Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Vámpotenciál: Trump miatt a Viagráért is többet kell fizetniük az amerikaiaknak

Donald Trump elnök érkezik egy nagygyűlésre a Michigian állambeli Grand Rapidsban 2019 márciusában.
Donald Trump elnök érkezik egy nagygyűlésre a Michigian állambeli Grand Rapidsban 2019 márciusában. Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Bence Rácz K.
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Az unióra vonatkozó amerikai vámoknak részben az a célja, hogy az amerikai termelést fellendítsék. Annyi csak a probléma, hogy kiderült pár fontos vállalatról, hogy azok Amerikában forgalmazott termékeit Európában gyártják. Hogy Trump ezt benézte vagy figyelmen kívül hagyta, azt nem lehet tudni.

HIRDETÉS

Donald Trump szerint a globális vámrendszerekbe való amerikai beavatkozásnak az a két célja, hogy az amerikai termékek újból "az első helyen álljanak", illetve, hogy arra kényszerítse a vállalatokat, hogy azok az országaikon belül tartsák a termelést.

Mint azt az amerikai elnök a kongresszus egyik ülésén márciusban deklarálta: "ha a Trump-kormányzat alatt nem Amerikában gyártják a terméküket, akkor vámot fognak fizetni - és egyes esetekben meglehetősen nagyot".

A protekcionista vámpolitika számos olyan terméket is súlyt, amellyel kapcsolatban az Egyesült Államokban azt hiszik, hogy azok amerikaiak, valójában azonban jelenleg is Európában készülnek. A legtöbb ilyen terméket a multinacionális vállalatoknál gyártják. Ugyanis ezek azok a piaci szereplők, amelyek a globális piacok előnyeit képesek kihasználnii, és így más országokban termelnek, mint ahol eladnak.

A "vámveszély" arra kényszerít egyes amerikai gyártókat, hogy válasszanak: vagy elviselik a vámköltségeket és csökkentik nyereségüket, vagy áthárítják azokat az amerikai fogyasztókra. A legtöbb érintett vállalat egyelőre az Egyesült Államokban tárolja termékeit, és újraárazza azokat. Ugyanezek a vállalatok az uniós gyártósorok leállítása helyett a részleges áthelyezést is fontolgatják.

Az augusztus 1-ével életbe lépő vámok a lent felsorolt termékeket érintik majd. Ezek az EU-ban készülnek, és mindegyikre kivetik majd a 15%-os vámot, amelyről Donald Trump és Ursula Von der Leyen a múlt hétvégén Skóciában megállapodott.

1. John Deere 6R és 6M traktorok

Készült: Mannheim, Németország

Traktort gyártanak a John Deere-nél
Traktort gyártanak a John Deere-nél Copyright 2018 The Associated Press. All rights reserved

Az elnök tisztában van azzal, hogy a mezőgazdasági munkagépek nagy részét külföldön gyártják, hiszen a választási kampány során azzal fenyegetőzött, hogy 2024-ben 200%-os vámmal sújtja a vállalatot, ha az a termelés egy részét Mexikóba helyezi át. A mannheimi üzem a legnagyobb Deere-üzem az Egyesült Államokon kívül.

2. Viagra

Készült: Ringaskiddy, Írország.

A potencianövelőt Írországban gyártják
A potencianövelőt Írországban gyártják AP

A Pfizer Cork megyében található Viagra-üzemet 1969-ben építették, és 1998 óta is gyártják a tablettáikat. Az Írországból az Egyesült Államokba irányuló export túlnyomó többségét a gyógyszerek teszik ki, egyes becslések szerint ez az export 60%-át teszi ki.

Februárban az export volumene 450%-kal nőtt, mivel a vállalatok a vámok miatt nagy készleteket halmoztak fel és előre szállítottak termékeket.

