Egy kanadai állampolgárságú, kínai származású munkatársat kémkedés gyanújával tartóztattak le a NATO európai főparancsnokságán. Az ügy kínos figyelmeztetés, de legalább a szövetség belső biztonsági rendszere ezúttal működésbe lépett.
A lefogott nő a belgiumi Mons közelében működő SHAPE-nél, vagyis a Supreme Headquarters Allied Powers Europe parancsnokságán dolgozott. Ez nem egyszerű adminisztratív NATO-iroda, hanem itt tervezik és hangolják össze a szövetség katonai műveleteit, védelmi terveit, parancsnoki és irányítási rendszereit.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A belga szövetségi ügyészség közlése szerint a munkatársat azzal gyanúsítják, hogy „egy harmadik ország javára” kémkedett, és egy bűnszervezet tagja lehetett. Az ügyészség egyelőre nem közölte sem a nő nevét, sem annak az országnak a nevét, amelynek állítólag dolgozott. A gyanúsított kínai származása ezért jelenleg nem tekinthető bizonyítéknak arra, hogy Peking állna az ügy mögött.
A nyomozás a NATO belső biztonsági szolgálatának jelzése után indult. A SHAPE biztonsági emberei értesítették a belga katonai hírszerzést, majd bekapcsolódott a szövetségi ügyészség és a rendőrség is. A gyanúsított lakóhelyén és NATO-s munkahelyén házkutatást tartottak, a digitális eszközök átvizsgálásában pedig a belga rendőrség számítógépes bűnözés elleni szakemberei is részt vettek.
Nem tudni, milyen titkokhoz férhetett hozzá
Az eset első látásra egyenesen a hidegháborús kémregényeket idézi: egy feltételezett ügynök a NATO katonai központjában, néhány folyosónyi távolságra Európa legérzékenyebb védelmi terveitől.
A jelenleg ismert adatok azonban ennél óvatosabb értelmezést indokolnak. A hatóságok nem közölték, hogy a nő milyen részlegen dolgozott, milyen biztonsági minősítéssel rendelkezett, és hozzáfért-e egyáltalán titkosított katonai dokumentumokhoz. Az sem világos, hogy történt-e tényleges információátadás , vagy a hatóságok még az előkészítési szakaszában avatkoztak közbe.
A kémelhárítás egyik legnehezebb feladata a kár felmérése
Egy ellopott hadműveleti terv vagy jelszó viszonylag könnyen azonosítható. Sokkal nehezebb megállapítani, hogy valaki hónapokon át milyen neveket, munkarendet, belső kapcsolatokat, informatikai szokásokat vagy szervezeti gyengeségeket jegyzett meg.
Egy hírszerző szolgálat számára nem kizárólag a „szigorúan titkos” dokumentum értékes. Hasznos lehet annak ismerete, hogy ki melyik részlegen dolgozik, melyik tiszt elégedetlen, milyen rendszereket használnak, kik utaznak rendszeresen Ukrajnába, vagy hol vannak gyenge pontok az épület fizikai és digitális védelmében.
Ki vigyáz a NATO titkaira? Nem elég koncentrált a központi ellenőrzés
A NATO biztonsági rendszere többszintű, és részben éppen ezért sebezhető. A szövetség nem egyetlen állam, saját rendőrséggel és egységes titkosszolgálattal, hanem 32 ország politikai és katonai szervezete, amely nem teljesen zárt.
A NATO Biztonsági Hivatala, a NATO Office of Security feladata a biztonsági szabályok összehangolása a tagállamok, a katonai és polgári NATO-szervezetek, valamint a partnerszervezetek között. A hivatal felel a brüsszeli NATO-központ, annak személyzete, továbbá a főtitkár és a külföldi missziók egyes védelmi feladataiért is.
A katonai parancsnokságoknak – így a SHAPE-nek – saját belső biztonsági szervezetük van. Ezek végzik a beléptetést, az épületvédelmet, az informatikai ellenőrzést, a gyanús tevékenységek felismerését és az esetleges belső vizsgálatok megindítását. A tényleges biztonsági átvilágítás azonban jellemzően nem kizárólag a NATO feladata.
