NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sonita, az első afgán női rapper

Sonita, az első afgán női rapper
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A 19 esztendős afgán Sonita Alizadehet először 10 éves korában akarták férjhez adni a szülei. 2014-ben Brides for Sale (Eladó menyasszonyok)

HIRDETÉS

A 19 esztendős afgán Sonita Alizadehet először 10 éves korában akarták férjhez adni a szülei.

2014-ben Brides for Sale (Eladó menyasszonyok) címmel feltett az internetre egy zenei videót, hogy így tiltakozzon az afgánok körében hallgatólagosan elfogadott, egyes vidékeken pedig teljesen bevett gyakorlatnak számító korai kényszerházasság ellen.

Az ő történetét meséli el a Sonita című doku, az iráni Rokhsareh Ghaem Maghami alkotása, amely november végén az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilmfesztiválon elnyerte az 5000 eurós közönségdíjat.

- Az anyám megpróbált férjhez kényszeríteni, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretett. Szeret ő engem, csak be kellett csuknia a szemét, és mert sosem látott más utat, a hagyományok és a szegénység miatt ő is erre kényszerült. A dalaimon keresztül azonban megértette, mi lakozik bennem, és azt, hogy lány létemre is megvalósíthatom önmagam – mesélte Sonita.

Rokhsareh Ghaem Maghami filmjéből kiderül, miként küzdött meg családjával és környezetével, és hogyan valósította meg álmát ez a tehetséges lány, az első afgán női rapper.

Ghaem Maghami végül 2000 dollárt fizetett Sonita édesanyjának, hogy a lánynak ne kelljen férjhez mennie.

- Természetesen a legnagyobb akadályt az anyja jelentette, aki el akarta őt vinni. Nagy volt a dilemma, hiszen ha segítesz, akkor mi történik a mozival, ha viszont nem segítesz, akkor mi lesz az emberi kapcsolatokkal. Nem nézhettem karba tett kézzel, hogy elvigyék – magyarázta a rendezőnő.

Sonita Alizadeh azóta már az Egyesült Államokban él, ösztöndíjat kapott és zenét tanul. Fiatal nők millióinak példaképe világszerte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Eddig tartott a védelem: lejártak az első Mickey egér szerzői jogai

Női szerepek, migráció, Auschwitz – fontos témák az Európai Filmdíjon

Monica Bellucci a Thessaloniki Filmfesztivál díszvendége