Az összehangolt kibertámadásért senki sem vállalta még a felelősséget, de az EU attól tart, hogy ez csak egy teszt arra, hogy miként lehet néhány gombnyomással megbénítani Európa biztonságos élelmiszerellátását.
Legalább kilenc európai ország élelmiszerüzleteiben okozott fennakadásokat egy feltételezett kibertámadás hétfőn. A támadások következtében több szupermarketben leállt vagy meghibásodott a hűtőrendszer, emiatt egyes üzleteknek meg kellett semmisíteniük a megromlott élelmiszereket. Az Európai Unió szerint az esetek akár az európai élelmiszer-ellátási lánc szándékos megzavarására irányuló akció részei is lehetnek.
Belgiumban, Észtországban, Finnországban, Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában és Svédországban is jelentettek problémákat. Az incidensek során egyes hűtőberendezések hőmérséklete éjszaka megemelkedett, veszélyeztetve a fagyasztott és hűtést igénylő termékek minőségét. Az esetek különösen aggasztóak annak fényében, hogy három héttel korábban Franciaországban is hasonló kibertámadás érte az élelmiszerboltokat, amelynek következtében több száz üzletben kellett kidobni a megromlott árukészletet. Egyik támadás elkövetője sem jelentkezett eddig.
Christophe Hansen, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és élelmiszerügyért felelős biztosa közölte, hogy az unió rendkívül komolyan veszi az eseteket. Szerinte a támadások célja az élelmiszer-ellátási rendszer megzavarása és a fogyasztók bizalmának megingatása lehet.
Belgiumban több nagy áruházlánc, köztük a Carrefour, a Delhaize, a Colruyt és az Intermarché üzletei is érintettek voltak. A Carrefour mintegy 15 üzletében jelentkeztek problémák, a hatóságok pedig vizsgálatot indítottak. A hollandiai és luxemburgi üzletekben szintén észleltek fennakadásokat. Olaszországban legalább öt üzletet érintett az incidens, a kormány pedig a hírszerző szolgálatok bevonásával tervezett egyeztetést a kiberbiztonsági helyzetről.
Írországban a SuperValu 13 üzletét érte informatikai incidens, Portugáliában pedig az Intermarché hét áruházában jelentkeztek problémák. Svédországban a Coop hat üzletében állt helyre a hűtés egy kibertámadást követően. A vállalat szerint az érintett üzletek elavultabb, 4G-alapú hálózati kapcsolaton működtek, ami nagyobb kitettséget jelenthetett a támadásokkal szemben.
Finnországban és Észtországban szintén vizsgálják az eseteket. Az észt közszolgálati média beszámolója szerint legalább egy üzletben a hackerek akár 50 Celsius-fokra is megemelték a hűtőberendezések hőmérsékletét. Finnországban egyelőre nem zárták ki, hogy hálózati beavatkozás okozta a rendellenességeket.
A szakértők szerint az esetek rámutatnak arra, hogy a modern üzletekben használt, internethez kapcsolódó hűtőrendszerek komoly kiberbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Paolo Falcioni, az APPLiA európai háztartásigép-ipari szervezet főigazgatója szerint a gyártóknak és a kereskedőknek egyaránt gondoskodniuk kell arról, hogy egy hálózati támadás esetén az üzletek dolgozói távolról történő hozzáférés nélkül is ellenőrizni tudják a hőmérsékletet és megvédhessék az élelmiszereket.
Az esetek nyomán ismét előtérbe került az Európai Unió kiberbiztonsági szabályozásának szigorítása, különösen az internetre kapcsolódó eszközök védelme. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy a különböző országokban tapasztalt meghibásodások mögött összehangolt támadássorozat áll-e, és ki lehet a felelős az incidensekért.