Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A Nike folytatja Marija Sarapova szponzorációját

A Nike folytatja Marija Sarapova szponzorációját
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A Nike továbbra is támogatja a doppingvétség miatt két évre eltiltott Marija Sapapovát.

A Nike továbbra is támogatja a doppingvétség miatt két évre eltiltott Marija Sapapovát. Az orosz teniszezőt 11 éves kora óta szponzorálja az amerikai sportruházati cég. 2010-ben írt alá vele egy 70 millió dolláros nyolc évre szóló szerződést.

Sarapova márciusban bukott meg a doppingteszten, a Nike ekkor felfüggesztette az együttműködést. Ám a Nemzetköz Tenisz Szövetség vizsgálata megállapította, hogy nem tudatosan, teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert a teniszező. A szerdai ítélet után a Nike mellett a Head teniszütőket gyártó cég is bejelentette, hogy folytatja Marija Sarapova támogatását.

A TAG Heuer és a Porsche még nem döntött a szponzoráció folytatásáról.

A Forbes magazin szerint az ötszörös Grand Slam győztes Marija Sarapova tavaly csaknem 22 millió fontot keresett.

Az orosz teniszező bejelentette, fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál az eltiltása miatt, mert a vizsgálat bebizonyította, hogy tudtán kívül használt doppingszert.

Sarapova márciusban, az ausztrál nyílt bajnokságon bukott meg a doppingteszten, miután meldoniumot találtak a szervezetében. A meldoniumot 2015 decemberében vette fel a WADA a doppingszerek listájára. A teniszező elismerte, hogy hibázott. Azzal érvelt, hogy évekkel ezelőtt magnéziumhiányt, szívritmuszavart és cukorbetegségre való hajlamot diagnosztizáltak nála. Ezeket kezelendő szedett meldoniumot tartalmazó gyógyszert már évek óta.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Két évre eltiltották Sarapovát

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában