Az amerikai hadsereg egy mindössze 61 centiméteres, néhány ezer dollárba kerülő rakétát tesztelt a kis támadó drónok megsemmisítésére. A Harpe megszüntetheti a modern légvédelem egyik legnagyobb képtelenségét:, hogy olcsó repülő szerkezetekre százezres vagy milliós rakétákat kell kilőni.
Egy drón miatt kellett elköltöztetni az F–22-eseket
Az amerikai program hátterében egy különösen kínos biztonsági eseménysorozat áll. 2023 decemberében több napon keresztül ismeretlen eredetű drónok jelentek meg a virginiai Langley–Eustis légibázis fölött, és a berepülések miatt az amerikai légierő átmenetileg egy másik repülőtérre telepítette az ott állomásozó F–22 Raptor lopakodó vadászgépek egy részét. Ezt a típust tartják a világ legfejlettebb harci repülőjének, amiből az USA nem is ad el senkinek, noha a gépet már nem fejlesztik tovább.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az incidens megmutatta, hogy még a világ legdrágább harci repülőgépeit őrző támaszpontok is sebezhetők lehetnek néhány olcsó drónnal szemben. A légibázist ugyan nagy hatótávolságú radarok és légvédelmi rendszerek védik az ellenséges repülőgépektől vagy rakétáktól, egy alacsonyan repülő kisméretű célpont megsemmisítése azonban egészen más feladat.
Amerikai területen ráadásul nem lehet korlátlanul légvédelmi rakétákat vagy gépágyúkat használni. A kilőtt lövedékek és a célpont roncsai lakóházakra, utakra vagy polgári légi útvonalakra hullhatnak. A drónt zavaró nagy teljesítményű elektronikai rendszer pedig más kommunikációs és navigációs eszközök működését is befolyásolhatja, zavarhatja
Az Egyesült Államok ezért olyan pontos, kis hatótávolságú fegyvert keres, amely minimális járulékos kárral használható katonai bázisok, repülőterek, határszakaszok, kikötők vagy nagy tömegrendezvények közelében.
Egy minicég kínál megoldást
Az amerikai fegyveres erők az arizonai Yuma kísérleti telepen próbálták ki a Perseus Defense Harpe nevű mikrorakétájának továbbfejlesztett, Mk–III-as változatát. Az alig egy éves kaliforniai startup szerint egy elfogórakéta jelenlegi gyártási költsége körülbelül 2500 dollár, vagyis kevesebb, mint számos polgári használatra árusított nagyobb dróné.
A tesztet a NORAD és az Egyesült Államok Északi Parancsnokságának Falcon Peak 26.2 nevű drónvédelmi gyakorlatán hajtották végre. A kísérlet célja olyan eszközök összehasonlítása volt, amelyek amerikai katonai bázisokat, fontos épületeket és más, akár sűrűn lakott területen lévő létesítményeket is megvédhetnek a kis pilóta nélküli repülőgépektől.
A Harpe körülbelül 61 centiméter hosszú, bejelentett hatótávolsága nagyjából két kilométer. A nyolc rakétát befogadó indítóberendezés tömege nem éri el a 36 kilogrammot, ezért kisebb katonai járműre, hajóra vagy akár nagyobb drónra is felszerelhető, de szükség esetén néhány katona is mozgathatja.
A rakéta elsősorban az úgynevezett 1-es és 2-es csoportba sorolt drónok ellen készül. Ezek közé tartoznak a néhány kilogrammos felderítőgépek, módosított kereskedelmi drónok és a legfeljebb körülbelül 25 kilogrammos, robbanóanyaggal felszerelt támadó szerkezetek.
A védekezés általában drágább, mint maga a támadás
A drónháború egyik legsúlyosabb problémája nem az, hogy a kis repülő szerkezeteket lehetetlen lelőni, hanem az, hogy a megsemmisítésük aránytalanul sokba kerülhet. Egy néhány ezer vagy néhány tízezer dolláros támadó drón ellen gyakran százezer dolláros elfogórakétát kell indítani, a nagyobb légvédelmi rendszerek egyes lövedékeinek ára pedig milliós nagyságrendű.
Ez katonailag sikeres, gazdaságilag azonban veszélyes védekezés. A támadó már akkor is elérheti céljának egy részét, ha drónjait lelövik, hiszen olcsó eszközökkel kényszeríti drága és nehezen pótolható rakétái felhasználására az ellenfelet.
A problémát a katonai szaknyelvben a lövésenkénti költséggel – cost per shot, illetve cost per kill – írják le. Utóbbi a megsemmisítés árát jelenti. Legalább ilyen fontos az úgynevezett tármélység, vagyis hány elfogóeszköz áll azonnal rendelkezésre, milyen gyorsan lehet újratölteni az indítókat, és melyik fél készlete fogy el előbb.