Több hírszerzési szakértő szerint széles rést jelent, hogy a munkatársak átvilágítását és biztonsági tanúsítványát annak a tagállamnak a hatóságai adják ki, amelynek az illető az állampolgára. A NATO Biztonsági Hivatala a nemzeti hatóságoktól kéri a szükséges engedélyt, a vizsgálat pedig hónapokig, szélsőséges esetben akár egy évnél tovább is tarthat.
A NATO szabályai szerint minden tagállamnak saját nemzeti biztonsági hatóságot kell működtetnie, amely felelős a NATO-tól kapott minősített információ védelméért. Ez azt jelenti, hogy a rendszer biztonsága szükségképpen az egyes tagállamok megbízhatóságától és átvilágítási gyakorlatától is függ.
Ebben rejlik a NATO egyik örök problémája: a szövetség erejét az adja, hogy sok ország megosztja egymással az információit, ám ugyanebből fakad az egyik legnagyobb gyengesége is. Minél több állam, minisztérium, parancsnokság, vállalkozó, diplomata és gyakornok kapcsolódik a rendszerhez, annál nagyobb lehet a támadási felület.
A „need to know”, vagyis a szükséges ismeret elve elméletben korlátozza, hogy egy munkatárs csak ahhoz férjen hozzá, amire valóban szüksége van. A gyakorlatban azonban egy nagy nemzetközi szervezetben az információk, személyek és digitális rendszerek nem választhatók el tökéletesen egymástól.
A „Topáz”, aki éveken át fényképezte a NATO iratait
A mostani eset távolról sem az első kémügy a NATO történetében. A hidegháború egyik legsúlyosabb behatolását egy Rainer Rupp nevű nyugatnémet állampolgár hajtotta végre. Őt az NDK hírszerzése szervezte be, majd 1977-ben munkát kapott a NATO brüsszeli központjában. „Topáz” fedőnéven több mint egy évtizeden át adott át rendkívül érzékeny dokumentumokat a keletnémet állambiztonságnak, amely az anyagokat továbbította a Szovjetuniónak.
Rupp hozzáfért a NATO legmagasabb, „Cosmic Top Secret” minősítésű irataihoz is. A dokumentumokat az irodájában vagy otthon fényképezte le, és a becslések szerint körülbelül tízezer oldalnyi anyagot juttatott el a keleti blokkhoz. Ezek között voltak a NATO stratégiai értékelései, nukleáris tervekkel kapcsolatos iratok, valamint a Pershing II rakéták és robotrepülőgépek európai telepítésére vonatkozó információk.
A NATO éveken át nem tudott a behatolásról. Ruppot csak a keletnémet rendszer összeomlása és a hírszerzési irattárak megnyílása után sikerült azonosítani. 1994-ben tizenkét év szabadságvesztésre ítélték. Az ügyet a német ügyészség a szövetség történetének egyik legsúlyosabb kémkedési eseteként jellemezte.
A férfi, akinek a NATO titkait kellett volna védenie
Még kínosabb volt Herman Simm esete. Az észt védelmi minisztérium magas rangú tisztviselője éppen annak a rendszernek a kialakításáért és felügyeletéért felelt, amelynek meg kellett volna védenie Észtország és a NATO titkos információit.
Simm azonban az orosz külföldi hírszerzésnek dolgozott. Az észt hatóságok szerint 1995 és 2008 között minősített észt, uniós és NATO-dokumentumokat adott át orosz kapcsolattartóinak. Biztonsági beosztása miatt rendkívül széles körű hozzáféréssel rendelkezett, és maga is részt vett más tisztviselők biztonsági ellenőrzésében.
A Simm-ügy kellemetlen tanulsága az volt, hogy a legveszélyesebb behatoló nem feltétlenül egy kívülről becsempészett ügynök. Olykor éppen az az ember jelenti a legnagyobb veszélyt, akinek hivatalból meg kellene akadályoznia a kémkedést. Egy NATO-értékelés állítólag a szövetség történetének egyik legkárosabb ügynökeként jellemezte őt.
