Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Magyar fotósok sikere Párizsban

Magyar fotósok sikere Párizsban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Két MOME hallgató, Geibl Kata és Szalai Dániel nyertek a Paris Photo fotómávészeti vásáránap pályázatán.

A Paris Photo, az egyik legrangosabb kortárs fotóművészeti vásár, pályázatán nyert két magyar diák. Geibl Kata és Szalai Dániel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, a fiatal fotográfusoknak meghirdetett Carte Blanche pályázat nyertes alkotója.

Geibl Kata és Szalai Dániel most a fődíjért versenyeznek még két másik alkotóval.

Geibl Kata a Sissyphus című fotósorozata a múlt és a jövő percepciójával foglalkozik, gazdagon és játékosan kever képi referenciákat és idézeteket, és tárgyalja az emberi létezés alapkérdéseit is.

Szalai Dániel képei portrészerűen ábrázolnak olyan baromfikat, amelyeket oltóanyagok ipari előállításában használnak fel. A fotósorozat úgy huomoros, hogy közben zavarba ejtően vet fel morális és az emberiség jövőjével kapcsolatos kérdéseket.

A pályázat mind a négy döntős, győztesének a fotósorozatait kiállítják a francia főváros Gare du Nord vonatállomásán október 4. és november 12. között. Emellett a Grand Palais-ben portfolió bemutatókat és szakmai találkozókat rendeznek, ahol a közönség megismerkedhet a fotográfusokkal és projektjükkel.

Geibl Kata sorozatáról ide kattintva talál további információt.

Szalai Dániel sorozatáról ide kattintva talál további információt.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Globális ikonok gyűltek össze Dohában, hogy megtiszteljék Franca Sozzanit és az arab kreativitást

Az OIC Kulturális Fesztivál bemutatja Baku kreatív iparágait és örökségét

Az abu-dzabi Zayed Nemzeti Múzeum az Emirátusok 300000 éves történelmét hozza el a Saadiyat-szigetre