Hatvan éve rendezték Yves Saint-Laurent első divatbemutatóját

Hatvan éve rendezték Yves Saint-Laurent első divatbemutatóját
Szerzői jogok  Alexis Duclos/AP
Írta: Euronews

Elsőként állított ki a New York-i MoMA-ban.

Párizs és legrangosabb múzeumai tisztelegnek Yves Saint-Laurent előtt azzal, hogy állandó kiállításaik részévé teszik a munkáit. A 2008-ban elhunyt tervező január végén ünnepelte első divatbemutatójának 60. évfordulóját. Munkássága rányomta bélyegét a huszadik század divatjára, ő maga pedig a modern festészet mestereiből merített ihletet.

- Picasso, Matisse és a harmincas évek art decója igazi ihletforrást jelentettek Yves Saint-Laurent számára. Ő ráadásul nem csak saját korához, a huszadik századhoz tartozik, hanem legalább enniyre a huszonegyedikhez is, ő jelenünk része is egyben – mondja Mouna Mekouar, a kiállítások kurátora.

A tervezőt az utca embere mellett kortársai ihlették, és gyakran saját korszakánál is jóval előrébb járt. A merész avantgárd divattervező elsőként állított ki a nyolcvanas években a New York-i Modern Művészetek Múzeumában. Munkásságának ismerői szerint Yves Saint-Laurent álma válik valóra azzal, hogy múzeumok állítják ki munkáit, hiszen így terveit éppen azok láthatják, akik az inspirációt jelentették számára.

kapcsolódó cikkek