Botrány a kastélyban - hamisítványokat vásárolnak és mutogatnak Versailles-ban?

Botrány a kastélyban - hamisítványokat vásárolnak és mutogatnak Versailles-ban?
Írta: Euronews

Őrizetbe vettek két műkereskedőt, akiket azzal vádolnak, hogy hamis bútorokat értékesítettek a versailles-i kastély számára.

Nem minden arany, ami fénylik – az ősi bölcsesség igazsága most sokaknak fáj Versailles-ban. Őrizetbe vettek két műkereskedőt, akiket azzal vádolnak, hogy hamis bútorokat értékesítettek a kastély számára.

Két zsámoly (Ployants de Foliot), egy fotel (La bergère de Madame Élisabeth) és egy szék – melyet 15. Lajos készíttetett szeretőjének, Madame du Barrynak – esetében derült ki, hogy nem eredeti.

A francia állam 2,7 millió eurót fizetett a hamisítványokért. A vásárlást Bill Pallot székszakértő intézte, akit letartóztattak, Laurent Kraemer galériatulajdonossal együtt.

Didier Rykner művészeti szakértő elmesélte, hogyan kerültek a székek Versailles-ba.

- Bill Pallot rendelte meg ezeket a hamis bútorokat, amelyeket egy nagy párizsi régiségkereskedésből, aukció útján vagy közvetlen módon szerzett be.

Kiderült, hogy egy antik bútorokba specializálódott párizsi asztalos készítette a hamisítványokat. A botrány rosszkor jött Versailles-nak, mert támogatók pénzén szeretnék eredeti bútorokkal berendezni a kastélyt.

- Az, hogy négy alkalommal is hamisítványt vásároltak, egy kicsit ciki, de az, hogy ezeket Versailles kiállítja, ráadásul olyan bútorok restaurálása költ, melyeket hamisnak gondolunk, ez elég botrányos – fogalmazta meg véleményét Didier Rykner.

Az esetet jelenleg a francia állam műtárgyhamisítás elleni hivatala vizsgálja. Az ügy nagy vihart kavart szakma körökben, és árnyékot vet az ezen héten megnyíló párizsi régiségbiennáléra (Biennale des Antiquaires).

kapcsolódó cikkek