Mexikóváros Juárez negyedébe kedd este, a mérkőzés után riasztották a mentőegységeket azzal, hogy három ember eszméletlenül fekszik az utcán.
A tragédia akkor történt, amikor a helyiek Mexikó Ecuador elleni 2–0-s világbajnoki győzelmét ünnepelték. A város egészségügyi titkára szerint egy 44 éves férfi, egy 48 illetve egy 19 éves nő fulladás következtében vesztette életét.
A mentőegységeket a főváros Juárez nevű negyedébe riasztották, miután a keddi esti mérkőzés után három ember eszméletlen állapotáról érkezett bejelentés. A helyszínre tűzoltók és rendőrök is kivonultak. A három embert elsősegélyben és újraélesztésben részesítették, majd kórházba szállították, ám később mindhármukat halottnak nyilvánították.
„Kapcsolatban állunk a családtagjaikkal, hogy minden szükséges támogatást megadjunk nekik” – írta a közösségi médiában Clara Brugada Molina, Mexikóváros kormányának vezetője.
„Teljes szívemből a legmelegebb üdvözletemet és legmélyebb együttérzésemet küldöm a hozzátartozóknak. Megerősítjük felhívásunkat, hogy mindig felelősséggel, odafigyeléssel és empátiával ünnepeljenek” – tette hozzá Molina.
A mexikói labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte Ecuadort, és bejutott a világbajnokság nyolcaddöntőjébe. A diadal éjszakába nyúló, féktelen ünneplést váltott ki az Estadio Aztecában (Azték Stadionban) és szerte a fővárosban. Ha Mexikó a negyeddöntőbe is továbbjut, Carlo Ancelotti brazil válogatottjával vagy Norvégiával találkozik majd.