3. Ray-Ban Wayfarers és Aviators

Készült: Olaszország

Joe Bidennek védjegyévé vált a Ray Ban napszemüveg.
Joe Bidennek védjegyévé vált a Ray Ban napszemüveg. AP Photo

Izgalmas egybeesés, hogy a Ray-Ban Aviators volt Trump elődjének, Joe Bidennek a kedvenc márkája. A Ray-Bant John Macready ezredes, az amerikai hadsereg légierejének katonája találta fel a 20. század elején, hogy megakadályozza, hogy a pilóták szeme a nagy magasságban kisüljön és a látásuk károsodjon.

4. Gillette borotvapengék

Készült: Łódź, Lengyelország

Tyson Gay amerikai rövidtávfutó éppen Gilette-tel borotválkozik.
Tyson Gay amerikai rövidtávfutó éppen Gilette-tel borotválkozik. AP Photo

A Procter & Gamble azt állítja, hogy a Łódźi üzemkomplexumuk a világ legnagyobb borotvagyára. A gyárból több mint 100 országba szállítmányoznak.

A lengyel üzem nem kizárólag az USA számára gyárt borotvatermékeket. A Procter & Gamble vezérigazgatója szerint az amerikai piacokon eladott termékek árai a vámok miatt emelkedni fognak.

Az eldobható borotvákat King C. Gillette találta fel Bostonban. A termékek akkor váltak népszerűvé, amikor 1917-ben az amerikai hadsereg minden katonának kiadott egy Gillette borotvát: ezzel a márka bebetonozta, hogy később a termékek minden amerikai otthon alapdarabjává váljanak.

5. Botox

Készült: Westport, Írország

A Botox a hollywood-i sztárok egy közkedvelt szépészeti kelléke.
A Botox a hollywood-i sztárok egy közkedvelt szépészeti kelléke. Damian Dovarganes/AP

Az Irish Times azt állítja, hogy az AbbVie Westportban található kampuszon állítják elő a "világ teljes Botox-készletét". A Los Angelesben feltalált és a hollywoodi sztárok által előszeretettel használt készítményt azok fecskendezik magukba, akik szeretnék elkerülni az öregedést. Az amerikai botoxpiac értéke körülbelül 4,8 millió dollár (4,2 millió euró). Az gyártó bejelentette, hogy a várható veszteségek ellensúlyozására állami beruházásokat hajt majd végre.

6. Polaroid instant film

Készült: Enschede, Hollandia

A Polaroid ma reneszánszát éli.
A Polaroid ma reneszánszát éli. PATRICIA MCDONNELL/AP2001

A világ egyetlen Polaroid filmgyára Hollandiában található. A Polaroid a hidegháború idején néptermék volt az Egyesült Államokban. Az Államokban a családok nagyrésze használta, hogy azonnali pillanatfelvételeket készíthessenek velük.

Amikor az amerikai vállalat a világválság miatt 2008-ban bejelentette, hogy leállítja a film gyártását, a rajongók követelésére egy hollandiai gyár folytatta azok gyártását. A Polaroid termékei a 2010-es évek óta reneszánszukat élik. A piac értéke 2024-ben 300 millió dollár (262,8 millió euró) volt.

7. Nicorette rágógumi

Készült: Helsingborg, Svédország

A Nicorette volt az első vállalat, ami a dohányzás elleni kampányokat támogatott.
A Nicorette volt az első vállalat, ami a dohányzás elleni kampányokat támogatott. AP Photo

1996-ban az FDA vényköteles termékből vény nélkül is megvásárolhatóvá tette a Nicorette rágógumit, ami egy nikotinos rágógumi. A termék azóta az amerikai drogériák polcainak alapdarabja.

A termék ismerős mindenkinek, akinek vannak ismerősei, akik bármikor megpróbáltak leszokni a dohányzásról. A Nicorette rágógumit Svédországban találták ki, ami továbbra is a brand termékeinek legfőbb gyártója annak ellenére, hogy Georgiában is próbálnak gyártani.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Donald Trump magas vámot és büntetést szab ki Indiára, amiért orosz olajat és fegyvert importál

Visszafelé sülnek el Trump elnök védővámjai

Tizenháromezer munkahelyet szüntet meg autóalkatrész üzletágában a Bosch