Egy drónraj ellen hiába tökéletes egy légvédelmi rakéta, ha az indítóban csak négy vagy nyolc darab található, a támadó pedig több tucat célponttal képes egyszerre túlterhelni a rendszert. A Harpe jelentősége ezért nem pusztán az alacsony ára, hanem az, hogy elméletileg jóval nagyobb mennyiségben lehetne gyártani, raktározni és telepíteni, mint a hagyományos légvédelmi rakétákat.
Nem megzavarja, hanem eltalálja a drónt
A kis drónok ellen jelenleg az elektronikai hadviselés kínálja az egyik legolcsóbb védelmet. A zavaróberendezések megszakíthatják a drón és kezelője közötti rádiókapcsolatot, elnyomhatják a műholdas navigációs jeleket, vagy hamis helyzetadatokat küldhetnek a repülő szerkezetnek.
Ez azonban nem minden esetben működik. Az előre beprogramozott útvonalon, belső navigációval repülő drónnak nincs szüksége folyamatos rádiókapcsolatra. A mesterséges intelligenciával támogatott képfelismerés akár műholdas helymeghatározás nélkül is elvezetheti céljához, az optikai kábellel irányított eszközt pedig rádiózavarással gyakorlatilag lehetetlen eltéríteni.
A Harpe ezért nem elektronikai úton próbálja hatástalanítani, hanem fizikailag eltalálja a drónt. A gyártó olyan önirányító, „lőj és felejtsd el” rendszer kialakítására törekszik, amely az indítás után már nem igényel folyamatos emberi rávezetést.
Az indító külső radaroktól és optikai érzékelőktől kaphatja meg a célpont helyzetét. A yumai bemutatón a rendszert az Anduril Lattice parancsnoki hálózatához kapcsolták. Ez több különböző érzékelő adatait egyesítheti, azonosíthatja a fenyegetést, majd kijelölheti a célpontot az elfogórakétának.
A lézer még nem old meg mindent
A drónelhárítás legolcsóbb lehetséges eszközeként gyakran a lézerfegyvereket említik. Ha a rendszer már üzemel, egyetlen lövéshez lényegében csak elektromos energiára van szükség, így az ára elenyésző lehet egy rakétáéhoz képest.
A lézereknek azonban folyamatosan a célponton kell tartaniuk a sugarat, amíg annak szerkezete át nem ég vagy érzékelői tönkre nem mennek. Hatékonyságukat csökkentheti a köd, az eső, a por, a füst és a légköri turbulencia, miközben nagy energiaellátást és hűtőrendszert igényelnek.
A gépágyúk és nehézgéppuskák lövedékei olcsóbbak, viszont nehéz velük eltalálni a gyorsan mozgó kis célpontokat. A célt elhibázó lövedékek kilométerekkel távolabb is becsapódhatnak. Az elfogódrónok rugalmasabbak, de időre van szükségük a felszálláshoz és a cél üldözéséhez, egy gyors támadásnál pedig könnyen elkéshetnek.
A minirakéta ezek közé illeszkedik. Drágább az elektronikai zavarásnál vagy egy lézerlövésnél, viszont gyorsan indítható, önirányító és olyan drónok ellen is használható, amelyek nem függnek zavarható rádiókapcsolattól.
A jövő drónvédelme ezért valószínűleg nem egyetlen csodafegyverből áll majd. A radarokkal és optikai kamerákkal összekapcsolt rendszer először megpróbálhatja elektronikusan eltéríteni a célt, majd elfogódrónt, lézert, gépágyút vagy mikrorakétát választhat attól függően, hogy milyen gyors, veszélyes és értékes a közeledő eszköz.
A 2500 dolláros árhoz még sok mindent hozzá kell számítani
A Perseus által említett 2500 dollár nem az amerikai hadsereg végleges beszerzési ára, hanem a vállalat közlése szerinti jelenlegi gyártási költség. Ebben nincs benne a radar, az optikai érzékelők, az indító, a kommunikációs hálózat, a karbantartás és a kezelőszemélyzet kiképzése.
Maga a Perseus is tízezer dollár alatti teljes lövésenkénti költséget jelöl meg célként. Ez még mindig töredéke lenne a jelenlegi kinetikus elfogórendszerek árának, de csak akkor, ha a rakéta megbízhatóan talál, és valóban nagy sorozatban gyártható.
Egy bemutató azt sem bizonyítja, hogyan teljesítene a rendszer ködben, erős elektronikai zavarás mellett, eltérő irányokból érkező drónraj vagy megtévesztő célpontok ellen. Nem nyilvános a teszt pontos találati aránya sem, ezért egyelőre korai lenne kész fegyverrendszerként beszélni róla.
A Harpe valódi próbája az lesz, sikerül-e a startup ígéretéből katonai tömegterméket készíteni. Ha igen, az nem pusztán egy újabb drónelhárító fegyvert jelentene. Megfordíthatná a drónháború eddigi gazdasági logikáját: a védekezőnek végre nem kellene százszor vagy ezerszer drágább rakétát kilőnie, mint amennyibe az ellene küldött célpont került.