NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Budapesten is fellépett az Asztana Balett

Budapesten is fellépett az Asztana Balett
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Budapesten is bemutatkozott a világkörüli turnéra indult Asztana Balett. A klasszikus hagyományokat a néptánccal és a kortárs irányzatokkal ötvöző

HIRDETÉS

Budapesten is bemutatkozott a világkörüli turnéra indult Asztana Balett. A klasszikus hagyományokat a néptánccal és a kortárs irányzatokkal ötvöző társulat a Művészetek Palotájában lépett fel május 4-én. A Keleti Rapszódia című előadás a tánc és a zene segítségével a misztikus Kelet világát hozta el a Fesztivál Színház színpadára.

- A budapesti közönség csodás jelmezeket és gyönyörű, nőies mozdulatokat lát majd a színpadon. Remélem, hogy a magyar közönség érdekesnek találja majd egyedi stílusunkat – mondta a társulat igazgatója, Valerij Kuzembajev.

A Keleti rapszódia című előadásban a kazah néptáncon alapuló koreográfiák mellett indiai, kínai, japán, koreai és török motívumokat is láthatunk. A látványos show komoly technikai felkészültséget igényel a balerináktól. A 30 tagú társulatban kizárólag lányok vannak; valamennyien a Szeleznyevről elnevezett Almati Balettintézet volt növendékei.

- Minden lány csak minden második jelenetben lép a színpadra. 18 képből áll a műsor. Nagyon kell csipkednünk magunkat az átöltözésnél. A jelmezek csodásak, de nagyon bonyolultak, és bizony minden gombnak időben a helyén kell lennie – mondta Diana Bejszeulova szólótáncos.

- De az előadás szépsége is épp ugyanebben rejlik. A nézők számára nagyon érdekes lehet az, hogy ez egy összetett, különböző stílusakat ötvöző darab – tette hozzá a másik szólótáncos, Aisa Torebaj.

- Én nagyon kedvelem a keleti balettet, nem szégyellem kimondani, a volt Szovjetunió tagköztársaságainak táncművészetét – mondta az egyik néző.

- Nagyon tetszett, gyönyörű volt. A látvány, a
színek, a mozgás, minden csodálatos volt – lelkesedett egy másik néző.

Az Asztana Balett 2013-ban alakult a kazah fővárosban Nurszultan Nazarbajev elnök kezdeményezésére. A társulat repertoárján több mint 50 darab szerepel. A fellépések fontos szerepet töltenek be a fiatal ország nemzeti identitásának megteremtésében, az Asztana Balett egyúttal Kazahsztán egyik kulturális nagykövete.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai