Egyre nő az aggodalom a még életben lévő, és a halálsoron várakozó foglyok miatt, de a rendszer kíméletlenségének enyhülésére nincsenek jelek.
Az iráni hatóságok július 28-án hajnalban, Iszfahán Alikhani terén nyilvánosan felakasztották Abolfazl Sepahi Badjanit és Amirhossein Safari Hosseinabadit. Az iráni igazságügyi hatóságok szerint az elítéltek a januári tüntetések idején négy biztonsági ember halálában játszottak szerepet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A kivégzésekről az Iran International mellett más források is beszámoltak, a helyszínen nagy rendőri és biztonsági készültséget említve.
Az ENSZ emberi jogi szakértői 27-én, közvetlenül a kivégzések előtt felszólították Iránt, hogy semmisítse meg az ügyben tizenkét tiltakozóra egyetlen zárt tárgyaláson kiszabott halálos ítéleteket. A világszervezet közleménye kínzásról, kikényszerített vallomásokról, eltűnésekről és a megfelelő jogi védelem hiányáról szóló állításokat is rögzített.
Ali Khamenei halála nem enyhülést, hanem még keményebb rendszert hozott Iránban
Ali Khamenei ajatollah 2026. február 28-án, az Irán ellen indított amerikai–izraeli légicsapások első napján vesztette életét. Halála nem pusztán egy több mint három és fél évtizede uralkodó vezető távozását jelentette: az Iszlám Köztársaság egyszerre került külső háborúba, belső legitimációs válságba és vezetési bizonytalanságba. A rendszer azonban nem omlott össze. Ellenkezőleg: az első hónapok tapasztalatai szerint a hatalom a túlélést elsősorban a biztonsági apparátus megerősítésével és az ellenzék megfélemlítésével próbálta biztosítani.
Az iráni vezetés már Khamenei halála előtt is rendkívül keményen reagált a 2025 decemberében kezdődött, majd 2026 januárjában országossá vált tiltakozásokra. Az Amnesty International és a Human Rights Watch szerint a biztonsági erők január 8–9-én tömegesen alkalmaztak éles lőszert, miközben tízezreket tartóztattak le, köztük gyerekeket is. Az emberi jogi szervezetek a Khamenei-korszak évtizedeinek legsúlyosabb megtorlásáról beszéltek, amelyet teljes vagy részleges internetleállásokkal igyekeztek elrejteni a külvilág elől.
A represszió eszközei hagyományosan több szinten működnek. Az utcai tiltakozásokat a Forradalmi Gárda, a Baszídzs milícia, a rendőrség és a hírszerző szervek verik le; ezt tömeges letartóztatások, ismeretlen helyen történő fogva tartások és kikényszerített vallomások követik.
A forradalmi bíróságok ezután gyakran olyan tág és politikailag felhasználható tényállások alapján ítélkeznek, mint az „ellenségeskedés Istennel”, a „földi romlottság” vagy az együttműködés ellenséges államokkal. Az eljárások sokszor gyorsítottak, zártak, a vádlottak pedig nem választhatnak szabadon ügyvédet.
A halálbüntetés ebben a rendszerben nemcsak igazságszolgáltatási szankció, hanem politikai üzenet is
A kivégzések azt közvetítik, hogy a hatalom az állam elleni tiltakozást, az ellenzéki szervezetek támogatását, sőt akár a külfölddel való feltételezett információcserét is nemzetbiztonsági támadásként kezeli. A januári tiltakozások után a halálos ítéleteket hónapokon belül végrehajtották, miközben emberi jogi szervezetek kínzásról, kierőszakolt vallomásokról és tisztességtelen perekről számoltak be. Júliusra már több tucat tüntető és politikai fogoly került közvetlen kivégzési veszélybe.
Khamenei halála után a rendszer formailag gyorsan rendezte az utódlást. Március 8-án fiát, Mojtaba Khameneit választották meg a Khomeini-rendszer harmadik legfőbb vezetőjévé. A kinevezés mögött döntően a Forradalmi Gárda állt, amely olyan vezetőt látott benne, aki nem korlátozza az elnyomó szervezet katonai és politikai befolyását. A választás ezért nem csupán dinasztikus hatalomátadásként értelmezhető, hanem annak jeleként is, hogy Irán egyre kevésbé papi, és egyre inkább katonai-biztonsági rendszerként működik.
