Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Tőzsdehíd épül London és Sanghaj között

Tőzsdehíd épül London és Sanghaj között
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Nagy-Britannia és Kína a kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra vonása mellett a tőzsdéi összekötésére készül.

Összekötné tőzsdéit London és Sanghaj. George Osborne brit pénzügyminiszter kínai látogatása során bejelentette, hogy már készül a megvalósíthatósági tanulmány arról, miként kereskedhetnek a részvényekkel egyszerre a két tőzsdén.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

George Osborne a két ország kereskedelmi és politikai kapcsolatainak fellendítéséért utazott Kínába.

A sanghaji tőzsde épületében felszólalva azt mondta, hogy ha brit cégek pénzt tudnak gyűjteni kínai befektetőktől, a kínai cégek pedig megjelenhetnek Londonban az mindkét országnak jó. Új munkahelyek létesülnek, több lesz a befektetés és így magasabb lesz az életszínvonal.

A kínai tőzsdeválság hatására a Shanghai Composite index értéke már csaknem 40 százalékot esett június óta, a gazdaság növekedési üteme pedig 7 százalék körülire lassul idén. A brit pénzügyminiszter szerint ezért még nem kell elfordulni a világ második legnagyobb gazdaságától, Kínát továbbra is Nagy-Britannia egyik legfontosabb kereskedelmi partnerének tartja.

Hétfőn George Osborne azt jelentte be, hogy az Egyesült Királyság 2 milliárd font értékű garanciát vállal arra a projektre, amely keretében Kína részt vesz a Hinkley Point atomerőmű felépítésében.

Októberben Hszi Csin-ping kínai elnök az Egyesült Királyságba látogat, kínai államfő 10 éve nem járt az országban.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Irán háborúja miatti műtrágyaválság világszintű élelmiszerbiztonsági félelmeket kelt

Az EKB 2 százalékon tartja a kamatot, nő az infláció, lassul az euróövezet

Az euróövezeti infláció 3 százalékos az iráni háború olajsokkja miatt