, úgynevezett „oversize” nadrágokra.
„Bizonyos szempontból ez a váltás teljesen kiszámíthatónak tűnt, mintha egy feszesre feszített gumiszalag visszapattant volna a lazaságba. Ugyanakkor zavaró is volt, mintha a gumiszalag azonnal lufivá vált volna,” írja Jonah Veiner. A régen mindig csak szűk nadrágokban látott sztárok hirtelen elkezdtek nagyon bő nadrágokat viselni.
"Mindig olyan nadrágot kell viselned, ami szerinted hülyén néz ki"
2021-ben Noah Garfinkel komikus egy tweetben foglalta össze, amit sokan gondolnak a nadrágok állandóan változó divatjáról: "Bármilyen stílusú nadrágnak is tűnik számodra [káromkodás], az a nadrág, amit viselned kell" - írta, "és amint elkezd normálisnak tűnni számodra, az már nem a megfelelő nadrág. Mindig olyan nadrágot kell viselned, ami szerinted hülyén néz ki".
Egy 2021-es interjúban David Lynch filmrendező - a hétköznapi dolgok felszíne alatt megbúvó rettegés mestere - bevallotta: "Egy jó nadrágot keresek. Soha nem találtam olyan nadrágot, amit egyszerűen imádok", és hozzátette: "Ha nem jó, és soha nem az, az szomorúság".
A nadrágok erejének egyes okai elvontak és kulturálisak, mások pedig szimplán anyagi jellegűek. Ahogyan Sofi Thanhauser író fogalmazza meg 2022-ben megjelent könyvében (Worn: A People's History of Clothing), a ruhakészítés "éppúgy a fantázián alapuló szakma, mint a szükségszerűségen". A fantázia középpontjában az az elképzelés áll, hogy a megfelelő ruhák megfelelő módon történő viselésével mélyebb összhangba hozhatjuk a külsőnket azzal, ahogyan szeretnénk kinézni. Egy évszázaddal ezelőtt a nadrágot viselő nő a férfiasan kódolt hatalom szimbolikus kisajátítását jelentette - egyesek számára kirívóan, mások számára felszabadítóan. Ma már semmi botrányos nincs abban, ha egy nő nadrágot visel. Később a nemi normák inkább úgy jelentek meg, hogy bizonyos pontokon a nagy nadrágot férfiasnak, a vékonyat pedig nőiesnek értelmezték, máskor pedig ezek az értékek tökéletesen megfordultak.
A legmeghatározóbb ruhadarab?
Szigorúan fizikai értelemben nincs olyan ruhadarab, amelyik jobban artikulálná és növelné testünk vonalát - megszépítene vagy eltorzítana minket -, mint a nadrág. A legtöbb vizuális négyzetmétert foglalják el egy adott öltözékben. Más ruhadaraboknál többet mozognak, ahogy testünk a világban mozog, ami több olyan fordulópontot teremt, ahol feltűnést kelthetnek - és ahol rosszul is elsülhetnek.
„Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a "megfelelő" nadrágok körüli trendek miért mozognak olyan lassan. Ha egyszer talál az ember egy stílust, ami tetszik - vagy ha egyszer beletörődik abba a stílusba, ami elvileg tetszik, és aztán reméli, hogy a felfogása ehhez igazodik -, akkor ésszerű, hogy le akar horgonyozni,” írja a szerző, aki szerint ez különösen igaz volt a skinny farmereknél.
Veiner szerint ha egy régi fényképet az emberek viselt ruhái alapján próbálunk datálni, akkor a sok lehetséges nyom közül - hajtókaméret, színkombinációk, cipőstílusok, hajkiegészítők - a nadrágok illeszkedése a legmegbízhatóbb mutatója az adott kornak.
Ha az 1950-es évekre gondolunk, talán bőr motoros dzsekiket képzelünk el, de határozottan sötétindigó színű, egyenes szárú farmert képzelünk hozzá, vastag felhajtással. Ha a 60-as évek végére és a 70-es évekre gondolunk, akkor lefelé bővülő trapéznadrágokra gondolunk. A 80-as évek: szögletes és savval mosott farmerek, majd az évtized vége felé a terjedelmes, Armani-stílusú nadrágok. Ez a trend a '90-es években is megmaradt, majd kicsit mérséklődött. Aztán a gördeszkásokba, rapperekbe egyre inkább beleszerető ifjúsági kultúrának köszönhetően a nadrágok szélesebbek lettek, mint valaha. Az ezredforduló közeledtével és a 2000-es évek elején a lábszár mentén fokozatosan csökkent a térfogat: a felhajtások csökkentek, felfedve a csípőcsontokat és a deréktájékot, a sziluettek pedig a combnál karcsúsodtak, aztán pedig mindenhol egyre szűkebbé és rövidebbé váltak.
