2026 elején még a túl sok olaj miatt aggódtunk, tavasszal már az ellátás összeomlásától tartottunkak. A nyári áresést ősszel újabb drágulás követte: a piacot a közel-keleti háború, a tankerek elleni támadások és a fogyó tartalékok mozgatták.
Kevés dolog jelzi annyira érzékenyen a világpolitikai feszültséget, mint az olaj ára. Példa erre az utóbbi néhány nap, amikor enyhe enyhítés látszik egy korábbi durva emelkedés után.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egy politikai fenyegetés vagy agresszív kijelentés megdrágíthatja, egy tűzszüneti bejelentés olcsóbbá teheti, még mielőtt egyetlen tanker is irányt változtatna. A 2026-os év október közepéig különösen látványosan példázta ezt: az európai szempontból meghatározó Brent nyersolaj határidős jegyzése az első kereskedési napon 60,75 dolláron zárt, október 14-én viszont már 106,06 dollár volt. Ez mintegy 75 százalékos emelkedés, közben azonban meredek zuhanások is megszakították a drágulást.
Több tankhajó is akadt ebben a periódusban, amelynek rakománya közel 50 százalékos árváltozáson ment át.
Az év elején sokan a túlzott olajbőség miatt siránkoztak
Január elején a piac alapvető problémája a túlkínálat veszélye volt. A Brent egy jelentős éves áresés után kezdte 2026-ot, és a befektetők azt mérlegelték, hogy a termelés bővülésével képes-e lépést tartani a fogyasztás.
A hónap végére azonban hetven dollár fölé emelkedett a jegyzés. Egyszerre több helyen akadozott az ellátás: visszaestek Venezuela olajszállításai Nicolás Maduro amerikai elfogása után, áramszünet állította le a kazahsztáni Tengiz olajmezőt, az Egyesült Államokban pedig téli viharok fogták vissza a kitermelést. Ehhez társult az Irán körüli amerikai katonai felvonulás. A drágulást ekkor még fékezte a más térségekből érkező kínálat, valamint az a várakozás, hogy az év egészében jelentős olajfelesleg keletkezik.
Február 27-én, az amerikai–izraeli támadás előtti utolsó kereskedési napon a Brent 72,48 dolláron zárt. A piac már számolt a háború lehetőségével: az amerikai–iráni nukleáris tárgyalások nem hoztak megállapodást, Trump pedig határidővel és súlyos következményekkel fenyegette Teheránt.
A háború az olaj útját is elvágta
A február 28-án megindult háború alapvetően változtatta meg a helyzetet. A legnagyobb veszélyt a Hormuzi-szoros forgalmának megbénulása jelentette: ezen az útvonalon a háború előtt a világ olajellátásának hozzávetőleg ötöde haladt át. Március 9-én a Brent nap közben 119,50 dollárig ugrott, miközben az exportnehézségek miatt több jelentős termelő is visszafogta a kitermelést.
A válság megmutatta az olajellátás katonai sebezhetőségét. Hiába működik egy olajmező, ha a kitermelt nyersanyagot nem lehet biztonságosan elszállítani. A hajózás tartós akadályozása a termelőket is leállásra kényszerítheti, a rendelkezésre álló olaj pedig egyre drágább kerülőutakon jut el a vevőkhöz. Az IEA márciusi jelentése az ellátási zavarok mellett már a magasabb árak fogyasztást visszafogó hatásával is számolt.
A kormányok ekkor a stratégiai készletekhez nyúltak. A Nemzetközi Energiaügynökség tagállamai március 11-én 400 millió hordó olaj hozzáférhetővé tételéről állapodtak meg: ez volt a szervezet történetének legnagyobb összehangolt készletfelszabadítása. Az intézkedés átmeneti utánpótlást biztosított, de a szállítási útvonalak biztonságát önmagában nem tudta helyreállítani.
Trump néhány mondata is megmozgatta az árakat
A kereskedők közben minden olyan jelzésre érzékenyen reagáltak, amelyből a háború várható időtartamára következtethettek. Március 10-én például több mint hét százalékot esett a Brent, miután Trump arra utalt, hogy a konfliktus hamarosan véget érhet.
Ennek piaci logikája van, mivel a határidős ár a későbbi ellátásra vonatkozó várakozásokat is tükrözi. Ha a kereskedők tartós hiánytól félnek, magasabb árat fogadnak el; ha közeledni látják a megállapodást, a korábban beépített kockázati felár gyorsan csökkenhet. Ez magyarázza, hogy egy diplomáciai bejelentés akkor is jelentős áresést válthat ki, amikor a fizikai szállítások még alig változtak.
Júniusban viszont majdnem eltűnt a háborús drágulás
Júniusban a támadások szüneteltetése és a diplomáciai közeledés lefelé nyomta az árakat. Június 9-én mintegy három százalékkal esett az olaj, miután Irán és Izrael bejelentette az egymás elleni csapások leállítását.
