A portugál szupersztár Cristiano Ronaldo Horvátország elleni büntetője előtt világszerte közvetített suttogása vitát váltott ki: arab ihletésű ima volt-e, vagy saját portugál biztató rituáléja?
Cristiano Ronaldo maximálisan koncentrált a büntetőrúgása előtt, ám ezt a pillanatot egy közeli kameraállás rögzítette, hangban is. Másodpercekkel a döntő tizenegyes előtt élőben közvetítették emberek milliárdjainak szerte a világon, mit suttog maga elé a világklasszis futballista. Végül Portugália 2–1-re győzött Horvátország elleni.
Ronaldo suttogása heves vitát válgott ki a közösségi médiában arról, pontosan mit is mondott.
Az arab nyelvű világ közösségi médiájának felhasználói pénteken ujjongásban törtek ki, azt állítva, hogy kétszer is azt suttogta: „Bismillah”.
Közben Portugáliában azok vitáznak, akik szerint azt mondta: „vamos lá” („gyerünk”), és akik úgy hallják: „vais marcar” („gólt fogsz szerezni”).
A „Bismillah”, vagyis „Isten nevében” kifejezést az arab nyelvű és a muszlim többségű világban segítségért, útmutatásért vagy áldásért mondják el bármilyen cselekedet előtt, a pozitív eredményben bízva.
Cristiano Ronaldo 2022-ben a szaúdi profi ligában szereplő Al Nassr csapatához szerződött. Ez alapján gondolhatták sokan az arab világban, hogy egy arab fohász kezdetét mormolja Ronaldo.
Videók sokasága terjed a közösségi oldalakon, amelyeken az látható, ahogy férfiak egy pillanatra mozdulatlanná dermednek a tévé előtt, majd hitetlenkedve, mégis ünnepelve törnek ki, hogy felkiáltsanak: „Ronaldo azt mondta, Bismillah”.
A Perzsa-öböl menti és azon túli arab nyelvű médiában is beindult a megfejtési láz: óvatosan, sőt kissé szemérmesen ugyan, de címlapra tették a váratlant, ám annál inkább vágyott igazságot, vagyis hogy a világsztár valóban a „Bismillah” szót suttogja el szokásos rutinjaként, jelezve, hogy eljött az idő, amikor CR7-et immár nemcsak Portugália bajnokaként és csapatkapitányaként, hanem az arab világ legendájaként is lehet ünnepelni.
A vita óhatatlanul felvillanyozta az Euronews dohai és dubaji irodáinak, valamint arab szolgálatának munkatársait is, akik elemezték a pillanatot, és egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy Cristiano Ronaldo valóban azt suttogta: „Bismillah”.
Újságíróink arra a lényeges körülményre is felhívták a figyelmet, hogy Cristiano Ronaldo a szaúdi bajnokságban játszva már számtalanszor elmondta a „Bismillah” kifejezést a lövés előtti inspirációként, és lehet, hogy most először fordult elő, hogy ez a bajnok legbensőbb önbizalom-növelő pillanata a globális nyilvánosság előtt zajlott le, és világszenzációvá vált.
A közösségi médiában egy szaúdi felhasználó így lelkendezett: „Megható látni, milyen hatással volt Cristiano Ronaldóra az iszlám kultúra, amióta Szaúd-Arábiába érkezett! Még nagyobb hatású, ahogy a koncentráció pillanatában megismételte a kifejezést (Bismillah), hogy gólt szerezzen.”
Egy másik, pakisztáni felhasználó azt írta: „Ronaldo minden tizenegyes előtt elmondja a Bismillahot. Egyszer egy interjúban azt mondta: valahányszor kimondom, hogy Bismillah, gólt szerzek.”
Amikor a heves vita tovább parázslott, egy másik felhasználó így ellenkezett: „Ronaldo nem azt mondja, hogy Bismillah, hanem azt, hogy 'vais marcar'. Tulajdonképpen azt ismételgeti magának: 'be fogod rúgni'. A kiejtése miatt ez 'bais marcar'-nak hangzik, ami nagyon hasonlít a Bismillahra.”
A portugál válogatott és az Al Nassr csapatkapitánya egyelőre nem oszlatta el a vitát; ehelyett arra összpontosított, hogy a mérkőzés után üdvözölje a csapat szállodája előtt összegyűlt portugál szurkolókat, és velük együtt ünnepelje Portugália negyeddöntőbe jutását, amelyben nagy szerepe volt annak a csendes ihletpillanatnak, amely eldöntötte a továbbjutást és elhallgattatta kritikusait.