Simmet 2009-ben tizenkét és fél év börtönre ítélték. Az ügy nyomán a NATO az orosz képviseleten dolgozó diplomatákat is kiutasított.
Brüsszel a kémek természetes vadászterülete
Belgium különösen vonzó célpont a külföldi hírszerző szolgálatok számára. Brüsszelben található a NATO politikai központja, az Európai Bizottság, az Európai Tanács és számos más uniós intézmény. Néhány tíz kilométerrel távolabb, Mons mellett működik a SHAPE.
Kevés olyan város van a világon, ahol ennyi diplomata, katonatiszt, uniós tisztviselő, fegyveripari lobbista, politikus és hírszerző fordul meg rendszeresen ugyanazokban az éttermekben, szállodákban és konferenciaközpontokban.
A hírszerzés szempontjából Brüsszel ráadásul sokkal kényelmesebb terep lehet, mint Washington vagy London. A város nem egyetlen állam szigorúan ellenőrzött nemzetbiztonsági központja, hanem nemzetközi találkozóhely, ahol a különböző országok eltérő szabályai, biztonsági kultúrái és intézményei kapcsolódnak.
Belgiumban 2025-ben egy rendőrségi alkalmazottat is őrizetbe vettek annak gyanújával, hogy Kína és Oroszország számára gyűjtött információkat. Ugyanebben az időszakban kínai kötődésű kibertámadások miatt is vizsgálták a belga állami intézmények biztonságát.
Kínos kudarc vagy működő elhárítás?
A mostani ügy megítélése attól függ, hogy a vizsgálat végül mit tár majd fel.
Amennyiben a gyanúsított hosszabb időn át valóban minősített információkhoz jutott és továbbította azokat, az súlyos kérdéseket vetne fel a kanadai átvilágítás, a SHAPE beléptetési rendszere és a hozzáférési jogosultságok körül.
Ha viszont a belső biztonsági szolgálat már a kapcsolatfelvétel vagy az információgyűjtés korai szakaszában azonosította a veszélyt, akkor az eset nemcsak biztonsági résként, hanem sikeres elhárítási műveletként is értelmezhető.
A NATO közlése szerint a saját biztonsági apparátusa figyelt fel a gyanús tevékenységre, és adta át az ügyet a belga hatóságoknak. Ez fontos részlet, mert arra utal, hogy a szervezet belső ellenőrzése legalább ebben az esetben nem maradt teljesen vak.
A kellemetlen kérdés azonban megmarad: hogyan juthatott el egy feltételezett külföldi ügynök addig, hogy munkát kapjon a NATO legfontosabb katonai parancsnokságán?
A szövetség valószínűleg azzal védekezhet, hogy egy gyakornok sem sétálhat be egyszerűen a nukleáris tervek irattárába. Ez igaz. A modern hírszerzés azonban ritkán működik úgy, hogy valaki egy aktatáskában viszi ki a háborús terveket.
A kémkedés sokszor apró részletek összegyűjtésével kezdődik: személynevekkel, belső telefonszámokkal, rendszerek leírásával, informális beszélgetésekkel vagy látszólag érdektelen szervezeti adatokkal. Ezekből idővel összeállhat egy olyan térkép és mintázat, amely megmutatja, hol és hogyan érdemes újra támadni. A NATO-nak ezért nem csupán a titkos dokumentumait kell őriznie, hanem az embereit, digitális rendszereit, kapcsolati hálóit és mindennapi munkarendjét is védenie kell.
A szövetség katonailag azért erős, mert 32 ország erőforrásait és információit képes egyesíteni. Kémelhárítási szempontból viszont ugyanez azt jelenti, hogy a rendszer csak annyira biztonságos, mint annak leggyengébb tagállami átvilágítása, legfigyelmetlenebb alkalmazottja vagy legrosszabbul védett számítógépe.