A hónap végére a Brent 72,92 dollárra került, lényegében visszatért a háború előtti szintre. A Hormuznál korábban feltorlódott szállítmányok egy része kijutott az öbölből, átmenetileg növelve a hozzáférhető kínálatot. A júniusi áresésben ezért a békeremény mellett ténylegesen piacra kerülő olaj is szerepet játszott.
A legsúlyosabb, 150–200 dolláros árjóslatok nem teljesültek. A kínai import és fogyasztás visszaesése, az amerikai kitermelés növekedése, a tartalékok felhasználása és az alternatív exportútvonalak egyaránt tompították a sokkot. Szaúd-Arábia például növelte a vörös-tengeri Yanbu kikötőjéből induló szállításait. A júniusi hajózási enyhülést azonban júliusban újabb visszaesés követte.
Őszre elfogyott a nyári megnyugvás
A tartós rendezés elmaradása ismét felhajtotta az árakat. Az augusztus végi Reuters-felmérésben az elemzők a Hormuz körüli szállítási zavarokat nevezték az egyik legfontosabb árfelhajtó tényezőnek, miközben a gyenge kínai kereslet továbbra is fékezte a drágulást. Az OPEC+ közben folytatta korábbi önkéntes termeléskorlátozásainak feloldását.
Szeptemberben a tankerek elleni támadások és a szaúdi létesítményeket érő csapások már ismét 110 dollár közelébe hajtották a nyersolajat. Az IEA szerint augusztusban naponta átlagosan 3,1 millió hordóval csökkentek a világ készletei. Bár a magas árak visszafogták a fogyasztást, az ellátás ennél is gyorsabban szűkült.
Októberben a szaúdi–húszi összecsapások és a hajózás elleni újabb támadások tartották fenn az idegességet. Október 14-én a Brent 106,06 dolláron zárt, miután támadás érte a Saudi Aramco egyik igazgatási épületét. A piac azt mérlegelte, mennyire kerülhet veszélybe a tágabb szaúdi olajinfrastruktúra.
Másnap hajnalban viszont 104,42 dollárra csökkent a jegyzés. Az amerikai kormány a korábban szankcionált tartályhajók egy részének újbóli bevonását mérlegelte a legális olajszállításba, ami enyhíthetné a fuvarozási költségeket. Ugyanazon a piacon tehát egyszerre hatott az újabb támadások veszélye és az olcsóbb szállítás reménye.
Miért nem ugyanazt mutatja a tőzsde és a benzinkút?
Az „olajár” többféle árat takar. A hírekben rendszeresen szereplő Brent határidős jegyzése eltérhet a rövid határidővel ténylegesen megvásárolható rakományok árától. Áprilisban különösen nagyra nyílt az olló: a közvetlenül hozzáférhető nyersolaj jóval drágább lehetett annál, amit a háború gyors lezárásában bízó határidős piac mutatott.
Az autós ráadásul feldolgozott üzemanyagot vásárol. A kúti árban a nyersolaj mellett a finomítás, a szállítás, az értékesítés és az adók is megjelennek. Emiatt a nyersolaj tízszázalékos áreséséből nem következik automatikusan ugyanekkora benzinkúti árcsökkenés.
A dízel különösen érzékeny ponttá vált: a közel-keleti ellátási zavarokat az orosz finomítókat érő ukrán támadások is súlyosbították. Az IEA októberi jelentése szerint a globális olajkészletek szeptember végére 509 millió hordóval kerültek a háború előtti szint alá. A magas üzemanyagárak már a fogyasztást is visszafogják, de a szervezet az év végéig továbbra is ellátási hiányt vár.
Ez teszi különösen bizonytalanná a következő hónapokat. A tartalékok hónapokon át tompították a háború következményeit, ám a fogyásukkal egy újabb kiesést egyre nehezebb ellensúlyozni. A tartós árcsökkenéshez ezért biztonságosan közlekedő tankerekre, működő finomítókra és újra feltölthető készletekre is szükség lesz.
Mi függ Amerikától?
A november 3-i amerikai időközi választás újabb fordulópont lehet: a drága üzemanyag súlyos politikai tehertétel a republikánusoknak, ezért Trumpot már a kampányban is az árak leszorítására és a konfliktus enyhítésére ösztönzi. Az elnök októberben azt ígérte, hogy a voksolásig nem indít újabb támadást Irán ellen, ez azonban önmagában nem jelent tartós rendezést.
A választás utáni irány bizonytalan: egy republikánus vereség növelheti a megállapodás politikai kényszerét, a párt sikerét viszont Trump a keményebb fellépés támogatásaként is értelmezheti. Az előbbi forgatókönyv csökkenthetné az olajárba épült háborús felárat, az újabb katonai eszkaláció viszont emelhetné azt. A választási eredménynél végül az lesz fontosabb, hogy az amerikai döntések nyomán biztonságosabbá válik-e a hajózás, és tartósan több olaj jut-e a világpiacra.