A közel-keleti olajfinomítók veszélyeztetettsége mellett, továbbra is a Hormuzi-szoros blokádja aggasztja leginkább a piacokat.
A hétfői nyitáskor ismét rosszul fogadták az olajpiacok, hogy a hétvége során elakadt az amerikai-iráni béketárgyalás második fordulója. A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára újabb 1 százalékkal, 106 dollár fölé nőtt, így egy héten belül már 10 százalékos a drágulás.
Donald Trump szombaton jelentette be, hogy az Egyesült Államok mégsem hajlandó Pakisztánban tárgyalóasztalhoz ülni a perzsa állam képviselőivel, mivel Teherán nem tesz eleget a követeléseinek, és az is bizonytalan, hogy éppen ki vezeti az országot.
Az iráni rakétatámadások miatt a tankerhajóknak továbbra is el kell kerülniük a Hormuzi-szorost, ahol korábban a világ nyersolaj kereskedelmének ötöde haladt át.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azt szeretné, ha a jövőben a szövetséges Omán is beszállna a szoros biztosításába.
Az ománi megbeszélés után Aragcsi a közösségi médiafelületén azt posztolta "fontos megbeszéléseket tartottunk a közös ügyeink és regionális fejlesztések témában".
"A fókusz azon van, hogy biztosítsuk a biztonságos tranzitot a kedves szomszédaink és a világ számára. A szomszédaink prioritást élveznek." - tette hozzá Aragcsi.
Az iráni külügyminiszter étfőn Szentpétervárra utazott, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon a közel-keleti rendezésről.
A Brent nyersolaj ára több mint 10%-ot emelkedett, amióta Donald Trump a múlt héten bejelentette, meghosszabbítja a tűzszünetet Teheránnal, hogy esélyt adjon a megállapodásra.