Trendek alakulása a közösségi média korában
Ha 2024-ben a nadrágok trendje bizonytalannak tűnik, az Veiner szerint nem csak azért van, mert a "megfelelő" nadrág körüli konszenzus olyan meredeken csapott át a kicsiből a nagyba, hanem azért is, mert ezzel egyidejűleg egy alapvetően gyötrő kérdés kezdett felszínre kúszni: van-e egyáltalán még valami, ami a trendek körül konszenzusra hasonlít?
Az internet korában a trendek felgyorsulnak, elszaporodnak és széttöredeznek a demográfiai és szubkultúrák sokaságában. Ez a 2000-es évek eleje óta így van. Az elmúlt néhány évben azonban néhány új tényező is hozzájárult ehhez. Az egyik az online viszonteladói piac robbanásszerű növekedése, a vintage és használtruha-platformok, ahol bármely korszak ruháit és trendjeit meg lehet vásárolni.
Egy másik tényező a fast fashion, amelynek ma már olyan éllovasai vannak, mint például a Shein, amelynek termelése mellett a régebbi fast fashion kereskedők eltörpülnek. A Shein a maga részéről naponta több ezer új stílust dob piacra - elképzelhetetlen kilotonnányi olcsó, lényegében eldobható ruhát gyártanak a fogyasztói kereslet legapróbb rezdüléseire reagálva.
Az eredmény nem csupán az az egyre erősödő érzés, hogy egyszerre több trend van, hanem az, hogy minden trend egyszerre van jelen. De közben valahol szükség is van egy konszenzusos trendre, amelyhez a gyártók és kereskedők is nagyjából tudnak alkalmazkodni.
Veiner szerint vitathatatlannak tűnik, hogy manapság több embert érdekel az önmegjelenítés, mint valaha, ami a közösségi oldalaknak, a szelfiknek is köszönhető. A világjárvány az élet virtualizációjának számos trendjét felgyorsította; ezek egyike az, hogy a ruhákat ugyanúgy összeállítjuk a digitális énünknek, mint annak, aki a fizikai világban mozog. Ennek fényében nem tűnik véletlennek, hogy a szűk nadrágok szélsőségei ilyen gyorsan átadták a helyüket a nagy nadrágok szélsőségeinek: a divatnak ezt a pillanatát leginkább a szélsőségek jellemezték, mert a telefonok képernyőjén a szélsőségek látszanak a legjobban.
Tavaly év végén terjedt az X-en egy népszerű felhasználó posztja, aki InternetHippo néven szerepel; egy olyan képet posztolt, amelyen az óramutató járásával megegyező irányban elhelyezett nyilak láthatóak. A 12 óránál egy szűk farmer volt, a 6 óránál egy bő farmer, a 4 órát pedig egy piros jelzés jelezte: "Azt hiszem, nagyjából itt vagyunk a társadalmi nadrágciklusban". A tweetet 147 ezren lájkolták, és több mint 2000 válaszon keresztül vita alakult ki az elvárható irányvonalak mentén - ez túl korai; ez túl késő; kit érdekel, viseljetek, amit akartok.
„Az, hogy hogyan nézel ki a ruháidban, valójában az önismeret mélységesen hibás és paradox jelzője, mert az, hogy hogyan nézel ki a ruháidban, végső soron nem csak rajtad múlik. Hanem másokon is,” írja a szerző. „Ráadásul, mint minden társadalmi megállapodás, ez is a történelmi véletlenek és esztétikai újratárgyalások - vagy ahogyan mi ismerjük őket, a trendek - végtelenül változó, kikerülhetetlen sorának van kitéve,” tette hozzá.
HIRDETÉS„Ennek fényében Noah Garfinkel vicce arról, hogy »mindig olyan nadrágot kell viselned, amelyről úgy gondolod, hogy hülyén néz ki«, talán az egyik legbölcsebb stílustanács, amivel valaha találkoztam: a hülyeségre való képességedből tudod, hogy még életben vagy.”