Az új legfőbb vezető személyes helyzete tovább növeli a Forradalmi Gárda súlyát. Mojtaba Khamenei a hírek szerint súlyosan megsérült ugyanabban a támadásban, amelyben apja meghalt, és kinevezése óta nem jelent meg nyilvánosan. Bár az iráni elnök szerint a kapcsolatfelvétel vele fokozatosan javul, a döntéshozatal tényleges mechanizmusa legalábbis homályos.
A legfőbb vezető fizikai távolléte, a háborúban megölt magas rangú tisztségviselők és a meggyengült civil kormányzat együtt azt eredményezhetik, hogy a napi hatalomgyakorlás egyre inkább katonai parancsnokok, hírszerző szervek és keményvonalas politikusok kezébe kerül.
A rendszer várható lépései ezért mindenekelőtt megelőző jellegűek lesznek
A hatóságok valószínűleg nem várják meg újabb tömegmozgalmak kialakulását, hanem már a szervezkedés korai szakaszában fellépnek az aktivistákkal, szakszervezeti vezetőkkel, újságírókkal, diákokkal és az áldozatok hozzátartozóival szemben. Folytatódhatnak a célzott letartóztatások, az útlevél-bevonások, a vagyonelkobzások, a munkahelyi elbocsátások és az online tevékenység miatti büntetőeljárások. Háborús körülmények között különösen könnyű minden belső kritikát kémkedésnek, izraeli vagy amerikai együttműködésnek minősíteni. Az Amnesty International szerint az iráni állam már eddig is a „háborús helyzetre” hivatkozva gyorsította fel a politikai pereket és kivégzéseket.
Várható az internet és a kommunikáció még szorosabb ellenőrzése is. A 2026-os digitális leállások azt mutatták, hogy Irán központilag képes a nemzetközi internetkapcsolatok szinte teljes megszakítására, miközben bizonyos állami, egyetemi vagy kiválasztott gazdasági hálózatokat működésben tart. Ez lehetővé teszi, hogy a hatalom válsághelyzetben elszigetelje a lakosságot, akadályozza a tiltakozások szervezését, és korlátozza a kivégzésekről vagy erőszakos fellépésekről szóló felvételek kijutását. Mindeközben viszont fenntartja saját kommunikációs hegemóniáját.
Mindez azonban nem feltétlenül jelenti, hogy a rendszer stabilabbá is vált. A keményebb fellépés mögött részben éppen a hatalom bizonytalansága áll. Ali Khamenei személyes tekintélye, kapcsolatrendszere és közvetítő szerepe évtizedeken át összetartotta a papi, katonai, gazdasági és politikai frakciókat. Fia ennél jóval gyengébb vallási legitimációval rendelkezik, miközben hatalomra kerülését sokan örökletes, dinasztikus utódlásnak tekintik egy olyan köztársaságban, amely hivatalosan éppen a monarchia megdöntéséből vezeti le létjogosultságát.
Ezért a következő időszakban kettős politika várható
Kifelé a vezetés az egység, a nemzeti ellenállás és a külső ellenséggel szembeni védekezés képét mutatja, befelé azonban tovább növeli a megfigyelést, a letartóztatásokat és a példastatuáló büntetéseket. A nyilvános kivégzések ennek a logikának különösen szélsőséges, de tudatosan választott eszközei: nemcsak az elítélteket büntetik, hanem az egész társadalom számára láthatóvá teszik, milyen árat követelhet a rendszerrel való szembefordulás.
Ali Khamenei halála tehát egyelőre nem nyitotta meg az utat a politikai enyhülés előtt. Inkább felgyorsította azt a folyamatot, amelyben az Iszlám Köztársaság vallási-politikai rendszerből egyre nyíltabban katonai és nemzetbiztonsági állammá alakul. Az új vezetés legfontosabb célja nem a társadalmi megbékélés, hanem a túlélés; ennek eszköze pedig várhatóan továbbra is az erőszak, a félelem és az ellenzéki tevékenység kriminalizálása lesz.